Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos a rendezvényen hangsúlyozta, az iskola célja a gyermekeket versenyképes tudáshoz juttatni, ebben fontos szerepet játszhat a program, amely a telekommunikációs cég, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és a komplex instrukciós program (KIP) együttműködésével jött létre.

    Felmérések szerint két évtizeden belül - vagyis a mai diákok aktív éveiben - nem lesz olyan munkakör, amelynek a betöltése lehetséges digitális ismeretek nélkül, így nincs idő várni - hangsúlyozta a politikus.

    Marchhart Pál, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese közölte, a tavaly indult program első fázisában huszonöt - elsősorban hátrányos helyzetű térségben található - iskolában osztottak ki 1300 táblagépet, amelyek használatához a havi 3 GB-os adatforgalmat is biztosítják. Ezzel körülbelül 6400 gyereket és 700 pedagógust érnek el.

    A cég finanszírozza a diákok és tanárok internetbiztonsági oktatását is. A program célja kettős. Egyrészt az eszközök kiosztásától azt remélik, hogy fejleszti az iskolások digitális kompetenciáját és ezáltal a tanulmányi eredményét. Emellett szeretnék megismertetni minél több pedagógussal a Stanford Egyetemen kifejlesztett, csoportmunka-szervezésen alapuló tanítási módszert, amelyet a hejőkeresztúri iskola vezetett be 2001-ben komplex instrukciós program néven és amelyet a telekommunikációs cég is támogat 2010 óta.


    A KIP segíti a csoportmunka megszervezését olyan osztályokban, ahol a tanulók tudása és kifejezőkészsége tág határok között mozog. Erősen szocializál, fejleszti a tanulók közötti együttműködést, egyszerre támogatja a felzárkózást és a tehetség kibontakoztatását. A KIP módszert 17 iskolában alkalmazzák Magyarországon, Csongrád megyében nyolc helyen pedig a telekommunikációs cég digitális programja keretében vezetik be. A pedagógusok KIP-képzését a Vodafone Magyarország Alapítvány finanszírozza.


Iskola