Amikor azt hittük, a covid járvány lecsendesedésével vége a bizonytalanságnak, nem sejtettük, hogy a katonai konfliktus, az energiaárak elszállása és az infláció szintén nagy kihívások elé állítja az embereket és a vállalatokat.
„Az elmúlt év eseményei nemcsak a cégek erőforrásaira és termelékenységére van hatással, de a munkavállalók motivációjára, lelki egészségére is. Az emberek belefáradtak a sok változáshoz való alkalmazkodásba, ezért a mentális jóllétükre, és lelkesedésük fenntartására 2023-ban is nagy hangsúlyt kell fektetni” – mondja Végh József, a K&H HR vezetője.
Milyen tendenciák várhatók 2023-ban a HR világában?
magasabb bérek
Az infláció és a garantált bérminimum 300 000 forintra emelkedése a munkavállalók bérigényeit is felemeli, és a megfelelő fizetések biztosítása a vállalatok egyik legnagyobb kihívása lehet 2023-ban. A cégeknek ezért most mindennél hasznosabb lehet a fizetéseken felül egyéb juttatásokat is bevonni, amely növelheti a dolgozók elégedettségét, de nem jár akkora kiadással, mint a béremelés.
kulcsemberek megtartása
A megfelelő munkaerő megkeresése jelentős idő és költség a vállalatoknak, így a tehetséges dolgozók megtartása egyre jobban felértékelődik. A szervezeti kultúra, az emberközpontú hozzáállás kulcstényező lehet ebben, a munkavállalók ugyanis nagyra értékelik, ha meghallgatják igényeiket, reagálnak kérdéseikre, aggodalmaikra.
A képzések, a megfelelő szakmai fejlődés biztosítása hozzájárul ahhoz, hogy kiteljesedhessenek munkahelyükön, és azzal foglalkozzanak, ami igazán érdekli őket. A munkaerőpiacon egyre többet nyom a latban a fenntarthatóság szempontja is, az emberek szívesebben dolgoznak olyan vállalatoknál, ahol ténylegesen tesznek az élhetőbb jövőért.
lelki egészségre figyelés
A dolgozók mentális jóllétének fontosságára már a covid időszak is rávilágított, és a világban zajló folyamatok most is indokolttá teszik, hogy kiemelten odafigyeljünk erre.
„A kollégák lelki egészségét elősegíthetjük a vezetők empatikus hozzáállásával, rendszeres, kötetlen beszélgetések beiktatásával, illetve mentális coach alkalmazásával is” – mondja Végh József.
„A munka-magánélet egyensúlyára nemcsak a dolgozóknak, de a munkaadóknak is figyelni kell: ha korlátozzuk az adatbázisok elérhetőségét este egy bizonyos időpont után, azzal arra ösztönözzük a munkavállalókat, hogy a nap végét ne a gép előtt töltsék, hanem kikapcsolódással, családi programokkal.”
nem a jelenlét, hanem a teljesítmény számít
Sok vezető aggodalma, miszerint az otthonról végzett munka nem elég hatékony, megdőlt a covid alatti home office időszaka alatt. Így a hibrid munkavégzés már a modern munkakultúra részévé vált. „A heti 5 napos irodai munkát kínáló hirdetések száma jelentősen lecsökkent, sőt, egyes cégek a 4 napos munkahét bevezetésével is kísérletezni kezdtek” – fejti ki Végh József. „
A 3 szabadnappal járó munkavégzés hatékonyságáról még nincsenek hosszútávú adatok, de az otthoni munka, illetve a rugalmas munkaidő biztosítása már bizonyítottan ugyanolyan produktív a legtöbb esetben, mind a hagyományos munkamodell. Így érdemes a teljesítmény, nem pedig az irodai munkaórák számát alapul venni.”
személyre szabott motiváció
A mindennapi életet érintő változásokba belefáradt dolgozók motivációja jelentősen lecsökkenhet a téli időszakban. A dolgozók ösztönzésére így érdemes most még több időt és energiát szánni, bevonni őket a napi folyamatok kidolgozásába és a hosszú távú projektekbe is, hogy érezzék, fontos a véleményük, figyelünk rájuk, motiváltan kezdenek neki az új évnek. Ehhez kérjünk folyamatos visszajelzést arról, mivel növelhetnénk elégedettségüket, és ezeket a technikákat alkalmazzuk ösztönzésükre.
digitalizáció
A covid miatt felgyorsult digitalizáció a jövő évben is meghatározza a HR világát, hiszen az elektronikus lehetőségek számos munka- és időigényes folyamatot felgyorsítanak, egyszerűen elérhetővé tesznek és papírt is spórolnak.
A modern megoldások, rendszerek bevezetése mellett figyeljünk a kollégák digitális képességeinek folyamatos fejlesztésére is, hogy a munkavállalók maximálisan ki tudják használni az elektronikus lehetőségeket.