A folyamatos műanyag- és mikroplasztik-szennyezést az óceán természetes „biológiai pumpája” okozza. A Körkörös.hu legfrissebb összeállítása rávilágít a műanyagparadoxonra, és arra is kitér, hogy a WWF stratégiája, illetve egyéb kutatások rendszerszintű változást sürgetnek, mert anélkül a műanyagszennyezés és a túlzott fogyasztás hosszú távon fennmarad.

A műanyag-szennyezés nem csupán az óceánok fenekén felhalmozódó láthatatlan teher — egy friss brit kutatás szerint a felszíni rétegekben is sokkal tovább lesz jelen, mint azt korábban gondoltuk. A Queen Mary University of London kutatói olyan modellt fejlesztettek, amely megmutatja, miért nem tűnnek el az úszó műanyagok az óceán felszínéről. Az eredmény alapján még ha most azonnal teljesen le is állna a műanyagszennyezés, a már vízben lévő hulladék akkor is több mint száz évig ott marad a felszínen.

Mi ennek az oka?

A modell arra világít rá, hogy a nagyobb műanyagdarabok nagyon lassan esnek szét apró fragmentumokra, és csak akkor süllyednek le, amikor a ragadós, szerves részecskékből álló úgynevezett „tengerihó” hozzájuk tapad. Amennyiben ez a fragmentáció lassú, a műanyagöredékek akár egy évszázadig is keringhetnek a vízfelszínen, miközben folyamatosan mikroműanyagokkal telítik a környezetet. A tanulmány szerint így az eredeti műanyagtömeg mintegy 10%-a maradhat a felszíni rétegben.

Ez a jelenség egyébként segít megmagyarázni az úgynevezett „elveszett műanyag” paradoxont is, amely szerint sokkal kevesebb műanyag látható a felszínen, mint amennyit a szárazföldről az óceánba kerülő mennyiség alapján várnánk. A „hiányzó” mennyiség jelentős része valójában lassan süllyedő, aprózódó fragmentum formájában kering a vízoszlopban.

A kutatók arra is figyelmeztetnek, hogy a „biológiai pumpa” — az óceán természetes részecske- és széntranszport rendszere — túlterhelődhet, ha a műanyag koncentrációja tovább nő. A mikroplasztik és az organikus anyag keveredése tehát hosszú távon befolyásolhatja az óceán biogeokémiai folyamatait, így akár a globális szénkörforgást is.

A WWF régóta hangsúlyozza, hogy a műanyagszennyezés rendszerszintű probléma, amelyet nem lehet csak fogyasztói jó gyakorlatokkal megoldani. „No Plastic in Nature by 2030” célkitűzésük három pillérre épül: Elkerülés és csökkentés (különösen az egyszer használatos műanyagok visszaszorítása).

Újratervezés és alternatív anyagok (fenntarthatóbb, újrahasznosított vagy biobázisú anyagok használata), Körforgásos gazdaság és újrahasznosítás. A WWF emellett aktívan támogatja a globális műanyagszerződés létrehozását, amelyhez 2022-ben az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlése is döntő lépéseket tett.

Egy friss holland kutatás szerint az olyan, fenntartható divatra ösztönző pozitív üzenetek, mint például a „minden apró lépés számít” — sokszor éppen hogy megerősíthetik a status quo-t. A Delft University of Technology kutatói szerint a kommunikációnak ugyanis sokkal inkább azt kellene hangsúlyoznia, hogy a túlzott ruhavásárlás ma már nem tekinthető normálisnak.

A tanulmány arra utal: ahhoz, hogy a gyorsdivat okozta környezeti terhelést csökkentsük, a fogyasztóknak egyértelmű üzenetet kell kapniuk arról, hogy a jelenlegi mértékű fogyasztás fenntarthatatlan. A megoldás nem csupán a műanyagszennyezés csökkentése, hanem egy átfogó, rendszerszintű változás is, amelyben a szabályozás, az iparági innováció és a fogyasztói magatartás egyszerre mozdul el a körforgásos gazdaság felé.

Amint az a Körkörös.hu korábbi javaslataiból is kiderült, a globális probléma megoldásához jelentősen hozzájárulhat egy olyan éthordó-visszaváltó rendszer is, amely fém edényekkel, a betétdíjas üvegek bevált módszeréhez hasonlóan működik: az étterem kiadja az ételt a tartós fém edényben, a fogyasztó pedig visszahozza vagy visszaváltja azt. Ez jelentősen csökkentené a műanyagfelhasználást, és egyéni szinten is valós, fenntartható megoldást kínálna.