A szezonális hatások kiszűrésével a külső finanszírozási igény 3173 millió euró volt, a negyedéves GDP -7,5%-a. A külkereskedelmi mérleg romlását tükrözve jelentősen, 4355 millió euró hiányra romlott az áruk egyenlege az egy évvel ezelőtti 2586 millió euró deficithez képest, teljes mértékben a cserearányromlás, ezen belül is az energia- és energiahordozó árak elszállásának hatására, amit tükröz az energia egyenleg mintegy 2,1 milliárd eurós romlása a negyedik negyedévi külkereskedelmi mérlegben, azaz az áruk egyenlegének romlását szinte teljes egészében az energiaárak elszállása okozta, enélkül javulhatott volna a folyó fizetési mérleg.

Mivel a negyedik negyedévben -4860 millió euró hiányt mutatott az energia egyenleg, az áruk egyenlege összességében többletet mutathatott volna. Ezzel szemben a szolgáltatások – ezen belül az idegenforgalom és szállítási szolgáltatások – fokozatos helyreállása és az egy évvel korábbi alacsony bázis miatt a szolgáltatások egyenlegének többlete 1184 millió euróról 1926 millió euróra emelkedett.

Míg csökkent az elsődleges jövedelmek hiánya, ezzel szemben nőtt a másodlagos jövedelmek hiánya. A bruttó külső adósság 107,98 milliárd euróra nőtt (a GDP 64%-a) az egy évvel ezelőtti 93,7 milliárdról, míg tulajdonosi hitelekkel számolva 149,8 milliárd euróra az egyévvel korábbi 130,5 milliárdról. A nettó külső adósság 21,1 milliárd euróra, a GDP 12,5%-ára nőtt az egy évvel ezelőtti 16,5 milliárdról (a GDP 7,6%-a), míg a tulajdonosi hitelekkel együtt 29,9 milliárdra a tavalyelőtti 24,4 milliárdról.

Tavaly összesen 13,7 milliárd euróra nőtt a folyó fizetési mérleg hiánya az egy évvel korábbi 6,25 milliárdról, a GDP arányában pedig 8,1%-ra az előző évi 4,1%-ról, amit a cserearányromlásokozott, mivel önmagában az energiaegyenleg hiányának növekedése 9,8 milliárd euróval rontotta a külső egyensúlyt. A tőkemérleggel együtt számolva a külső finanszírozási igény 2,3 milliárd euróról 10,3 milliárd euróra emelkedett, azaz a GDP 1,5%-áról a GDP 6,1%-ára.

Az orosz-ukrán háború miatt tavaly a meredeken emelkedő energiaárak miatt szignifikánsan romlott a cserearány, ami érdemben rontotta a külső egyensúlyt. Másfelől a külső kereslet is bizonytalanabbá vált a főbb exportpiacainkon a vásárlóerő romlása miatt, azonban az akut energiaválság nem következett be. Az idegenforgalom határozott helyreállása ugyanakkor javította a szolgáltatások egyenlegét.

A következő években ismét javulhat a folyó fizetési mérleg egyenlege, döntő részben a tavalyi átlagokhoz képest meredeken visszaeső energia- és energiahordozóárak miatt, aminek hatására a cserearányjavulás önmagában 7,5-8 milliárd euróval javíthatja a külső egyensúlyt, a visszaeső fogyasztás, az energiamegtakarítás (részben az enyhe télnek is köszönhetően), valamint a napenergiatermelés súlyának növekedése a hazai energiatermelésben jelentős mértékben csökkentheti az importot, így a javulás ennél erőteljesebb is lehet.

Az áruforgalom, valamint az idegenforgalom további fokozatos helyreállása szintén hozzájárulhat a külső egyensúly javulásához, miközben új exportkapacitások üzembe helyezése adhat lökést az exportnak, így a folyó fizetési mérleg javulása jelentős lehet. A tőkemérleg pedig az uniós források lehívásának köszönhetően ugorhat meg a következő években, így átmeneti emelkedés után folytatódhat a külső adósság leépülése.

Idén 5,5-6, jövőre 3,5-4 milliárd euró hiányra számítunk a folyó fizetési mérlegben, azonban a javulás akár ennél nagyobb mértékű is lehet, míg a következő években újra többletet mutathat a folyó fizetési mérleg. Így idén a folyó fizetési mérleg hiánya elérheti a GDP 2,7%-át, míg a tőkemérleggel együtt a külső finanszírozási igény idén 1,1 milliárd euró közelébe, a GDP 0,5%-ára mérséklődhet a tavalyi 10,3 milliárd eurónyi, azaz a GDP 6,1%-át kitevő igény után, azonban a következő években a visszatérhet a külső finanszírozási képesség, ami lehetővé teszi a külső adósság nominális csökkentését is.