Éppen ezért nemcsak az aranytömbök, hanem a használt és az új ékszerek forgalma is jelentősen, mintegy másfélszeresére nőtt egy év alatt.
A BÁV Zálog eredményei alapján 2022-ben folyamatosan magas szinten volt az arany iránti kereslet, melynek köszönhetően az értékesített aranytömbök mennyisége december végére elérte a 141 kilogrammot. A legkedveltebb kiszerelés az 5 grammos volt, míg a legnagyobb értékben tavaly is a 100 grammos aranytömb fogyott.
„A történelmi tapasztalatok azt igazolják, hogy egy háborús helyzetben szinte azonnal megugrik az arany árfolyama, majd egy kisebb visszaesést követően állandósul az emelkedés. Pont ez történik most is. Az arany értékálló, alacsony kockázatot jelentő befeketésnek számít, ami a jelenlegi gazdasági környezetben kifejezetten jó megoldás.
Továbbá mellette szól az is, hogy azonnali készpénzigény esetén könnyen fel lehet használni a világ bármely pontján” – mutatott rá Dandé Imre, a BÁV hálózatirányítási igazgatója.
Az arany világpiaci ára az elmúlt években jellemzően az 1600 és 2000 dollár közötti sávban mozgott, majd az orosz-ukrán háború kitörését követően szinte azonnal 2000 dollár fölé kúszott a jegyzés. Ezt követően egy kisebb visszaesés után, november óta újra folyamatosan emelkedik az árfolyam, és az akkori 1650 dollár körüli árról elindulva, ma már újra a 2000 dolláros szinthez áll közelebb a nemesfém unciánkénti (31,1 gramm) ára.
A társaság által értékesített aranytömbök összértéke 2022 végére elérte a 3,3 milliárd forintot, ami 2021-hez képest több, mint háromszoros emelkedést mutat. Az ékszerek iránti érdeklődés szintén erősödött az elmúlt évben, a forgalom itt is hárommilliárd forint felett zárt, a 2021-es esztendő 2,3 milliárdos eredményéhez képest.
Az ékszerértékesítés szempontjából az egyik legerősebb hónapban, decemberben is 30 százalékkal nagyobb értékben vásároltak a társaságtól, mint egy évvel korábban. Ebbe beletartozik az is, hogy jelentősen nőtt a használt ékszerek iránti kereslet is, hiszen befektetési célból vizsgálva ezek ára kedvezőbb, ami komoly vonzerőnek számít.
„Tapasztalataink szerint nemcsak nő az arany iránti érdeklődés, de egyre többen tekintenek rá tartós befektetési eszközként. Legutóbbi reprezentatív kutatásunk szerint a megkérdezettek 25%-a tervez a közeljövőben aranyba fektetni. A vásárlás során fontos, hogy a termék megbízható forrásból származzon. Társaságunk, amelynek története már 250 évre tekint vissza, jelenleg is egy világszerte elismert svájci cégtől szerzi be aranytömbjeit” – tette hozzá Dandé Imre.
A zálogfiókok bevételét azonban nemcsak az aranyforgalom növeli, hanem a hitelezés is. „Míg a konjunktúra időszakában nem volt jelentős kiugrás, addig az elmúlt egy évben folyamatos változás figyelhető meg. Jelenleg a BÁV zálogkölcsönzésből származó forgalma 20%-os növekedést mutat 2021-hez képest, ami összhangban van azzal, hogy korábban publikált kutatási eredményeink alapján a magyar lakosság 71%-a érzi úgy, hogy romlott az anyagi helyzete” – magyarázta a BÁV hálózatirányítási igazgatója, Dandé Imre.
A zálogkölcsönök fedezetét egyébként továbbra is 95%-ban az aranyékszerek teszik ki. A december a zálogpiacon általában kiváltási hónapnak számít, hiszen az ünnepi időszakban az emberek szeretik ezeket a tárgyakat otthon tudni. 2022 decemberében a megváltozott gazdasági helyzetnek megfelelően közel 15%-kal csökkent a kiváltási ráta 2021 decemberéhez viszonyítva.
Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a zálogtárgyak rendezési aránya még mindig magas, 90% felett van. Ez jól mutatja, hogy az aranytárgyakra valóban olyan értékként tekintenek az emberek, amelyek a jövőben, egy nehezebb élethelyzetben ismét megoldást jelenthetnek.