A forint a dollár erősödésével és az olajár emelkedésével párhuzamosan gyengült a kedvezőtlen közel-keleti hírekre, ami az izraeli-iráni konfliktust további súlyosbodását vetítik előre, miután Trump elnök megfenyegette a perzsa államot.

A kockázatkerülés vált most ismét uralkodóvá a piacokon és az Iránnal kapcsolatos hírek lesznek meghatározók. A héten már nem érkezik fontos hazai adat, így a nemzetközi események mellett szép lassan beúszik a képbe a jövő heti jegybanki kamatdöntés. Ma reggel némi korrekciót láttunk: 403 körül járt az EURHUF kurzusa.

EURUSD: a háborús hírekre korrigált a dollár

A nemzetközi devizapiacon kedden csendesen indult a nap, majd délután erősödni tudott a dollár az euróval szemben, mintegy fél százalékos mértékben. Vegyes adatok jöttek a tengerentúlról, ami alapvetően inkább a dollárt gyengítő tényező lehetne.

Ezzel szemben a Közel-Keleten hiába ülne Irán tárgyalóasztalhoz, jelen állás szerint további eszkaláció van kilátásban: az USA is beszállhat a háborús konfliktusba.

Ma reggel 1,151 körül kezdte a napot az EURUSD jegyzése. Továbbra is a közel-keleti helyzet van a fókuszban. Emellett magyar idő szerint este nyolctól a Fed bejelentéseire és az új előrejelzésekre figyel majd a piac.