Ez az elismerés fontos megerősítése a MET hitvallásának, miszerint a vállalatcsoport sikerének titka maguk a munkatársak. A MET Csoport az egyetlen svájci székhelyű energiavállalat, amely 2024-ben megkapta a rangos minősítést.
A Top Employers Institute nemzetközileg elismert intézmény, amely független auditorokkal évente felméri a vállalatok munkáltatói gyakorlatát, figyelembe véve a legmagasabb nemzetközi szabványokat. 2024-ben Svájcban 34 vállalatot tüntettek ki Top Employer díjjal.
Lakatos Benjamin, a MET Csoport elnök-vezérigazgatója a minősítés kapcsán elmondta: „2007-es megalakulásunk óta mindig is arra összpontosítottunk, hogy a növekedésünket saját erőnkből és tehetségeink révén mozdítsuk elő. Kiemelkedő kollégáink vannak, őket tekintjük a cég legnagyobb értékének.
A MET Csoport olyan környezetet teremt az alkalmazottainak, amelyben a lehető legtöbbet hozhatják ki magukból – a bennük rejlő potenciál korlátozása nélkül. Nagyon örülünk az elismerésnek, hiszen éppen azt az elkötelezettségünket igazolta vissza, hogy olyan munkahelyet alakítsunk ki, ahol mindenki megtalálja a számítását, és élvezheti a munkáját. Ahogy mondani szoktam: a nap végén az emberek számítanak leginkább.”
Az átfogó értékelési folyamatban több mint 250 területet értékeltek a MET Csoport HR-politikájában és gyakorlatában, beleértve az erőforrás-stratégiát, a tehetségek toborzását, az alkalmazottak fejlesztését, a tehetséggondozást, a jóléti csomagokat, a sokszínűséget és befogadást, valamint a munkakörnyezetet. A Top Employer cím azt jelenti, hogy a MET megfelel a munkaadókkal szemben támasztott legmagasabb követelményeknek, és visszajelzések formájában arra is lehetőséget kap, hogy bizonyos területeken még tovább fejlődjön, valamint hozzáférhet a legjobb iparági gyakorlatokhoz.
A MET Csoport HR-igazgatója, Tóth Tünde hozzátette: „Kiemelték azon szemléletmódunkat, miszerint a munkatársainkat stratégiai értéknek tekintjük. Érdemi elismerést kaptak a digitális fejlesztéseink, az etikai és integritással kapcsolatos elveink, a toborzási gyakorlatunk, illetve a MET Alumni Club. Mindezt mint Svájcban vezető kezdeményezést emelték ki, megelőzve jó néhány Top Employer vállalatot is.”