A fentiek szemléltetése céljából álljon itt az a kimutatás, amely szerint 2022-ben napi szinten mintegy 2,5 kvintillió bájtnyi adat keletkezik, a döntéshozók célja pedig, ebből minél többhöz hozzájutni, elemezni, csoportosítani és felhasználni. Ez a felhasználási cél számos területen jelen van, ezek közé tartozik a sport is.
Ha pedig a sportról van szó, akkor mindenképp érdemes részletezni annak kapcsolatát az adatelemzéssel, ami jelentős mértékű segítséget nyújt például a sportközvetítés területén. Ma már a közvetítés sem az, ami régen volt. Túl vagyunk már azon az időszakon, amikor a különböző mérkőzések élő közvetítését kizárólag a különböző sportcsatornákon követhettük figyelemmel.
Az online sportfogadási oldalak megjelenése átalakította ezt a piacot is. Ma egyre többen választják az ilyen platformok élő részlegét, ha szeretnék megnézni kedvenc mérkőzéseiket, annál is inkább, mert itt fogadási lehetőséggel párosul a meccsnézés élménye.
Beane, az úttörő
A sport és az adatelemzés már az internet előtti korszakban is jelen volt, az első sportág, ahol alkalmazást nyert, az a baseball volt az Amerikai Egyesült Államokban. A Percentage Baseball elnevezésű kiadvány még 1964-ben látott napvilágot, de a statisztikusok inkább Billy Beane nevéhez kötik a korszerű sportadat elemzés megszületését, aki a kilenvenes évek második felétől foglalkozott ezzel.
Az említett úriember 1997 és 2016 között az Oakland Athletics vezérigazgatója volt és szembement az addigi elvvel, amely szerint a szakemberek az ösztöneik alapján alakították ki stratégiáikat a baseballban. Beane az adatelemzéssel olyan játékosok talált meg és szerződtetett, akik nem voltak reflektorfényben, ezért olcsón megszerezhetők voltak. Beane vezetésével hatszor megnyerték a nyugati divíziót és négyszer a playoff-ig jutottak az Államokban.
A húzás bejött, Beane sikerei nyomán meghonosodott a sportkultúrában a sportanalitika, mint taktikai eszközt.
Mi is az a sport adatelemzés?
A fenti bevezető után nézzük közelebbről is, mi az a sportadat-elemzés. Nem más, mint a pályán mutatott sportteljesítmény tanulmányozása az adott csapat üzleti sikerének optimalizálása céljából. Alapvetően két típusa különböztethető meg az elemzésnek.
Az egyik a helyszínen végzett analitika, ami magába foglalja a mérkőzésen történteknek a figyelését és vizsgálatát is. A meccsen tapasztaltaltak és ott keletkezett adatok alapján olyan döntések hozhatók meg, mint a későbbiekben használt teljesítmény növelésének eszköztára, vagy éppen olyan táplálkozási tervek kidolgozása, amelyek a játékosok erőnlétét, eredményeit javíthatják.
A másik terület a terepen kívül végzett adatelemzés, amely nem a mérkőzésre, a játékra, a sportolókra koncentrál, itt a fókusz sokkal inkább a sport üzleti oldalán van. Vagyis, olyan mutatókat mérnek és elemeznek, mint a jegyeladások, a klub márkaterméke, vagy éppen a rajongók lojalitása.
Ezek az adatok arra szolgálnak, hogy iránymutatást adnak a klubok gazdasági vezetőinek a növekedés és a nyereségesség növekedését célzó döntések meghozatalában. A korszerű sportklubok az adatelemzést beépítik üzleti modelljükbe, mert csak így tudnak a mai viszonyok között versenyképesek maradni.
Mely sportág hogyan használja az adatokat?
Ahogy már említettük a sportadat elemzése eredetileg a baseballban jelent meg, ma azonban számos másik sportágban is meghonosodott. Nézzük a folytatásban a legfontosabbakat.
Első helyen mindenképp a labdarúgást kell említeni, amely világszerte milliók kedvence, ennek megfelelően rengeteg pénz forog itt, egy klub működtetése költséges, ezért pedig a begyűjtött adatok aranyat érnek.
A foci esetében olyan adatokat követnek nyomon az elemzők, mint a játékosoknak a mérkőzés közben nyújtott teljesítménye, az edzés közbeni fáradtság, a robbanékonyság, az állóképesség és még más adatokat, amelyek alapján a játékosok erőnlétét tudják vizsgálni.
Mivel a baseball volt az első sportág, ahol a sportadatelemzések megjelentek, ezért nem meglepő módon, itt keletkezik a legtöbb adat. A baseball adatelemzés ráadásul már olyan szintre fejlődött, hogy számos sikeres elemzőt ismerünk, akik úgy adnak pontos tippeket, hogy be sem teszik a lábukat a stadionba.
A harmadik kiemelt sportág az elemzések szempontjából pedig a kosárlabda. Az első szakember, aki a mérőszámokat a játékos értékelés során használta Daryl Morey, az NBA egykori vezérigazgatója volt. A kosárlabda pályák minden sarkában mozgáskövető kamerák vannak, amelyekkel a játékosok minden lépését követik, hogy így jussanak értékes információkhoz a teljesítmény növelésére.