Májusban már 9 százalékos kamatú konstrukció is megjelent a piacon. Mindez ráadásul akár úgy is elérhető, hogy az ügyfélnek nem kell számlát nyitnia annál a pénzintézetnél, amelytől a kölcsönt igényli.

A személyi kölcsönök iránti érdeklődés rekordmagasságba emelkedett. 2026 első negyedévében a pénzintézetek 301,4 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket, ami 23,5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A márciusi hónap különösen erős volt: ekkor az új személyikölcsön-szerződések összege elérte a 121,3 milliárd forintot.

Az elmúlt egy-két évben a bankoknál fokozatosan emelkedtek a maximálisan igényelhető hitelösszegek. A hagyományos személyi kölcsönt kínáló pénzintézetek többségénél ma már többnyire 15 millió forint körül található a felső összeghatár. A BiztosDöntés.hu számításai szerint ugyanakkor az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg is érdemben nőtt az elmúlt évben.

2026 első három hónapjában ez az összeg megközelítette a 3,6 millió forintot, míg 2025 első negyedévében még 3,24 millió forint volt az átlag. Mivel az átlagos hitelösszeg jóval elmarad a bankok többségénél elérhető maximális kerettől, az adósok jelentős része továbbra is egymillió forint körüli vagy annál kisebb kölcsönt keres.

személyi kölcsön kamatok összehasonlítása 2026 május

A kisebb összegű személyi kölcsönt igénylők helyzete korábban sem volt egyszerű. Az igazolható jövedelem, valamint a bankszámlára érkező rendszeres jóváírás nagysága mellett ugyanis az igényelt hitelösszeg az egyik legfontosabb tényező, amely meghatározza az elérhető kamatot.

Bár az elmúlt években a bankok folyamatosan csökkentették azt az összeghatárt, amelytől a legjobb árazás elérhetővé válik, a 3 millió forint alatti kölcsönt keresők csak ritkán számolhatnak igazán alacsony, akár egy számjegyű éves kamatokkal.

Ilyen kamatokkal kínálnak kisebb összegű személyi kölcsönt a bankok

A BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátora szerint azonban a ma már viszonylag alacsonynak számító egymillió forintos hitelösszegnél is elérhetők kifejezetten kedvező ajánlatok. Egy átlagosnak tekinthető, nettó 500 000 forintos jövedelem és viszonylag rövid, kétéves, azaz 24 hónapos futamidő mellett már 10 százalék körüli, sőt akár az alatti éves kamatú konstrukciók is találhatók.

A legalacsonyabb kamatú ajánlatot jelenleg ennél az összegnél a Provident nyújtja. Az Extra25 nevű, június 22-ig elérhető konstrukció éves kamata 9 százalék, THM-je pedig 9,4 százalék. A teljesen szabad felhasználású kölcsön fixen 25 hónapos futamidővel vehető igénybe, összege pedig 450 000 forint és 1,3 millió forint között lehet.

A hitel bármikor díjmentesen előtörleszthető, és a Provident meglévő, illetve új ügyfelei számára egyaránt elérhető. Lényeges feltétel az is, hogy a kölcsönt negatív KHR-listán szereplő ügyfelek is igényelhetik, miközben a minimálisan elvárt jövedelem nettó 100 000 forint.

A CIB Banknál szintén kedvező feltételekkel érhető el az egymillió forintos személyi kölcsön: az éves kamat 10,60 százalék, a THM pedig 11,29 százalék. Az alacsony kamat mellett fontos előny, hogy a konstrukció bankváltás nélkül is igényelhető.

Az MBH Banknál ugyanezen hitelösszeg esetén 13,49 százalékos éves kamattal és 14,54 százalékos THM-mel lehet számolni. Feltétel ugyanakkor, hogy az ügyfél helyben vezetett bankszámlájára rendszeres jóváírás érkezzen.

Az Erste Bank személyi kölcsönénél a legrövidebb választható futamidő 3 év. Amennyiben az ügyfél a banknál vezetett számlára legalább havi 500 000 forint jóváírást teljesít, az éves kamat 16,49 százalék.

A MagNet Bank szabad felhasználású személyi kölcsöne 16,50 százalékos éves kamattal vehető igénybe, amennyiben az ügyfél élni tud a felkínált kamatkedvezményekkel.

Az OTP Banknál 19,99 százalékos éves kamattal érhető el a kölcsön, ha az ügyfél online nyújtja be az igénylését, és nettó jövedelme eléri a 400 000 forintot.

Az online személyi kölcsönök piacán jelen lévő Trive Bank eHitel nevű konstrukciójánál 29,77 százalékos THM szerepel. Ugyanakkor a pénzügyi szolgáltató 500 000 forintos, 6 hónapos futamidejű eHitel Expressz termékénél a THM 9,96 százalék.

A Raiffeisen Banknál a legrövidebb futamidő 36 hónap. Aktív számlahasználati kedvezmény mellett, 450 000 forintos jövedelemtől az egymillió forintos kölcsön éves kamata 13,79 százalék.

Az UniCredit Banknál ugyancsak 3 év a minimális futamidő, ennél a pénzintézetnél 18,98 százalékos éves kamat érhető el.

A K&H Bank személyi kölcsönénél 1 millió forintos hitelösszeg esetén 18,99 százalékos éves kamattal lehet kalkulálni.