A Huashuo csoporthoz tartozó Halms Hungary 10 év alatt közel 200 millió eurós befektetéssel hozza létre Miskolcon európai központját és termelési bázisát. A beruházás első ütemében egy 23 ezer négyzetméteres gyártócsarnok épül meg Miskolc Déli Tudományos és Technológiai Parkjában, a NIPÜF Zrt. ipari parkjában.
Halms közép- és nagyméretű nagynyomású alumínium öntvényeket és megmunkált alkatrészeket fog előállítani az autóipar számára, kezdetben az európai piacra fókuszálva, de a későbbiekben Észak-Amerikába is exportálhat. A beruházás megvalósításának következő lépéseként a cég a napokban benyújtotta összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélykérelmét a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalhoz.
„Az első szakaszban, 2027-ig 300 új munkahelyet teremtünk beruházásunkkal, de 2032-ig ez a szám akár 1000-re is emelkedhet. Terveink szerint évi közel 2 millió darab járműipari alkatrészt fogunk gyártani hajtásegységekhez, erőátviteli és szerkezeti rendszerekhez, olyan világmárkák számára, mint a Volvo és a Tesla.
A cégcsoport több mint 20 éves tapasztalatára alapozva hozunk a városba kimagasló technológiát, építve a Miskolci Egyetem által felhalmozott helyi tudásra. Ez egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy technológiai törekvéseinket összekapcsoljuk a helyi egyetemi tudással és a jövő kihívásaira felkészült szakemberek képzésével” – hangsúlyozza Tony Cui, a Halms Hungary ügyvezetője.
Gyártási folyamat
A vármegyei kormányhivatalhoz benyújtott dokumentum szerint a miskolci gyártóegység várhatóan 2026 nyarán kezdi meg működését. Az engedélykérelem leírja a teljes gyártási folyamatot, melynek alapanyaga tiszta alumínium tömbök formájában érkezik a telephelyre. A szállítás során a teherautók elkerülik a sűrűn lakott területeket.
Az alumíniumtömbök feldolgozása földgáztüzelésű kemencékben történő olvasztással kezdődik, majd nagy nyomáson öntőformákba vezetik a fémolvadékot.
A kész öntvényeket több lépésben dolgozzák fel: először levágják a felesleges részeket, majd sorjátlanító gépekben eltávolítják a felületi egyenetlenségeket. Egyes lépések után lézeres gravírozással kódolják az alkatrészeket a nyomon követhetőség érdekében. A teljes folyamat zárt rendszerekben történik, minimalizálva a környezeti terhelést.
Környezetvédelem és hulladékkezelés
„A vállalatunk új gyártóegységének tervezése során kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy az üzemi folyamatok megfeleljenek a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak, amelyet jelentősen elősegít, hogy gyártásunkat az elérhető legjobb technika (BAT) szempontrendszere szerint fogjuk végezni. Célunk a levegő, a víz, a talaj és az élővilág védelme, valamint a hulladékok felelős kezelése, ezzel is biztosítva a hosszú távon fenntartható működésünket és értékteremtő munkánkat Miskolc és a régió számára” – fogalmaz az ügyvezető.
Az üzemben a nyomásöntés során keletkező füstgázokat például többkörös szűréssel olyan hatékonyan tisztítják, hogy az így megtisztított levegőt vissza is forgatják a csarnokba.
A gyár kommunális célokra, valamint technológiai folyamatokhoz is használ vizet. A tisztítás során keletkező koncentrátumot külön kezelik. A gyár saját szennyvíz-előkezelő rendszert épít ki, amely biztosítja, hogy a technológiai szennyvizek kibocsátása megfeleljen a szigorú határértékeknek. A cég monitoringkút-rendszer kiépítését is vállalja és rendszeres mintavételezéssel biztosítja a talajvizek védelmét.
A gyártási folyamatok során keletkező hulladékokat szelektíven gyűjtik. Jelentős részüket újrahasznosítják, a veszélyes és nem veszélyes hulladékokat pedig kizárólag hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező partnercégek fogják elszállítani és kezelni. A gyár ezzel a megoldással nemcsak a környezetet védi, hanem hozzájárul a körforgásos gazdaság elveinek megvalósításához is.
Zajcsillapítás és megújuló energia
Az üzemben a zajcsökkentés szintén kiemelt szerepet kapott. A zajos technológiai berendezéseket külön helyiségekben helyezik el, a gépeket zajcsillapító burkolatokkal látják el. A vizsgálatok alapján a kibocsátás mértéke jóval a jogszabályi határértékek alatt marad, így a környező lakóterületek zajterhelése minimális lesz.
A gyár energiaigényét földgáztüzelésű berendezések és a jövőben megújuló energiaforrások fedezik majd. Az üzem tetőszerkezete alkalmas lesz napelemek telepítésére, amelyek hosszú távon hozzájárulnak az energiaellátás fenntarthatóságához. Emellett a korszerű hőszigetelési megoldások és a hulladékhő hasznosítása is része a tervezett működésnek, csakúgy, mint hőszivattyúk kiépítése – ezzel is csökkentve az energiafogyasztást és az üvegházhatású gázok kibocsátását.
„Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan korszerű gyártóegységet hozhatunk létre Miskolcon, amely ötvözi a legmodernebb technológiát a környezettudatos működéssel. Ez a beruházás hosszú távú elkötelezettségünket mutatja Magyarország és különösen a miskolci régió iránt" – mondja Tony Cui. A projekt megvalósulásával Miskolc további erősíti pozícióját Magyarország ipari térképén.

















