A Magyar Nemzeti Bank friss statisztikái alapján októberben 257,6 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződést kötöttek, amire korábban még nem volt példa.

A támogatott hitelek aránya is jelentősen nőtt

„Az Otthon Start iránt egyre fokozódó érdeklődés miatt már október végére sikerült megdönteni a tavalyi hitelkihelyezési rekordot: míg 2024-ben valamivel több mint 1350 milliárd forintnyi lakáshitel-szerződést kötöttek, addig idén október végére az összes volumen már meghaladta az 1427 milliárd forintot” – emelte ki Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Mint hozzáteszi: a jegybanki adatok szerint októberben az Otthon Start gyakorlatilag háttérbe szorította a piaci kamatozású lakáshiteleket. Egy hónap alatt több mint 205 milliárd forintnyi támogatott lakáshitelt folyósítottak, ami a teljes havi összeg mintegy 80%-át jelenti. (Fontos azonban, hogy a támogatott hitelek új kihelyezése nem kizárólag az Otthon Startnak köszönhető, bár a legnagyobb részt minden bizonnyal ez a program adja.) Ennek eredményeként az idei első tíz hónap lakáshitel-szerződéseinek közel egyharmada valamilyen állami támogatással jött létre, míg egy évvel korábban ez az arány csupán 26% körül volt.

Rekordok dőlnek a lakossági hitelezésben

A lakáshitelek ugrásszerű bővülésétől függetlenül is erős hónapot zárt a lakossági hitelpiac. Októberben közel 100 milliárd forint értékben születtek új személyi kölcsön-szerződések, így az év első tíz hónapjában a teljes összeg elérte a 935,6 milliárd forintot – amely új rekord, és már most meghaladja a teljes 2024-es volument.

A babaváró hitel és a munkáshitel esetében ugyanakkor nem történt kiugró változás: előbbinél 22,8 milliárd, utóbbinál 9,7 milliárd forintnyi szerződést rögzített az MNB. Ugyanakkor a babavárónál az október hozta az eddigi legerősebb havi adatot, amelyben az Otthon Start indulásának is szerepe lehetett.

Mindezek következtében a lakossági hitelállomány október végére új csúcsot ért el: 12 233,7 milliárd forintra emelkedett, ami 11,8%-os éves növekedést jelent. A lakáshitelek és a személyi kölcsönök állománya ennél is gyorsabban bővült: a lakáshiteleknél 15%, a személyi kölcsönöknél 17,8% volt az éves bővülés.

Az Otthon Startnál különösen nagyvonalúak a jóváírások

lakáshitel rekord magyarországon az Otthon Start miatt

A kedvező statisztikák fényében természetes, hogy a bankok mindent megtesznek azért, hogy magukhoz vonzzák az új, támogatott lakáshitelt tervező ügyfeleket. A BiztosDöntés.hu Otthon Start hitelkalkulátora alapján több bank a lehetséges maximum alatti kamattal kínálja a hitelt, és emellett továbbra is futnak a bőkezű jóváírási akciók.

  • Erste Bank: 200 000 Ft jóváírás jár a folyósított Otthon Start hitel mellé, pozitív marketing nyilatkozat esetén. Új ügyfélként történő számlanyitásért és vagyon- vagy törlesztésvédelmi biztosítás kötéséért további 40–40 ezer forint szerezhető. Két igénylő esetén az ajándékpénz akár 360 ezer forint is lehet.

  • Gránit Bank: 2,85%-os éves kamattal kínálja a konstrukciót, ami jelenleg a legalacsonyabb a piacon, és 200 000 Ft egyszeri jóváírást is biztosít. Emellett a bank átvállalja vagy visszatéríti az induló költségek egy részét is. Feltétel: a hiteligénylők együttes havi jóváírása legalább 250 000 forint legyen a Gránitnál vezetett számlán – már a folyósítást megelőzően is.

  • MagNet Bank: 100 000 Ft értékű IKEA e-utalványt ad az Otthon Start mellé, ha az ügyfél közvetlenül a banknál igényel legalább 10 millió forint hitelt, és folyósításkor számlát vezet náluk. Kedvezmények az induló díjaknál is elérhetők.

  • K&H Bank: 200 000 Ft jóváírás jár az Otthon Start igénylőinek. Új bankszámla nyitásakor fejenként akár 60 000 Ft további jóváírás is szerezhető, ha a feltételek teljesülnek.

  • MBH Bank: 200 000 Ft jóváírást ad, ha az Otthon Start hitel összege eléri a 10 millió forintot. Ezt további 20 000 Ft egészítheti ki, ha az ügyfél a hiteligénylés és folyósítás között Fundamenta lakástakarék-szerződést is köt.

  • OTP Bank: A támogatott hitel igényelhető egyéves türelmi idővel is, amikor az ügyfél csak kamatot fizet. Emellett induló díjkedvezmények is elérhetők.

  • Raiffeisen Bank: 200 000 Ft jóváírás adható az Otthon Start hitel mellé, és kedvezmények érhetők el az induló költségeknél.

  • CIB Bank: december 31-ig 250 000 Ft jóváírást biztosít, a hitel kamata pedig évi 2,95%.

  • UniCredit Bank: 2,9%-os kamattal kínálja az Otthon Start hitelt, és egy havi törlesztőrészletet (minimum 100 000 Ft) visszatérít az igénylőknek.


Pénzügy