Az OTP Banknál az egyéni vállalkozói számlanyitások száma már augusztus első három hetében 40 százalékkal meghaladta a júliusi adatot, feltehetőleg annak hatására, hogy szeptember 1-jével jelentősen szűkülni fog a kisadózó vállalkozások tételes adójára jogosultak köre. A gazdasági tevékenység folytatására számos lehetőség áll rendelkezésre, azonban az OTP Bank és a Bookkeepie szakértői szerint érdemes előre tisztázni, hogy milyen lépések szükségesek a váltáshoz.

Ha egy most még katával adózó vállalkozó egyéni vállalkozóként folytatná tevékenységét, úgy folytathatja vállalkozói jövedelemadózással, vagy választhatja az átalányadózást. Mindkét esetben javasolt egy könyvelő felkeresése a kedvezőbb adózási forma kiválasztásához, valamint később a bevételek, kiadások, illetve a befizetendő adók és járulékok nyomon követéséhez. Ha a vállalkozó áfa fizetésére kötelezett, szüksége lesz pénzforgalmi, vagy köznapi nyelven vállalkozói bankszámlára is. Áfa szempontjából alanyi adómentes vállalkozók esetén elegendő a lakossági számla, nekik azonban mindenképpen javasolt a magánjellegű és a céges bevételek szétválasztása, mert másképp kell adózniuk ezek után.

Az OTP Bank szakértői szerint a megfelelő pénzforgalmi számla kiválasztásához azt érdemes átgondolni, hogy a vállalkozásnak milyen pénzügyi szolgáltatásokra lesz szüksége, majd tájékozódni az elérhető banki konstrukciókról. A számlavezetési díj általában havi fix költség, amelynek összege bankonként változik. A számlacsomaghoz tartozó üzleti bankkártya díja néhány ezer forint lehet évente, de érdemes megvizsgálni, hogy szükség van-e társkártyákra, és azt is célszerű figyelembe venni, hogy az adott hitelintézetnek milyen az ATM-lefedettsége, hiszen a kártyakibocsátó ATM-ein általában olcsóbb a ki- és befizetés.

Számolni kell mindemellett a tranzakciós díjjal is, amelynek minimalizálásához azt érdemes számításba venni, hogy miként intézi a vállalkozás a pénzforgalmát: használ-e készpénzt, gyakran fizeti-e azt be számlájára, vagy esetleg gyakran utal-e nagyobb összegeket partnereinek.

„A váltásra kényszerülő vállalkozóknak számos lehetőséget kell megfontolniuk rövid idő alatt és várhatóan a korábbinál magasabb költségekkel kell szembenézniük, bárhogyan is döntenek. A könnyebb átállás érdekében és a kezdeti nehézségek áthidalására az OTP Bank Start számlacsomagjában az újonnan szerződő egyéni vállalkozók számára három évre elengedjük a számlavezetési díjat” – mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozói területének vezetője.

Ha egyszemélyes Kft. alapítása mellett dönt a most még katával adózó egyéni vállalkozó, könyvelő segítségére és pénzforgalmi számlára szintén szüksége lesz. Emellett céget kell alapítania. A jogszabály lehetőséget ad arra, hogy egy egyéni vállalkozás – amennyiben nem szünetelteti a tevékenységét – egyszemélyes Kft-vé alakuljon, amely a korábbi vállalkozás jogutódjának tekintendő, ezáltal megszűnik az egyéni vállalkozói tevékenység. Ez egy nem kevés adminisztrációval járó folyamat, amely során a vállalkozónak leltárt kell készítenie az eszközeiről és kötelezettségeiről, meg kell határoznia, hogy ezek közül melyik vagyontárgyak képezik majd a vagyoni hozzájárulását a Kft. alapításához, tehát mely’ eszközöket és kötelezettségeket adja át a Kft-nek.

Ez alapján nyitó mérleget kell készítenie és gondoskodnia kell a munkáltatói intézkedések előkészítéséről. Ezek után, 30 napon belül fogadható el az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság alapító okirata, amit az elfogadástól számított 30 napon belül, a cégbejegyzési kérelemmel együtt kell benyújtani a cégbírósághoz. Egyszemélyes Kft. alapításához ezért mindenképpen szükséges jogi és pénzügyi szakértő segítségét is igénybe venni.


Pénzügy Munka