2023 kifejezetten gyenge év volt, ami nem csak a magas ingatlanáraknak, hanem a szintén magasan járó hitelkamatoknak is az eredménye - mutatott rá Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője. 2023 második felében változott a kép az ingatlanpiacon, azaz megkezdődött egy enyhe élénkülés, többek között a csökkenő kamatok hatására.

Az idei év első hónapjaira a 6-6,5 százalék környékére süllyedő piaci kamatozású hitelek már érezhetően megmozgatták az ingatlanpiacot - tette hozzá a szakértő, akinek tapasztalatai szerint a vevők ekkor jellemzően 25-40 milliós hitelösszeggel egészítették ki a rendelkezésükre álló önerőt az ingatlanvásárlásaik során.

Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője is úgy foglalta össze az elmúlt évben bekövetkezett változásokat, hogy a korábbi ingatlanpiaci visszaesés elsősorban annak volt köszönhető, hogy a vevőket “sokkolta” a hitelkamatok emelkedése, melynek eredményeként 12 százalékig, vagy e fölé nőttek a jelzáloghitelek kamatai, majd ahogy ezek csökkenésnek indultak, úgy mozdult meg a piac.

ingatlanpiac 2024

Ugyanakkor a hitelfelvételi kedv messze nem érte el még az év elején sem a korábbi években jellemző szintet, hitelt csak a vevők 30 százaléka használt fel a vásárláshoz, míg korábban az arány a 60-70 százalékot is elérte. Jellemzően 10-27 millió forint közötti hiteleket vettek fel az ingatlanvásárlók, ritkábban 2-6 millió hiányzott csak egy-egy vételhez, és elvétve 28 millió forint feletti hitelfelvételekkel is lehetett találkozni - tette hozzá.

Ami a hitel-növekedés mértékét illeti, Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós vezetője elmondta, hogy a XI. és XXII. kerületekben, illetve a kapcsolódó agglomerációban a hitelfelvételek száma a tavalyi évben mért szint kétszeresét is elérte az idei év első felében, míg a beérkezett kérelmek száma a korábbi háromszorosára emelkedett.

Pagács-Tóth Viktória, a Balla Ingatlan V. és XIII. kerületi irodájának vezetője is azt érzékelte, hogy végre visszatértek a hitelre vásárló vevők az ingatlanpiacra, tavaly ilyenkor ugyanis még erősen visszafogták a forgalmat a magas kamatok. Míg korábban a vevők a vételárnak akár 70-80 százalékát is hitelből finanszírozták, addig a tavalyi év elején mindössze 20-40 százalékos aránnyal találkozott az ingatlanközvetítő.

Akkor úgy vélekedett, hogy amennyiben csökkennének a kamatok, az pozitív hatással lenne az ingatlanpiaci forgalomra is. Ez az ide év elejére bekövetkezett, legalábbis - mint fogalmazott - visszaestek a kamatok “egy megfizethetőbb” szintre, így pedig újra megjelentek az ingatlanpiacon a hitelből vásárlók.

Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának ingatlanközvetítője is azt érzékelte az idei év első hónapjaiban, hogy a hitelek egyre nagyobb arányban jelentek meg ismét a vásárlásoknál, és sokan egészítették ki a meglévő alaptőkéjüket jelzálogkölcsönnel.

Ugyanakkor szerinte a kialakult kamatszinten a jelenleginél nagyobb lendületet a hitelek már nem adnak az ingatlanpiacnak. Ezért alacsonyabb kamatokra lenne szükség a további ingatlanpiaci élénküléshez. Az ingatlanárak ugyanis a mostani szintről már nem fognak csökkenni, vagyis az alacsony árak élénkítő hatására nem számíthatunk - jegyezte meg.

Az év első felében kirajzolódó folyamatok alapján Nagy Aloisia Andrea, a Balla Ingatlan Észak- és Bel-Budán aktív ingatlanközvetítője is úgy vélekedett, hogy a valamelyest élénkebbé váló ingatlanpiac a némileg kedvezőbbé váló jelzáloghitel-kamatoknak volt a következménye. Az élénkülés ugyanakkor tapasztalatai szerint megrekedt az érdeklődés szintjén.

Természetesen, ha további ereszkedésre kerülne sor a jelzáloghitel-kamatoknál, akkor eljöhetne egy olyan pont, ahol határozottabban elkezd növekedni a vevői érdeklődés - tette hozzá, ugyanakkor a korábbi években jellemző, akár 3-4 százalékos kamatszintekre nem számít a közeljövőben a szakértő.

Annál is inkább, mert a korábbi hónapokat jellemző kamatszint-csökkenés az év közepe felé megfordulni látszott.

Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX., XX. és XXIII. kerületi irodájának szakmai vezetője is azt emelte ki, hogy a hitelre vásárlók aránya ugyan növekedett a tavalyi szinthez képest az év elején, de mivel a kamatoknál további esésre már nem lehet számítani - sőt néhány bank már májusban emelésbe kezdett -, így a hitelezés további lendületet nem igazán ad a piacnak.


Otthon