A nemzetközi bacon-nap az Egyesült Államokból ered, ahol egy nyolc évvel ezelőtti felmérés szerint a megkérdezettek hatvanöt százaléka gondolta úgy, hogy a bacont nyugodtan hívhatják a nemzeti ételüknek.

Meghökkentő érdekességeket és statisztikákat a baconről a cikk alján található videóban találsz a linkre kattintva. Ez nem is annyira meglepő, tekintve, hogy egy átlagos amerikai évi 8,1 kiló bacont eszik meg.

 

A nemzetközi bacon-napot szeptember első szombatján ünneplik meg, ami idén szeptember 3-ra, jövőre pedig szeptember 2-ra fog esni. Az első ilyen napot 2014-ben tartották meg, hála a coloradói egyetem lelkes hallgatóinak, akik „húsfejnek” (Meathead) hívták magukat, annyira imádták a bacont. Az amerikaiaknak saját, nemzeti baconnapjuk is van, 1997 óta.

 

Azt december 30-án ünneplik, bezsúfolva az év végére, a karácsonyi lakoma után és az újévi buli elé. Sőt, nemcsak a baconért, hanem a sertésért is rajonganak: a malacoknak is szenteltek egy nemzeti napot, ez március 1-re esik.

De nemcsak a tengerentúlon rajonganak annyira a baconért, hogy nemzeti napot kiáltottak ki neki. Angliában a manchesteri egyetemisták találták ki, hogy a baconnek is jár egy saját nap az évben. A hallgatók január 14-re, az év eleji vizsgaidőszak előttre tűzték ki az időpontját, hogy ezzel is eltereljék a figyelmüket az előttük álló vizsgaözönről.

 

Mit kell csinálni a nemzetközi bacon-napon?

Természetesen bacont enni! Ez a nap egy remek alkalom arra, hogy kísérletezz a konyhába, és olyan ételekbe is belecsempézd a bacont, amibe eddig nem tetted. A hús mindenhez passzol, még a Bloody Mary koktélt is fel lehet dobni pirított baconkockákkal, ahogy juharszirupos baconös palacsinta vagy cupcake is létezik, az interneten könnyen találhatsz ilyen recepteket.

 

És hogy nem hiába fáradozz a tűzhely mellett, hívd át a barátaidat is, hogy együtt fogyasszátok (vagy igyátok) meg a gasztronómiai remekeket! 

 

Meglepő érdekességekért kattints a videó linkre!

https://videolista.hu/videok/video/meghokkento-erdekessegek-es-statisztikak-a-baconrol-4066

 

Magyarországon is egyre népszerűbb a bacon

Nemcsak Amerikában, hanem idehaza is a legkedveltebb ételek közé tartozik a bacon. Ezt egyrészt fantasztikus ízének, másrészt pedig a sokoldalú felhasználhatóságának köszönheti (leves- vagy főzelékfeltéttől kezdve reggelink, szendvicsünk, pizzánk része lehet).

 

 


Gasztro