A díjátadó rendezvényen 13 európai országból közel 400 résztvevő volt jelen, köztük a verseny korábbi indulói és tisztségviselői. A többnapos eseménysorozat keretében konferencia, szakmai és kulturális programok, Európa Piac és természetesen a hivatalos díjátadó gála várta a résztvevőket. Mindegyik nagyszerű alkalom volt az elmúlt évtizedek tapasztalatainak megosztására, a jövő közös céljainak kijelölésére.
Magyarországról Nyíregyháza és Varsány szállhatott ringbe, és mindketten ezüst minősítéssel zárták a megmérettetést. Nyíregyháza ezen felül elnyerte a World Urban Parks – EFE Green Space Award különdíját is, amelyet a magas színvonalon fejlesztett és fenntartott városi zöldfelületekért ítél oda a zsűri. A város gyalogosbarát, zöld szíve – a Kossuth tér, a Hősök tere, a Bessenyei és a Benczúr terek – példaként szolgálhat a belvárosok forgalomcsökkentéséhez és az árnyas, virágos sétaterek kialakításához.
Varsány esetében a zsűri elnöke méltatta a palóc hagyományok és a fenntarthatóság összekapcsolását, valamint a Tábi-tó ökoturisztikai potenciálját, amely jelentős fejlődési lehetőséget kínál a község számára. A két település a Virágos Magyarország, hazánk legrégebbi és legnépszerűbb környezetszépítő versenyének korábbi kategória-fődíjasaként nyerte el a jogot a nemzetközi szereplésre.
A jubileumi év azért is különös jelentőségű hazánk számára, mivel idén Magyarország adja a nemzetközi szervezet elnökségét. Ennek egyik legnagyobb sikere, hogy Franciaország és Olaszország ismét teljes jogú tagként tért vissza. Szintén fontos eredmény, hogy a magyar elnökség sikerrel készítette elő új mediterrán, továbbá balti országok csatlakozását is, és Románia is a nemzetközi megmérettetések immár rendszeres résztvevője.
A magyar elnökség a bírálati szempontok megújítását is napirendre tűzte, annak érdekében, hogy a verseny a 21. század fenntarthatósági és településfejlesztési elvárásainak még inkább megfeleljen.
A jubileumi évad és a magyar eredmények egyaránt azt bizonyítják, hogy az Entente Florale Europe ma is élő és jövőbe mutató kezdeményezés, hazánk és települései eredményesen képviselik a fenntarthatóságot, a környezeti értékek megőrzését és az európai színvonalú zöldfelületi fejlesztéseket.