Hogyha sok halat akarunk fogni, akkor követnünk kell a halak ízlését, és azt kell felkínálni a horgon, amivel a legjobb esélyünk van kapást kicsikarni. A horgászatunk eredményessége szempontjából ennek kiemelt jelentősége van.

Rövid bejegyzésünkben ennek megfelelően a Damil.hu webáruházban elérhető minőségi etetőanyagokat, bojlikat, illetve horogpelleteket mutatjuk be, amelyeket bevetve abszolút eredményesek lehetünk a következő peca alkalmával.

Etetőanyagok széles választéka

Aki etet, annak sok hal lesz a zsákmánya, aki nem etet, annak nagyságrendekkel kevesebb. Ez a megállapítás a legtöbb hazai vízre igaz. Nem jelentenek kivételt ez alól az intenzíven telepített halastavak sem.

A pontyok, amurok, keszegek és kárászok számára először egy alapozó etetést kell végeznünk. Ezzel tudjuk ugyanis elérni azt, hogy nagyobb számban a horgunk közelében tartózkodjanak és ott csemegézzenek.

A Damil.hu kínálatában szereplő Top Mix termékek, a minőségi etetőanyagok, bojlik és horogpelletek egyaránt remekül tudnak működni. A hatásukra egyszerre nagyobb mennyiségű halat tudunk a horgászhelyünk elé csalni, nagyobb esélyt teremtve így a szákba terelésükre.

Horogpelletek

Bármennyire is meglepő lehet, a különféle horogra szánt pelletek roppant fogós csaliknak számítanak. Az eredményességük egyik kulcsa az összetételük. Ezek a csalik rendszerint magas halliszt tartalommal bírnak, amit a békéshalak előszeretettel fogyasztanak.

A másik titok a felhajtó erőben rejlik. Sok horogpellet ugyanis úgynevezett „popup” csaliként működik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nem süllyed le a horoggal együtt a víz fenekére, hanem néhány centiméterrel fentebb lebeg.

Ennek köszönhetően az éppen arra járó hal könnyebben észre fogja venni, és egyúttal nagyobb eséllyel kap majd rá.

Különféle bojlik a horogra

Ezeknek a rendszerint kisebb méretű csaliknak a működési elve, valamint az összetétele is nagyban hasonlít a pelletek tulajdonságaira. A legnagyobb különbséget talán az alakjukban lehet felfedezni.

Míg a különféle horogpelletek rendszerint elnyújtott henger alakúak, addig a bojlik gömbölyűek.

Ami viszont közös bennük, az a fogósságuk. Pontyok, amurok és sokszor nagyobb méretű keszegek vagy kárászok is gyakran a horogra akadnak akkor, ha bojlit kínálunk fel csaliként a számukra.

Érdemes tehát minél előbb beszerezni néhány dobozzal és színnel, mert a sikeres horgászat esélyét nagyban tudjuk növelni ezekkel a csalikkal.


Sport Életmód