Biztosítót váltott a Magyar Építőipari Szakember Közösség. A szervezet tagjai számára elérhető csoportos felelősségbiztosítási csomagot 2023-tól az Aegon nyújtja.

Jelentősen bővül a legalacsonyabb biztosítási összeget igénybe vevők köre. Az eddigi 12 millió forintról 20 millió forint éves nettó árbevételre emelkedett az alsó sáv határa. Ez azért jelentős javulás, mert ebbe a sávba tartozik a biztosítottak háromnegyede.

Felére, 10 százalékról 5 százalékra csökken az önrész káresemény esetén, az önrész minimum összege pedig 100 ezer forintról 75 ezer forintra csökken.

Ugyancsak kedvező változás, hogy a legalsó sávba eső kiegészítő munkáltatói felelősség biztosítás köre az eddigi 3 főről, most 5 főre emelkedik.

Az alsó sáv éves biztosítási díja kismértékben, 65 ezer forintról 69 ezer forintra emelkedik. A 20 millió forint feletti éves nettó árbevételű cégek biztosítási díja jelentősen csökken.

A mesterbiztosítást 2017-ben dolgozta ki a Magyar Építőipari Szakemberek Közössége. A kedvezményes csoportos felelősségbiztosítást a szervezet tagjai vehetik igénybe.

A Magyar Építőipari Szakemberek Közössége 2016-ban alakult, tagjainak a száma jelenleg 5200 fő. A szervezet február 17-én rendezi az Országos Építőipari Szakember Találkozót, ahol az érdeklődő szakemberek megismerhetik a szervezet által nyújtott szolgáltatásokat, a kedvezményes felelősség biztosítás mellett, többek között kedvezményes telefontarifát, üzemanyag kedvezményt, ingyenes jogi tanácsadást.


Pénzügy