A közlemény szerint a Budaörsi úti új közúti csomópont építéséhez kapcsolódóan az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszán aszfaltozási munkákat végeznek. Péntekig a városközpont felé tartó forgalom mindhárom nap délelőtt 10 és másnap reggel 6 óra között csak két sávon haladhat. A reggeli csúcsidőszakban, 6 és 10 óra között viszont három sávon közlekedhetnek a járművek. Az aszfaltozási munkák a hétvégén is folytatódnak, ekkor a munkaterület mellett irányonként két-két sávon haladhat majd a forgalom - írták.

    A BKK tájékoztatott arról is, hogy a Fővárosi Önkormányzat útfelújítási programja részeként felújítják a Nagyszombat utcát. Emiatt szerdától - várhatóan június közepéig - irányonként csak egy-egy sávban lesz járható az óbudai Nagyszombat utca. A felújítás három ütemben zajlik. A munkálatok utolsó szakaszában a Bokor utca Nagyszombat utcai csomópontját is lezárják, ezért a Bokor utca ideiglenesen zsákutcává válik majd.


    A BKK a közösségi közlekedési változásokról és a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján, vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül. A tömegközlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban - közölte a BKK.


Autó