Az eredmények rámutattak, hogy a karácsony elengedhetetlen részei a hagyományos ételek, a közös ünneplés és a karácsonyfa. Habár a többség szívesen oszt meg ilyenkor képeket a közösségi médiában, a magyarok fele kritikus azokkal a karácsonyi posztokkal kapcsolatban, amik túl idillinek állítják be az ünneplést.  

A Yettel országos, reprezentatív kutatása* azt vizsgálta, hogy a magyarok szerint mi az, ami nélkül nem karácsony a karácsony. A lista első helyén a karácsonyi ételek (55%) állnak, ezt követi a közeli családtagokkal való ünneplés (49%), illetve a karácsonyfa (48%).

Tízből hárman nélkülözhetetlennek tartják az otthonuk kidekorálását, ami ugyanannyira elengedhetetlen, mint hogy legyen idő a pihenésre is. Emellett a magyarok negyede számára meghatározóak a karácsonyi dalok és az ajándékok is. Az eredményekből látszik, hogy míg a fiatalabb korosztálynak fontosabb az ünnepléshez kapcsolódó szokások megtartása – így a sütemények sütése, az ünnepi zenék, a műsorok és az adventi naptár –, az idősebbeknek nélkülözhetetlenebb a családtagokkal való együttlét. 

A tökéletesség feszültséggel is jár

A kutatás arra is rámutatott, hogy ünnepléskor a legtöbben azt tartják fontosnak, hogy ne legyen konfliktus a családban, és nyugalomban, harmóniában tudjanak ünnepelni. De mi okozhat ilyenkor problémát? Míg a válaszadók kétharmada egyetért azzal, hogy attól lesz emberi a karácsony, ha nem sikerül minden tökéletesen, a gyakorlatban leginkább csak akkor vagyunk toleránsak, ha másokról van szó.

A kitöltők kétharmada a szerettei meglátogatásakor nem törődik a külsőségekkel, a válaszadók fele elvárja magától, hogy karácsonykor mindenben a maximumot hozza, és közel ugyanennyi embert zavar, ha valami nem úgy sikerül, ahogy előzetesen eltervezte.

Ez feszültségeket is eredményezhet: a megkérdezettek kétharmadát bosszantja, ha valamelyik családtag túlhajszolja magát karácsonykor, így emiatt ideges és fáradt lesz, ezzel együtt közel felük bevallotta, hogy sokszor az ő karácsonyi maximalizmusa okoz vitát.

Idegesít a tökéletesség, mégis megosztjuk

A tökéletességre való törekvés a közösségi médiában is megjelenik. Tavalyhoz képest idén többen tervezik böngészni a közösségi médiát az ünnepi időszakban, és ilyenkor tízből hét felhasználó meg is oszt karácsonyi témájú tartalmakat. A legtöbb poszt a karácsonyt megelőző napokban kerül ki, ezt követi a december 25–26., míg a két ünnep közötti időszak és a szilveszter már csendesebbnek számítanak.

A posztok népszerűségéről azonban megoszlanak a vélemények: a magyarok fele kritikus azokkal a karácsonyi posztokkal kapcsolatban, amik túl idillinek állítják be az ünneplést. Harmadukat rossz érzéssel tölti el, ha azt látja, hogy másoknál minden tökéletes, és majdnem ugyanennyi embert kifejezetten irritálnak a karácsonyi fotók.

A közösségi médiát használók csaknem háromnegyede gondolja úgy, hogy karácsonykor inkább a szeretteinkkel kellene tölteni az időt, nem pedig a látszólagos tökéleteség bizonygatásával – érdekesség, hogy közülük minden harmadik ember mégis szívesen oszt meg képet a jól sikerült karácsonyi pillanatokról. 

Karácsonyfákkal segíti a közös ünneplést a Yettel

A Yettel idén karácsonykor azt üzeni, hogy a tökéletesség hajszolása helyett fordítsuk az időt a közös ünneplésre mind az otthonunkban, mind a közösségekben. Ennek részeként november végén egy különleges pályázatot hirdetett: 100 magyarországi osztály számára biztosította az ünnepi karácsonyfát és annak a kiszállítását, hogy a diákokra már csak a közös díszítés várjon.

A jótékony akció sikerét jelzi, hogy mindössze egy nap alatt betelt a meghirdetett helyek száma. Pályázatok az ország minden részéről érkeztek, összesen 13 megyéből. A vállalat egy versenyt is indított, amelyben arra bátorítja a résztvevő osztályokat, hogy közösen, saját ötleteikből dekorálják fel a fát: lehetnek kézzel készített díszek, kreatívan felhasznált régi telefonok vagy bármilyen egyedi megoldás.

A hangsúly nem a tökéletes végeredményen, hanem a fantázián, az együtt töltött időn és az élményen van. A feldíszített fákról készült fotókkal az osztályok értékes nyereményekért is versenybe szállhatnak. A fényképekre a Yettel Facebook oldalán várják majd a reakciókat december 11. és december 19. között.