A Laborhírek Kulisszák mögött sorozatának új részében megmutatjuk, mi állhat az eltérő eredmények hátterében: valóban összehasonlítható részminták kerültek-e a laboratóriumokba, milyen vizsgálati módszereket alkalmaztak, milyen mértékegységben és hogyan adták meg az eredményeket, illetve milyen szerepe lehet a mérési bizonytalanságnak.

Különösen fontosak ezek a kérdések akkor, amikor a mért érték egy határérték közelében van. A cikkből az is kiderül, hogyan ellenőrzik a laboratóriumok szakmai teljesítményét, és mi történik akkor, amikor magukat a laborokat „vizsgáztatják”. 

Kulisszák mögött

A Laborhírek sorozatában azt mutatjuk meg, mi történik a laboratóriumi vizsgálatok hátterében. Hogyan lesz egy mintából mérési eredmény? Mi minden befolyásolhatja a vizsgálatot, hogyan ellenőrzik a mérések megbízhatóságát, és miért jelent egy laboratóriumi eredmény jóval többet a jegyzőkönyvön szereplő számnál? A Kulisszák mögött ezekbe a sokszor láthatatlan szakmai folyamatokba enged betekintést.

Ugyanabból a termékből két mintát küldenek két különböző laboratóriumba. Néhány nappal később megérkeznek az eredmények: az egyik jegyzőkönyvön 10,2 g/100 g szerepel, a másikon 11,0 g/100 g. Az első reakció szinte mindig ugyanaz: melyik labor mérte rosszul?

Valószínűleg egyik sem! Ez a laboratóriumok életében rendszeresen felmerülő kérdés, és a válaszhoz nem elegendő egymás mellé tenni a két számot. Meg kell nézni, valóban összehasonlítható-e a két eredmény: ugyanolyan összetételű minta került-e a két laboratóriumba, ugyanazt a vizsgálati módszert alkalmazták-e, azonos módon adták-e meg az eredményt, és mekkora szerepe lehet az eltérésben a mérési bizonytalanságnak.

A Kulisszák mögött sorozat korábbi részeiben már bemutattuk, hogyan veszik át és készítik elő a mintákat, valamint azt is, mennyi szakmai munka áll a vizsgálati jegyzőkönyvön végül megjelenő adatok mögött. Most egy lépéssel tovább megyünk: mi történik akkor, amikor ugyanarra a kérdésre első pillantásra két különböző válasz érkezik?

Ugyanabból a termékből származik: de valóban ugyanaz a minta?

Az, hogy két minta ugyanabból a termékből vagy akár ugyanabból a gyártási tételből származik, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a laboratóriumba kerülő részminták összetétele teljesen azonos. Egy megfelelően elkevert üdítőitalból viszonylag könnyű két közel azonos mintát készíteni.

Egy magvas kenyér, müzli, húskészítmény vagy fűszerkeverék esetében már egészen más a helyzet. A müzli egyik részmintájában valamivel több olajos mag, a másikban több gabonapehely vagy aszalt gyümölcs lehet. Mindkettő ugyanaz a termék, mégsem feltétlenül pontosan ugyanaz kerül a két vizsgálati edénybe – tudta meg a Laborhírek a J.S. Hamilton Hungaria Kft. független laboratórium szakértőitől.

Éppen ezért fontos a sorozat korábbi részében bemutatott minta-előkészítés és homogenizálás is. A laboratórium nagy pontossággal azt a mintát tudja megvizsgálni, amely ténylegesen bekerült hozzá. Ha két laborhoz eleve valamelyest eltérő összetételű részminta érkezik, ez az eredményekben is megjelenhet.

Ugyanazt vizsgálták – de ugyanazzal a módszerrel?

A következő kérdés az alkalmazott vizsgálati módszer. Egyes paraméterek meghatározására többféle szabványos vagy validált módszer is rendelkezésre állhat. Ezek nem feltétlenül ugyanazon a mérési elven működnek. Jó példa erre a sótartalom. Ennek meghatározása történhet például a nátrium- vagy a kloridtartalom alapján. A két vizsgálat mögött eltérő mérési megközelítés áll, ezért az eredmények értelmezésekor azt is tudni kell, pontosan mit és milyen módszerrel határozott meg a laboratórium.

A módszer mellett számít a mértékegység és az eredménymegadás módja is. Két jegyzőkönyv adatai csak akkor vethetők össze közvetlenül, ha valóban összehasonlítható eredményekről beszélünk.

Ez az a pont, ahol különösen fontossá válik a laboratóriumi szakértelem. A korszerű analitikai műszerek rendkívül pontos mérésre képesek, de a vizsgálathoz megfelelő módszert kell alkalmazni, a mintát megfelelően kell előkészíteni, a műszert szakszerűen kell használni, az eredményt pedig a módszer és a vizsgált termék ismeretében kell értékelni.

Egy szokatlan eredménynél szükség lehet további ellenőrzésre, háttérinformációk áttekintésére vagy annak tisztázására is, hogy egy másik labor pontosan milyen eljárással jutott a saját eredményéhez. Ehhez nemcsak korszerű műszerpark, hanem módszerismeret, szakirodalmi és szabványismeret, valamint sok év alatt megszerzett laboratóriumi tapasztalat is szükséges.

A megrendelő mindebből végül néhány számot lát a jegyzőkönyvön. A számok mögött azonban döntések és ellenőrzések egész sora áll.

Mit jelent az, hogy egy mérés bizonytalan?

A két eredmény összehasonlításakor van még egy fontos tényező: a mérési bizonytalanság. A kifejezés félrevezető lehet, mert hétköznapi értelemben a „bizonytalanság” azt sugallja, hogy nem vagyunk biztosak valamiben. A laboratóriumi mérésnél nem erről van szó. A mérési bizonytalanság a mérési eredményhez kapcsolódó, szakmailag meghatározott jellemző, amelyet különösen akkor fontos figyelembe venni, amikor az eredmény egy döntési határ közelében van.

Ha például egy adott paraméter határértéke 10, akkor egészen más helyzetet jelent, ha a laboratórium 4-et mér, mint ha 9,8 vagy 10,2 az eredmény. Az utóbbi esetben már nem szerencsés pusztán annyit mondani, hogy az egyik szám a határ alatt, a másik pedig fölötte van.

Az eredmény értékelésekor a mérési bizonytalanság és az alkalmazandó megfelelőségi szabályok is jelentőséget kaphatnak. Ezért különösen a határértékhez közeli eredményeknél fontos, hogy a megrendelő ne kizárólag egyetlen számot lásson, hanem értse annak szakmai környezetét is.

Amikor magukat a laboratóriumokat „vizsgáztatják”

Talán a jártassági vizsgálatok mutatják meg a legjobban, miért nem várható el, hogy egymástól független mérések minden esetben az utolsó tizedesjegyig azonos eredményt adjanak.

A laboratóriumok szakmai teljesítményének ellenőrzésére többek között úgynevezett jártassági vizsgálatokat – laboratóriumok közötti összehasonlításokat – alkalmaznak. Ezek során több résztvevő laboratórium azonos vagy megfelelően homogén és stabil vizsgálati anyagot kap, majd az eredményeket meghatározott szakmai és statisztikai szempontok szerint értékelik.

A kérdés ilyenkor sem egyszerűen az, hogy minden labor pontosan ugyanazt a számot írta-e le. A teljesítményt a programhoz meghatározott kritériumok szerint értékelik; ennek egyik gyakran alkalmazott statisztikai eszköze a z-score.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy bármilyen eltérés elfogadható. Éppen ellenkezőleg: azt jelenti, hogy az elfogadhatóságnak meghatározott, szakmailag értékelhető kerete van. A jártassági vizsgálatok ezért különösen szemléletes példái annak, hogyan gondolkodik a laboratóriumi szakma a mérési eredményekről. Nem az azonosság látszata a cél, hanem annak bizonyítása, hogy az eredmény megbízható, és a laboratórium megfelelő szakmai teljesítményt nyújt.

Nem elég pontosnak lenni

A jártassági vizsgálat ugyanakkor csak egy eleme annak a rendszernek, amely egy akkreditált laboratórium munkájának megbízhatóságát biztosítja. A Kulisszák mögött korábbi részében már bemutattuk a kontrollminták, referenciaanyagok, kalibrálások és dokumentált ellenőrzések szerepét.

Ehhez kapcsolódik az akkreditáció rendszere is, amely nem egyetlen mérési eredményt vizsgál, hanem azt, hogy a laboratórium működése, szakmai kompetenciája, alkalmazott módszerei és minőségirányítási folyamatai megfelelnek-e az előírt követelményeknek.

Az akkreditált státusz fenntartása sem egyszer megszerzett minősítés: a laboratóriumnak folyamatosan igazolnia kell a megfelelő működést. Az akkreditációs felügyelet, a jártassági vizsgálatok, valamint a laboratórium saját minőségbiztosítási rendszere együtt szolgálják azt, hogy a vizsgálati eredmények megbízhatósága folyamatosan ellenőrizhető legyen. 

Mindez azért fontos, mert a laboratóriumi eredménybe vetett bizalom nem azon alapul, hogy egy műszer egyszer kiírt egy számot. Egy egész rendszer áll mögötte, amelynek azt kell biztosítania, hogy a megfelelő mintából, megfelelő módszerrel, megfelelően működő eszközökkel és megfelelő szakmai kompetenciával szülessen meg az eredmény.

Akkor most melyik a jó: 10,2 vagy 11,0?

Térjünk vissza a kiinduló kérdéshez. Az egyik labor 10,2 g/100 g-ot, a másik 11,0 g/100 g-ot adott eredményül. Melyik mérte jól? Ebből a két számból önmagában ezt nem lehet eldönteni.

Meg kell nézni, hogy valóban összehasonlítható részminták kerültek-e a két laboratóriumba, hogy milyen vizsgálati módszereket, mértékegységet alkalmaztak, mi volt az eredménymegadás módja. Adott esetben figyelembe kell venni a mérési bizonytalanságot is. Ha pedig az eredmény egy jogszabályi vagy specifikációs határérték közelében van, az értékelés még nagyobb szakmai körültekintést igényelhet.

Természetesen laboratóriumi hiba is történhet, ezért létezik a vizsgálatok mögött ennyire szigorú ellenőrzési és minőségbiztosítási rendszer. Két eltérő szám azonban önmagában még nem bizonyítja, hogy valamelyik laboratórium hibázott. Sokszor éppen az a legfontosabb kérdés, hogy miért különbözik a kettő.