Az akkor médiaszenzációnak számító orvosi bravúr apropóján indít szabadegyetemet az idegsebész és Dr. Petrányi-Szöőr Anna pszichológus, jogász, kultúra szervező. A tudomány fogalmát tágabb értelemben tekintik, melyben belefoglaltatik a művészetek, a sport, vagy a politika világa is. Az ország több pontján várják párbeszédre alkalmanként a hit és tudomány iránt érdeklődő embereket.

A világon 2019. augusztusáig nem írtak le olyan felkészülési és műtéti technikákat lelki utakat, fejüknél összenőtt sziámi ikrek szétválasztásánál, mint a magyar idegsebészeti orvos csoport. Ezek mind Jézus imában születtek. 

Ez az orvosi bravúr adta a Krisztus, a tudomány megváltója című szabadegyetem ötletét. Krisztus ugyanis nem csak a bűnösöket, prostituáltakat váltotta meg, hanem a tudósokat és más ágazatok jeles képviselőit is. A szabadegyetemet civil keretek között a Jót Tenni Jó Alapítvány szervezi. Idén augusztustól az ország több pontján folytatódik a párbeszéd neves előadók részvételével.

A több tudományágat magába foglaló egyszerű közérthető szavakkal oktató szabadegyetem ötletét az is adta, hogy műtét előkészületekben és végrehajtásban különböző tudományágak így állatorvos, informatikus, mérnök, képző-és filmművész, boncmester, edző, politikus is részt vett. A címben megadott témán keresztül arról is szó lesz, hogyan volt jelen és vezette a názáreti  Jézus az ikrek koponyáinak és ereinek, valamint az agyak idegsebészeti szétválasztását így hogyan vezeti az élet nehéz helyzeteiben döntéseinket jelenlétével. Az előadás-sorozat aktualitását nemcsak az  adja, hogy az orvosi csoda szinte napra pontosan három éve történt, hanem az is, hogy az elmúlt időszakban több félreérthető gúnyos bírálat látott napvilágot Jézus jelenlétéről a dakkai műtőben.

„A cél a keresztény hit és a tudományok, művészetek sport, politika mint tudomány nyílt párbeszéde, a legkülönbözőbb szaktudományok képviselőinek részvételével, akik maguk is megtapasztalták Jézus jelenlétét hivatásuk, életük döntési helyzeteiben. Mindezt bizonyított eredményekkel alátámasztva, példákkal igazolva kerül oktatásra, egyben erőt is adva életünk nehézségeinek leküzdéséhez a saját "kis tudományunkban" Jézus segítő jelenlétével. Beszéljünk  nyíltan e  tapasztalatokról, tudnunk kell hinni,  azt a hittel igazolt dialógus kultúrát, amelynek  művelése és igazsága Jézus tanításaiból következik. Ez vezethet országunk további lelki ébredéséhez, ami nemzetünk fennmaradásának záloga a názáreti Jézus vezetésével." – vallja Dr. Csókay András idegsebész. Igazolásul szolgál, hogy  jelentős nemzetközi idegtudományi fórumok fogadták el, az Eucharisztikus Jézus jelenlétéről való bizonyságtételt. 

A szakember küldetésének érzi imában fogant ötletének a nagy tiszteletű néhai Prof. Dr. Kopp Mária, a  volt SOTE Magatartástudományi Tanszék vezetőjének segítségével megkezdett Istenhit és Orvostudomány kurzusának civileknek való folytatását, laikus érdeklődők számára való elérhetőségét a szabadegyetemen.

A szabadegyetemi előadások moderátora: Dr. Petrányi-Szöőr Anna, pszichológus, jogász, kultúra szervező, a határterületi megközelítés jelentőségére hívja fel a figyelmet. 

Mint mondta, tapasztalata szerint a hazai tudóstársadalom bár már érett az interdiszciplinaritásra, de bizonyos hivatások elitjei még mindig zsigerből tiltakoznak a társszakmák bevonása ellen. Ezért is tartja említésre méltónak, hogy a szabadegyetem iránt máris holisztikusan gondolkodó orvosok és betegjogi dilemmákkal foglalkozó jogászok is érdeklődnek.