Az iPhone-ok mellett az Apple Watch-oknak is nagy rajongótábora van világszerte, hiszen ma már majdnem teljes értékű telefonként használhatóak. Persze a méretből adódóan nem alkalmasak annyi mindenre, de bizonyos helyzetekben, sportolás közben, amikor a telefont nem tudjuk magunkkal vinni, jó szolgálatot tehetnek kommunikációs téren is. Nem beszélve azokról a fő funkciókról, amelyek miatt megszülettek. Hogy mit tud egy Apple Watch? És hogyan tudod minél tovább használni? Tarts velünk, megtudhatod!

A mindenttudó szupersztár

Az okosórák jóval többet tudnak, mint a fitnesz célokra kifejlesztett okoskarkötők, mivel ezek az eszközök úgy képzelhetők el, mint az okostelefonok kiterjesztett változatai. Egy Apple Watch megfelelő védelemmel ellátva számtalan hasznos funkcióval rendelkezik az alapvető egészségügyi és fitness funkciókon túl. SIM kártyával, akár önmagukban, telefon nélkül is működnek. 

A pulzus- és vérnyomásmérés, lépésszámlálás, tachyméter, alvásmonitorozás, kalóriafogyasztás-mérés, cikluskövetés mellett lehetővé teszi hívások indítását és fogadását, szöveges üzenetek és e-mailek küldését, a közösségi média böngészését. És még sok egyebet: videocsevegésre, walkie-talkie-ként, diktafonként, de AirPods-on keresztül zenét is hallgathatsz rajta keresztül, térképes navigációra, elektronikus fizetésre is alkalmas, továbbá irányíthatók vele más Apple eszközök. 

A kijelző védelemre szorul

Az Apple Watch-ot akár 24 órában is a karodon viselheted, részt vesz veled számos tevékenységben, így többféle sérülésnek is ki van téve. A tok védelmének biztosítása mellett az okosóra kijelzőjét különösen fontos védeni, mert ez a legsérülékenyebb része. Ha karcolódik, akkor nehéz olvasni a kijelzőt, kinyerni belőle a fontosabb adatokat, ha pedig összetörik, nem lesz olcsó a cseréje. 

A hatékony védelem érdekében használj tökéletesen illeszkedő, az adott modellhez való ütésálló kijelzővédő üvegfóliát, amely kiváló karcállóságot biztosít, ellenálló a hegyes tárgyakkal és az erősebb ütésekkel szemben is. Felhelyezése egyszerű. Nem zavarja a mindennapi használatot.

Apple Watch minden tevékenységhez

Az almás okosóra nagyszerű társad lehet minden helyzetben, akár sportolsz, akár dolgozol vagy alszol. Éppen ezért, számtalan helyzetben sérülhet az érzékeny kijelző. Hogy megvédd, válassz méretpontos, eredeti, lekerekített szélekkel rendelkező kijelzővédő fóliát. Az okosóra esztétikáját, használatát nem rontja, hiszen nem is látszik. 

A kijelzővédő fólia felhelyezése gyerekjáték, csupán néhány dolgot kell betartani. Felhelyezés előtt alaposan tisztítsd meg a kijelzőt a szennyeződésektől, zsírtól a fóliához mellékelt nedves kendővel, majd töröld szárazra. Ezután az applikátorral pontosan illesztve helyezd rá a kijelzőre az üvegfóliát és simítsd el, hogy ne keletkezzenek alatta buborékok.