Az éves inflációs ráta csökkent szeptemberben a ma megjelent adatok szerint: 3,0 százalékra az augusztusi 3,4 százalékról.

A kedvező adat kapcsán – mint mindig – felmerülhet, hogy a jegybank lazább lehetne a tervezettnél a következő ülés alkalmával, ugyanakkor a maginfláció, amely közel 5 százalék volt a kilencedik hónapban, valamint a forint gyengélkedése a tartás felé kell, hogy orientálja az MNB-t. A ma délelőtti órákban 399 magasságában járt az EURHUF árfolyama.

EUR/HUF árfolyam EUR/USD árfolyam és arany árfolyama és olaj aktuális árfolyama

EURUSD: ma jön az amerikai inflációs adat

A nemzetközi devizapiacon enyhe dollárerősödést láthattunk tegnap. A Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve szerint meglehetősen megosztottak voltak a tisztviselők a váratlan, 50 pontos lazítást illetően, ami csökkenti a hasonló mértékű csökkentés esélyét novemberben.

Ezt a képet az azóta közzétett adatok döntő többsége is erősíti. Ma reggel 1,094 körül járt az EURUSD jegyzése. Csütörtökön elsősorban a tengerentúli inflációra és a heti segélykérelmekre figyel majd a piac.

A kőolaj ára stagnál, a piac a Közel-Keletre figyel

A kőolaj ára alig változott tegnaphoz képest. A befektetők a közel-keleti eseményekre figyelnek. Joe Biden amerikai elnök beszélt Netanyahu izraeli miniszterelnökkel, és próbálta lebeszélni partnerét az iráni olajlétesítmények elleni támadásról.

A tegnapi API jelentés szerint ugyanakkor 5,8 millió hordóval nőtt az USA nyersolaj készlete a múlt héten, ami azt mutatja, hogy jelenleg bőséges a kínálat nyersolajból a piacon. A befektetők egyre csalódottabbak a kínai lépések miatt is, úgy tűnik az ázsiai ország nem indít olyan mértékű ösztönző programot, mint az első bejelentések alapján várni lehetett.

Az arany ára stagnál, az inflációs adatok mozgathatják meg az árfolyamot

Az arany árfolyama maradt a korábbi szinten. A befektetők várják a mai fogyasztói inflációs adatot az Egyesült Államokból. A szeptemberi fogyasztói árnövekedés a becslések szerint 2,5%-ot tesz ki év/év alapon.

A kisebb infláció emelheti az arany árát, mivel a Fed számára nagyobb tér nyílik a kamatcsökkentésre. A közel-keleti események is lendíthetnek a nemesfém árjegyzésén, de Izrael egyelőre nem indított megtorló támadást Irán ellen.


Pénzügy