Ön is azon tanakodik, tépelődik, hogy belevágjon-e a szemműtétbe annak érdekében, hogy visszanyerhesse az éleslátását? Akkor ez a cikk önnek szól!

Többféle lézeres szemműtét is elérhető ma már

A tudomány előrehaladásának hála többféle lézeres szemműtét közül lehet már választani, ráadásul ezek egy része évtizedes múlttal rendelkezik. Ezek közül a közkedvelt PRK eljárás, amely az első lézeres szemműtét típus volt, ma már több mint 30 éves múltra tekint vissza!

Szeretnénk egy félreértést tisztázni: a lézeres eljárások éppen úgy fejlődnek az adott típuson belül, mint amennyire a számítástechnika általában fejlődik. Szemléltető hasonlatként mondhatjuk tehát, hogy legalább annyival fejlettebb a modern lézeres látásjavítás technológiája, amennyivel előrehaladottabbak a számítógépek vagy mobiltelefonok a 20-25 évvel ezelőtti változatukhoz képest.

Milyen árakon mozognak a lézeres szemműtétek? Ez elsősorban a géptől és az eljárástól függ

A lézeres szemműtétek esetében az árakat leginkább a gépek beszerzési ára, az orvosok óradíja, az egyéb bérköltségek, az iroda bérleti díjak és a kezelésekhez kapcsolódó egyszer használatos eszközök aktuális költsége befolyásolja. A legjelentősebb befolyásoló elem mindezek közül azonban a lézergépek ára, ezek ugyanis az átlagember számára megfizethetetlenek, hiszen 100-200 millió forintot is elkérnek a gyártók egy új lézeres eszközért.

Az eljárás típusa szerint az alábbi módon alakulnak az árak Magyarországon, két szemre számolva:

PRK: ez a legrégibb eljárási mód, ahol a lézer a szabaddá váló stroma rétegben végzi a dioptria korrekciót a szaruhártya hámjának eltávolítása után. Jelenleg 250.000 – 275.000 Ft között mozog az ára, két szemre.

Zero-Touch, No-Touch, Touch-Free: ezek a felszíni kezelések legmodernebb változatai, amelyeknél az egyéb kezelésekkel szembeni érdemi különbséget az jelenti, hogy az orvos a szükséges hámeltávolítást nem kézzel végzi, ezt a lépést is a lézer csinálja érintésmentesen. Két szemre 320.000 – 350.000 Ft között mozog az ára.

LASIK: az előzőeknél gyorsabb gyógyulást biztosító eljárás, ahol egy mikrokeraton eszközzel képeznek lebenyt a szaruhártyán majd ez felhajtva zajlik a dioptria kezelés a stroma állományban. Két szemre 320.000 – 350.000 Ft között mozog az eljárás ellenértéke.

FEMTO: a legmodernebb, kétlézeres, lebenyes eljárás. Itt a gyógyulási idő még gyorsabb, mint a LASIK esetében és ennél az eljárásnál a legkisebb az esélye az úgynevezett steril gyulladás kialakulásnak a kezelés után. Két szemre 580.000 Ft-tól kezdődnek jellemzően az árak.

A legújabb generációs excimer lézer Magyarországon is elérhető

A lézeres szemműtétre használt gépek közül a legmodernebb a Schwind Amaris 1050RS 7D, amely Magyarországon két helyen is elérhető. Budapesten a Budai Szemészeti Központban és a soproni lézer klinikán. Míg a budai klinika árai a korábban említett átlagokba simulnak, addig a soproni klinika árképzése jelentősen meghaladja az átlagot, egyértelműen az osztrák piacot célozva. Kiváló szemkövető technológiájának köszönhetően ma ez a legbiztonságosabb excimer lézer, melyet a legmodernebb amerikai, brit, német és japán klinikákon is használnak.

Általában véve azt mondhatjuk, hogy a PRK kezelés a legolcsóbb a lézeres szemműtét típusok között, ugyanakkor a különböző FEMTO technológiákkal végzett beavatkozások egyértelműen a drágább kategóriát képviselik. Amennyiben az aktuális lézeres szemműtét árakat szeretné megtudni, akkor a budaiszemeszet.hu linkre kattintva pontos képet kaphat arról, hogy milyen összeggel számolhat a legmodernebb excimer lézerrel végzett beavatkozások esetében.


Egészség