A SalusMo, a PlantIT, a Lapot kérünk és az 5Napközi csapatai egyenként 1-1 millió forintot kapnak, melyet oktatási céllal használhatnak fel saját fejlődésükre.

A Raiffeisen Bank 2025-ben ismét különdíjjal jutalmazta a Cápák között üzleti showműsor legígéretesebb és legnagyobb társadalmi értéket képviselő startupjait. A díjat olyan vállalkozások kapják, amelyek innovatív megoldásaik révén nemcsak piacképesek, de hozzájárulnak a jövő generációinak fejlődéséhez, jólétéhez – az oktatás, az egészségmegőrzés vagy a fenntarthatóság területén.

„Pénzügyek terén a kiszámítható együttműködésben és a tudatos tervezésben hiszünk. Ez alapozza meg a fejlődést, legyen az személyes előrelépés vagy egy-egy vállalkozás növekedése.” – mondta el Rajna Gábor, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese. – „A Cápák között produkció támogatásával azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy az üzletileg már helytállt ötletek továbblépését, fejlődését ösztönözzük. A különdíjjal három kategóriában a vállalkozók fejlődését, következő céljait segítünk valóra váltani.” – tette hozzá.
 
A Cápák között produkció 2025-ös évadában 96 vállalkozás mutatkozott be és összesen 32 támogatási megállapodás született. A bemutatkozott vállalkozások közül három kategóriában, négy vállalat vihette el a Raiffeisen Bank különdíját:

- Legkiemelkedőbb innovációs ötlet kategóriában: SalusMo – egészségfigyelő rendszer, amely AI-alapú okosóráival segíti a stroke diagnosztikát. Wáberer György 300,000 euróval szállt be a projektbe.

- Legígéretesebb fiatal vállalkozás kategóriában: PlantIT – okos növénygondozási rendszer, mely 3D-nyomtatott, öntözőrendszerrel ellátott kaspókat kínál. Öt befektető (Balogh Levente, Szauer Tamás, Orbók Ilona, Csillag Péter és Wáberer György) fejenként 1-1 millió forintot, illetve mentorálási lehetőséget ajánlott fel.

- Közösségért és társadalomért elkötelezett vállalkozás kategóriában: Lapot kérünk – matematika-alapú társasjáték, amely játékosan fejleszti a logikát és a számolási készséget. Tóth Ildikó és Lakatos István 10-10 millió forinttal fektettek be, fejenként 10%-os részesedéssel.

- Közösségért és társadalomért elkötelezett vállalkozás kategóriában: 5Napközi – hiánypótló délutáni korrepetálást kínál iskolás gyerekeknek, ahol a tanulás nem kényszer, hanem motiváló közösségi élmény. Bojinka Miklós négy havi bérleti díjat fedez egy új egység esetén, illetve Balogh Péter és Orbók Ilona tanácsokkal látja el az 5Napközi vállalkozóit.

A Közösségért és társadalomért elkötelezett vállalkozás kategóriában az előzetes tervektől eltérően a Raiffeisen Bank két győztest hirdetett: „Ebben a kategóriában a jelöltek olyan elkötelezett, szakmailag kimagasló és emberileg elismerésre méltó kezdeményezéseket mutattak be, hogy a bírálat során két díj odaítéléséről döntöttünk. A pénzügyek, az üzleti tapasztalat és a tudás ugyanis hatalmas értéket tud teremteni ott, ahol társadalmi céllal párosul: a nevelésben, az oktatásban. Megtiszteltetés, hogy ilyen célokat támogathatunk.” – mondta el a díjátadón Yalcinkaya Veronika, a Raiffeisen Bank marketing és kommunikációs igazgatója.

A Cápák között üzleti showműsorral együttműködve a Raiffeisen Bank a jövő vállalkozóit már a kezdetektől segíti, nemcsak a pénzügyi kérdésekben, hanem üzleti koncepcióval is. A díjazott vállalkozások történetei és a Raiffeisen Bank támogatási filozófiája közös értékeken nyugszik: felelősségvállalás és befektetés egy fenntarthatóbb jövőbe.