Életünk szinte minden területén hasznát vesszük a gépi tudásnak, amely technológiák segítik akár a rendvédelmi szerveket, akár a vezető járműgyártókat, a fogadásokat, mint az unibet regisztráció, a gépi modellezés pedig a klímaváltozás hatásainak elemzésében nyújt segítséget. A gépeknek, ahogy a mesterséges intelligenciának is, 2021-ben különösen nagy szerepe van az egészségügyben is. Gondoljunk csak bele, a gépi adatfeldolgozás a vírus megismerésében éppúgy, mint a vakcina-fejlesztésekben is szerepet játszik, de az AI segíti a járványgörbék alakulásának előrejelzését, vagy éppen a kórtermek megfelelő fertőtlenítését is.

A mesterséges intelligencia észrevétlenül válik mindennapi életünk részévé

Az AI térnyerésében természetesen az olyan technológiai szempontból nyitott térségek játszanak vezető szerepet, mint az USA, ahol az igények ugrásszerű növekedést mutatnak a fejlesztések iránti keresletben. Egyes vélemények szerint, azok a vállalkozások, cégek, amelyek kiaknázzák a mesterséges intelligencia kínálta lehetőségeket, közel 40 százalékos emelkedést tapasztalnak az üzleti termelékenység terén, ami nem meglepő, hiszen egyre szaporodnak a modern technológiai megoldások.

A hétköznapi felhasználók egyelőre csak ismerkednek a mesterséges intelligencia kifejezéssel, miközben rövid időn belül elérkezik az idő, amikor az AI és a gépi tanulás gyakorlatilag a mindennapi életünk részévé válik. Már manapság sem túl meglepő chatbotokkal beszélgetni az ügyfélszolgálatokon, érdeklődésünk alapján termék- és szolgáltatás ajánlatokat kapni a webáruházakban, esetleg a streaming szolgáltatóknál. 2020-ban egyre újabb és területeket hódított meg az AI, és a trend 2021-ben csak fokozódik, hiszen a járványkezelésben éppúgy, mint a klímaváltozás elleni harcban is fontos szövetségesünk lehet. Éppen ezért óriási üzleti lehetőség is rejlik a mesterséges intelligenciában.

Egyre több kutatás folyik a gépek gondolkodásával összefüggésben

Mitől félnek mégis leginkább a felhasználók, a fogyasztók? Jellemzően a megmagyarázhatatlan, átláthatatlan dolgoktól, ami azért is fontos megállapítás, mert a mesterséges intelligenciával kapcsolatos esetleges ellenállást is ez az érzés váltja ki a leggyakrabban. Gondoljunk csak bele, sokak számára a keresőoptimalizálás is a mágia szintjén van, és már itt is milliárdokról van szó, egy AI-alapú ügyfélszolgálati chatbotnál üzleti pedig kockázata van a félrecsúszott automatizációnak, ugyanakkor egy önvezető autónál, drónnál vagy a légi irányításban közvetlen életveszélyt is előidézhet. Szerencsére a félelmet gyorsan felismerték a fejlesztők és a döntéshozók is, így számtalan témába vágó kutatás folyik az ún. „explainable AI” irányában azzal a céllal, hogy jobban megérthessük a gépek úgynevezett „gondolkodását”. Nem kérdés tehát, hogy még hosszú út áll előttünk, amíg tökéletesen megbízható társként tekinthetünk a mesterséges intelligenciára, a segítő robotokra, de az sem kérdés, hogy a jövő hamarosan beköszönt.