Az OTP Bank közép- és felsővezetőivel, valamint a BGE alapképzésén résztvevő, 2-3. éves hallgatóival, 15 mentor-mentorált párossal elrajtoló pilot program célja, hogy a hallgatók vállalati környezetben, vezető kollégák bevonásával megismerjék a vezető mindennapjait, feladatait, a vezetői szerepet, így fejlesztve a szükséges kompetenciáikat. Az egyetem a 2023/2024-es tanév 2. szemeszterétől szeretné kiterjeszteni a programot további vállalati partnerei számára is.

Miközben a hallgatók valós vállalati környezetben közvetlen betekintést nyerhetnek egy nagyvállalat mindennapi működésébe és kultúrájába, addig a bank számára az utánpótlás egyik fontos csatornája lehet az OTP Bank és a BGE által közösen létrehozott BGE Vállalati Mentorprogram.

„A bankban számos olyan kolléga dolgozik, aki a BGE-n szerzett diplomát, kiváló a kapcsolatunk az egyetemmel. Célunk, hogy az ott tanuló diákokat megismertessük az őket érintő területekkel, mi pedig információhoz jussunk az ő igényeikről, arról, hogy miként képzelik el az első munkahelyüket vagy egy folyamatosan fejlődő bank szolgáltatásait” – mondta el Galovics Gábor, az OTP Budapesti Régiójának ügyvezető igazgatója, a BGE alumnija.

A mentorok társadalmi küldetésüknek tekintik, hogy elsimert vezetőként megmutassák saját történetüket, tapasztalatukat a fiatal tehetségek számára. „A tapasztalatcserére alapozva mi is célirányosan tudunk fejleszteni, még szerethetőbb munkahelyet tudunk teremteni a különböző generációk számára” – tette hozzá a régióvezető, aki maga is mentorként vesz részt a programban.

Magyarország legnagyobb üzleti közösségét építjük

„A BGE-n Magyarország legnagyobb üzleti közösségét építjük. Szoros kapcsolatban állunk az üzleti szférával, partneri együttműködéseinket folyamatosan bővítjük. Célunk, hogy hallgatóink már az egyetemi évek alatt megismerjék a vállalkozások működését, elvárásait, így fejlesztve a szükséges kompetenciáikat. A BGE Vállalati Mentorprogramhoz csatlakozó hallgatóink első kézből ismerhetik meg az adott vállalatot, a munkahelyi kultúrát, a vezetői szerepet” – mondta el Vértesy Eszter, a BGE üzleti és vállalati partnerkapcsolatokért felelős vezetője.

A programban való részvétel további előnye, hogy a résztvevő hallgatók kiváló vezetőktől és szakértőktől tanulhatnak, miközben a mentoruktól a szakmai és a személyes orientációban, karriertervezésben is segítséget kapnak.

Emellett a kapcsolati tőkéjüket is építhetik, gazdagíthatják. Jóllehet a hivatalos mentorálás keretei egy szemeszterre szólnak, jó eséllyel a jövőben is folytatódhat az együttműködés, hiszen kölcsönösen hasznos és hosszútávú szakmai kapcsolat alakulhat ki mentor és mentoráltja között. 

Mentorprogramok a gólyák sikeres egyetemi beilleszkedéséért

A BGE mindhárom karán évek óta sikeresen működnek mentorprogramok. A PSZK Hallgatói Mentorprogramban az elsőéveseket mentorok (felsőbb éves hallgatók és oktatók) segítik, akik változatos programokkal és színes előadásokkal minél több ismeretet igyekeznek átadni a sikeres egyetemi beilleszkedéshez.

A KVIK-en és a Külkereskedelmi Karon működő BEE Mentorprogram egy nemzetközi program, amelyben magyar és külföldi hallgatók támogatják az egyetemre jövő nemzetközi hallgatókat. Az Élsportolói mentorprogramban pedig a sport területen jártas oktatói és hallgatói mentorok támogatják a BGE élsportolóinak mindennapjait.

Az OTP Bankkal elindított pilotprojekt csak az első lépés, hiszen az intézmény a 2023/2024-es tanév 2. szemeszterétől szeretné kiterjeszteni a programot további vállalati partnerei számára is.

A Budapesti Gazdasági Egyetemről

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Magyarország legnagyobb üzleti közössége, amely az üzleti alapszakok – gazdálkodási és menedzsment, kereskedelem és marketing, pénzügy és számvitel, turizmus-vendéglátás – mindegyikén piacvezető.

A BGE 2023 őszén 3 karon, 80 országból érkező 18 000 hallgatóval, nemzetközi környezetben, 11 alap-, 10 mester-, köztük 11 angol nyelvű és 1 angol nyelvű doktori képzéssel várja leendő hallgatóit. Büszkék vagyunk arra, hogy a BGE hazánk 4. legmagasabb jelentkezői létszámú felsőoktatási intézménye, és mindhárom karunk az ország 10 legnépszerűbb egyetemi kara között szerepel.

Az OTP Bankról

Az OTP Bank az OTP Csoport tagja, amely Kelet-Közép-Európa meghatározó bankcsoportja. Tizenkét országban, 17,5 millió ügyfelet szolgálunk ki modern eszközökkel, a pénzügyi termékek széles palettájával.

Európában is egyedülálló sikereinket a régióban található központunknak és 70 éves múltunknak köszönthetjük: jól értjük ügyfeleink igényeit, nyitottak vagyunk az innovációra, fejlődésünket a kiszámítható, stabil működés határozza meg.

Megbízható partnerei vagyunk ügyfeleinknek: arra törekszünk, hogy felkészült, szakértő munkatársainkkal, korszerű informatikai fejlesztéseinkkel és modern, univerzális, de személyre szabható banki megoldásainkkal támogassuk őket céljaik, ambícióik megvalósításában és a fejlődésben.

Felelős szolgáltatóként számunkra a fenntarthatóság, mint cél nem pusztán külső elvárás vagy kényszer, hanem belső elhivatottságból, az OTP Csoport alapszellemiségéből fakad: aktív szerepet vállalunk a lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztésében, a kulturális értékek gazdagításában, a környezeti értékek megóvásában, a sport népszerűsítésében és az esélyegyenlőség biztosításában.


Munka Iskola