A Szegedi Tudományegyetem 2020-ban csatlakozott a 48 felsőoktatási intézményt tömörítő SGroup egyetemi szövetséghez, melynek tagjai 23 európai és további 6 Európán kívüli országban működnek. Az egyetemi szövetség az európai egyetemek közötti együttműködést, az Európán túli felsőoktatási intézmények bekapcsolását, az uniós források jobb elérését, az egyetemek előtt álló problémák hatékonyabb megoldását tűzte ki céljául.
Az SGroup egyetemi szövetség évente más-más tagegyetemén rendezi közgyűlését. Prof. Dr. Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese szerint jelképes üzenete is volt annak, hogy az idei közgyűlést Szegedre hozták:
– Az egyetemi szövetség ezzel a döntéssel egyúttal kiállt a Szegedi Tudományegyetemmel való együttműködés mellett, noha az Európai Bizottság kizárta a megújult magyar egyetemeket az Erasmus+ programból és más pályázati lehetőségekből. A szövetség elnöke, Dr. Arnim Heinemann is hangsúlyozta, hogy ez egyértelmű álláspontjuk. Az SGroupnál az angol egyetemek esetében sem változtattak az együttműködési stratégián a Brexit utáni helyzetben. Az oktatás, kutatás szabadságát rendkívül komolyan veszik. A Szegedi Tudományegyetem számára előnyös, hogy a tagegyetemek felével van élő Pannónia-, Erasmus-, vagy más megállapodása – hangsúlyozta az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese.
Prof. Dr. Zakar Péter az SZTE nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésében is hasznosnak tartja az SGroup szövetséget. A szervezet fontoscélja, hogy együttműködési lehetőségeket nyújtson egyes kiemelt, Európán kívüli területek egyetemeinek. Ilyenek az Ázsiával, a Dél-Amerikával és az Afrikával célzott partneri programok.
A szövetségnek számos további hasznos programja van: az egyik például az egyetemi adminisztratív munkatársak továbbképzésével foglalkozik, egy másik projekt a papírmentes adminisztrációt tűzte ki célul, melyet az SZTE mint zöld egyetem is fontosnak tart.
– A szívemhez az SGroup PhD Cup elnevezésű versenye is közel áll – mondta Prof. Dr. Zakar Péter. – Ez egy előadói verseny, amelyre PhD-hallgatók jelentkezhetnek. Aki jelentkezik, online képzést kap, majd közülük kiválasztják az öt legjobb előadót. Ők eljönnek az éves közgyűlésre és itt adják elő kutatási projektjüket. Az egész verseny azt fejezi ki, hogy fontos az ismeretátadás és a tudományos utánpótlás. A szegedi közgyűlésen is rokonszenvesek voltak ezek a fiatal doktori hallgatók, ahogyan együtt izgultak egymásért.
Dr. Bene Tamás, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati igazgatója elmondta, hogy a szervezet amellett, hogy felsőoktatási stratégiai partnerségeknek biztosít keretet, az ERASMUS+ program mintájára egy belső, tagok közötti, ösztöndíjas mobilitási programot is indított. Egy izgalmas workshop keretében pedig a tagok képviselői kiemelten foglalkoztak a mesterséges intelligencia és a felsőoktatás kapcsolatával, lehetőségeivel.
Az igazgató külön hangsúlyozta, hogy az Európán kívüli tagokkal való együttműködés esetében hatalmas előny, hogy a hazai Pannónia Program nemcsak az európai, hanem a világ szinte bármely pontján található intézményekkel való együttműködést is támogatja.
Az SGroup egyetemi szövetség tagintézményeinek képviselői gálavacsorán is részt vehettek az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Itt a különböző országból érkező delegáltak a gálaműsor során ízelítőt kaptak a magyar népzenei és néptánckultúrából.
– Úgy tudom, önök a legjellegzetesebb szegedi fogást, a halászlevet ebédelték. Ez az étel remekül jelképezi egyetemünk és városunk nemzetközi jellegét – jegyezte meg köszöntő beszédében Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora. – Alapja a Tisza kincse, a hal, ízesíteni az Erdélyből érkezett sóval a legjobb, és szintén kell hozzá paprika, amely messze földről, Amerikából került Európába. Ez a sokszínűség és a különböző összetevők együtt valami teljesen egyedit adnak, pontosan úgy, ahogyan a különböző tudományterületek és egyetemi együttműködések szinergiákat hoznak létre – tette hozzá.
Az egyetem rektora után Dr. Bóka János, európai uniós ügyekért felelős miniszter köszöntötte az SGroup tagjait. Hangsúlyozta, az egyetemek hasonlóak az emberi lét lényegéhez: hidat képeznek múlt és jövő között. – Az egyetemeken megszerzett tudás univerzális, nem kötődik nemzetiséghez, valláshoz, ideológiához és politikai meggyőződéshez. Ugyanakkor az egyetemek ezernyi módon kötődnek az anyaországukhoz – mondta.
Dr. Arnim Heinemann, az SGroup elnöke köszöntőjének első pár mondatát magyar nyelven intézte a jelenlevőkhöz. Beszédében gratulált a közelmúlt magyar Nobel-díjasaihoz, hiszen Karikó Katalin és Krasznahorkai László is járt a Szegedi Tudományegyetemre. Kiemelte, hogy az egyetemi szövetség a szegedi közgyűléssel kiáll a Szegedi Tudományegyetemmel való együttműködés mellett. Hangsúlyozta, hogy ez egyértelmű álláspontjuk.
A gálavacsorán három díjat osztottak ki. A Life-time Achievement Awardot, amely elismeri a nemzetközi felsőoktatásban végzett hosszú távú elkötelezettséget és innovatív tevékenységet, Cecilia Christersson kapta. Cecilia az European Dentist Society elnöke és a Malmői Egyetem nemzetközi kapcsolatokért felelős egykori rektorhelyettese.
Az Impact Awardot Gemma Castro vehette át. Gemma az SGroup alapító tagja és szorosan kötődik a hálózat történetéhez: SGroup-találkozók szervezője, új ötletek forrása, a szervezet PhD Bizottságának tagja. Köszönőbeszédében elmondta, nagyon sokat tanult tagsága során, megtanulta a networkinget, a projektek fejlesztését és nagyon régen pedig első emailjét is itt tanulta meg elküldeni.
A PhD Cup díjat Emma Cieslak-Jones nyerte el, és mellette a döntőbe került másik négy PhD-hallgatót is elismerték: Eiya Ayed-et Aurora Gasparello-t, Fabian Puga-t és Félix Lizalde-ot. Ezzel kapcsolatban az SGroup elnöke kiemelte, a szervezet elkötelezett a fiatal kutatók és PhD-hallgatók támogatásában.
Az SGroup Szegeden megtartotta idei Think Tank Academy elnevezésű kutatási fórumát is. E fórumon a tagintézmények kutatói és szakértői rendszerint együtt gondolkodnak korunk legégetőbb társadalmi kihívásairól a fenntarthatóságtól a digitális átalakuláson át a geopolitikai változásokig. Az SGroup célja, hogy stratégiai partnerséget alakítson ki a tudományos szféra és a szakpolitikai döntéshozó testületek között; a kutatások gyakorlati lépésekké alakításával igyekeznek formálni a felsőoktatást, előmozdítani az innovációt és hozzájárulni a társadalmi jóléthez.

















