A szülőértekezleten néhány anyuka azt kezdeményezte, hogy vásároljanak új padokat a tanulók számára.

Néhány szülő azonnal visszautasította ezt a kezdeményezést mert a régi padok elég jók voltak és nem is engedhettek meg maguknak egy ilyen kiadást.

A többi szülő pedig csak kitartott a kezdeményezés mellett.

- Néhány szülő azt javasolta, hogy az aki megengedheti magának, hogy egy nagyobb összeget kiadjon, az legyen szíves tegye meg azért, hogy minden gyerek egyforma padban üljön.

- A gazdagabb anyukák erről hallani sem akartak.

- Néhány anyuka aki többre tartotta magát, mint a szegényebb szülők, mert tehetősebbek voltak azt javasolta, hogy azoknak a szülőknek a gyerekei akik nem tudnak új padot venni, maradjanak a régi padokban.

- Az egyik apuka arra kérte őket, hogy ne osszák az osztályt gazdag és szegény gyerekekre.

A tehetősebb anyukák, erről hallani sem akartak, az apuka meghúzta a vállát, de nem mondott semmit.

Néhány nap múlva megérkeztek az új padok, persze csak azoknak a szülőknek a gyerekei ülhettek ezekben a padokba, akik tudtak érte fizetni.


Nyolc gyerek a régi padokban maradt.

A gazdag anyukák nagyon büszkék voltak arra, hogy a gyerekeik új padokban ülhetnek, a többi gyerek pedig nem érdekelte őket.

Az örömük nem tartott sokáig.


A következő napon hoztak még nyolc padot az osztályba, ezek a padok sokkal jobbak és modernebbek voltak.


Az apuka, aki próbált kiállni a kevésbé tehetősebb szülők mellett, egy nagyon sikeres üzletember volt, emellett szerény is.

Egy maradandó leckét adott fel a gazdag anyukáknak.

Ezzel a gesztussal sikerült az apukának feldühítenie a gazdag anyukákat olyannyira, hogy azt mondták, hogy ez diszkrimináció.

Az apuka pedig úgy gondolta, ha az anyukák megtehették, hogy csak a gazdag szülők gyerekeinek vásároltak új padokat, akkor ő is megteheti, hogy a szegényebb családban élő gyerekeknek vásárol.


Otthon Gyermek Iskola