Már eleve a karácsonyi vacsora, illetve az azt követő napok menüsorának az összeállítása is nagy koncentrációt igényel. Ha ezt még megspékeljük egy-két vendégvárással, akkor aztán tényleg végig kell gondolnunk, hogy minden készen áll-e a hőn szeretett konyhánkban.

Szerencsére akad némi mankó, hiszen a MÖBELIX főzéssel és tálalással kapcsolatos részlegét végigpörgetve könnyen megtalálhatjuk azt, ami esetlegesen még hiányzik a konyhánkból ahhoz, hogy tökéletes legyen minden ünnepi étkezés. Mai cikkünkkel mi is igyekszünk megkönnyíteni minden konyhatündér dolgát, ezért mutatjuk, hogy mire érdemes odafigyelni!

Az ételek íze nem csupán az alapanyagokon múlik!

Amikor a főzésre kerül a sor, akkor mindenki elsősorban az alapanyagok minősége miatt aggódik, illetve leginkább annak szentel különös figyelmet, hogy a boltok polcairól a legjobb élelmiszereket és hozzávalókat szerezze be. Azonban a feladatnak itt még koránt sincs vége, hiszen ezeket csak akkor lehet igazán jól elkészíteni, ha a konyhánkban ott vár ránk a megfelelő eszközpark.

Nem mindegy ugyanis, hogy hogyan szeletelünk, reszelünk, hogy miben sütünk vagy főzünk, éppen ezért érdemes valóban minden szükséges kelléket megvásárolni, hogy ne kelljen félmegoldásokkal beérni. Annak szinte minden esetben a készülő fogás látja kárát. Ezt pedig egészen biztosan nem szeretné senki sem…

A tálalást sem szabad félvállról venni!

Ha úgy gondolnánk, hogy ennyi a tökéletes vendégvárás receptje, akkor szólunk: még akad feladatunk! Ez pedig nem más, mint maga a tálalás.

Nem elég ugyanis az, hogy a mennyei étel ott gőzölögjön a konyhapulton, azt ízlésesen tálalni is tudni kell. Alig van annál kellemetlenebb pillanat, mint amikor nem tudunk elég számú vagy megfelelő méretű tányért vagy evőeszközt adni a vendégeknek. Persze nem árt, ha a stílust is számba vesszük, mert egy pazar étkészletből még a kevésbé finom étel is jobbnak hat.

Ha pedig már az ételekkel rendben vagyunk, akkor a poharakról sem illik megfeledkezni, hiszen ideális esetben külön poharakat tudunk felszolgálni borhoz, pezsgőhöz, vízhez és kávéhoz is, hogy a röviditalokat már meg se említsük!

Megtérülő befektetés

Most természetesen minden a karácsonyról és a szilveszterről szól, ám vegyünk bármilyen konyhai kelléket, azt minden bizonnyal az év többi napján is fogjuk tudni majd hasznosítani. Éppen ezért, ha most egy kicsit úgy is gondoljuk, hogy minél kevesebbet szeretnénk az év végi ünnepekre költeni, a tálalási és főzési kellékekbe fektetett összeg az ünnepmentes hétköznapokban épp úgy meg fog térülni.

Ezért aztán bátran javasoljuk mindenkinek, hogy vásároljon be a MÖBELIX vonatkozó részlegén, hiszen az ünnepek letelte után is kell enni. Akkor is kapóra fognak jönni a kézre álló, a főzést megkönnyítő, prémium minőségű termékek.


Gasztro