Vlagyimir Putyin orosz államfő autóját támadás érte, amely vélhetően egy gyilkossági kísérlet lehetett

– írja a brit Daily Mail az orosz General SVR Telegram-csatornáján megjelent, meg nem erősített információra hivatkozva.

 

Autójának első kereke felől hallatszott egy nagy bumm, amelyet a konvoja útvonalát ismerő biztonsági emberek eltűnése követett.

 

 


 

Putyin limuzinjának bal első kerekénél egy hangos bumm volt hallható, ezt nagy füstfelhő követte – állítólag. Az autó ezt követően biztonságosan folytatta az útját, az elnök sértetlen maradt.

 


Ezt követően a „jól értesült” hírforrás szerint számos letartoztatás történt az államfői biztonsági szolgálatának emberi körében, miközben a testőrök egy része nyomtalanul eltűnt.

 

Ha ugyanis merényletről volt szó, és nem mondjuk egy jókora durrdefektről, akkor a merénylőnek tudnia kellett, hogy merre halad majd az elnöki autókonvoj a kritikus napon, bár az sem derült ki, hogy ez mikor volt.

 

Állítólag a konvojt kerülőre kényszerítette egy parkoló mentőautó, eközben jött a hanghatás és a füst.

 

 

Azt írják, hogy az elnök útját mindez nem zavarta össze, az autó folytatta az útját, Putyinnak pedig nem esett bántódása.

Zajlik az élet az elnök körül

 


A General SVR egy orosz Telegram-portál, amely rendszeresen posztol állítólagos bennfentes információkat Putyinról és a Krem belső köreiben történő eseményekről.

A szakértők egy része kételkedik ezek hitelességében, mások úgy vélik, ez az egyik a Putyin-ellenes hírcsatornák közül, amely híreivel bepillantást enged abba, mi is folyik valójában a Kreml falai között.

A csatorna korábban már közölt állításokat az orosz elnök állítólagos betegségeiről, illetve rejtélyes módon meghalt orosz oligarchákról.


Pénzügy