Nagyon sok nyugdíjasnak csekély havi járandósággal kell beérnie

A cikk szerint a minimálnyugdíj 2008 óta változatlanul 28 500 ezer forint,

2022-ben még mindig:

-   60 ezer nyugdíjas kap 40 ezer forintnál alacsonyabb havi nyugdíjat,

egymillióé pedig nem éri el a 140 ezer forintot.

Az inflációkövető nyugdíjemelési szisztéma ilyen infláció mellett nem képes lépést tartani az áremelkedéssel.


A magas nyugdíjak felfelé tolják az átlagnyugdíj összegét, az jóval nagyobb a közepesnek tekinthető összegnél, 2021-ben 164 ezer forintot tett ki.

2015-ben még csak 121 ezer forint volt, vagyis az inflációkövető emeléseknek köszönhetően hat év alatt havi több mint 40 ezer forinttal nőtt.

Ugyanakkor a 2010-es évek második felében a keresetek az infláció mértékét messze meghaladó mértékben nőttek, emiatt pedig a nyugdíjak leszakadtak.

Ennek eredményeként:

-  sok nyugdíjas rosszabbul él az aktív keresőkhöz képest, emellett az nyugdíjak sem örzik meg az értéküket, így

-  sok nyugdíjas kénytelen munkát vállalni.

Az állami nyugdíjkassza pedig nincs egyensúlyban, a lap szerint idén legalább félezer milliárd forintot kellene beletenni a költségvetésből. 

- derül ki a cikkből. 


Pénzügy