Míg néhány évvel ezelőtt a kérdést meg lehetett oldani azzal, hogy az ember kikapcsolta a számítógépét vagy mobiltelefonját, a folyamatos digitális jelenlét miatt ma már ez nehezen elképzelhető.

A laptopok és okostelefonok ott vannak velünk a szabadidő eltöltése közben is, ezekről filmezünk, rendelünk ételt, vásárolunk, játszunk, tartunk kapcsolatot a szeretteinkkel és a munkatársakkal. Egyre több felhasználónak vált kényelmetlenné, hogy munkahelye a digitális eszközein keresztül beszivárog a magánéletébe, vagy éppen fordítva.

Erre a problémára jelent kézenfekvő megoldást a legújabb okoseszközökön már elérhető „Fókusz” üzemmód, ami a szakértő szerint az elkövetkező években a gyártók egyik kiemelt fejlesztési területe lesz.

A digitalizáció és a pandémia miatt teljesen összemosódtak a munkaidő és a szabadidő határai

Míg pár éve praktikus megoldásnak tűnt, hogy az ember egy identitást használt a böngészőjében vagy a levelezésében, ma már jellemzően csak bosszúságot okoz az, hogy a céges és privát digitális felületek összemosódnak és egyre nehezebb őket külön kezelni.

A Fókusz alapvetően egy olyan funkció, ami segít a felhasználóknak szétválasztani a munkát és magánéletet a készülékeken belül. Ezzel a funkcióval több üzemmódot is létrehozhatunk, melyekben megadhatjuk, mikor és melyik alkalmazástól kapjunk jelzéseket, sőt, azt is meghatározhatjuk, hogy mely telefonkönyvünkben lévő számról fogadunk hívásokat.

Az így létrehozott üzemmódokat pedig – a repülő módhoz hasonlóan -, egy gombnyomással állíthatjuk át az eszközeinken aszerint, hogy éppen milyen tevékenységet végzünk.

„A 2020-as évek új kihívása, hogy úrrá kell lennünk azon, hogy mindent online, számítógéppel vagy okostelefonnal végzünk, ezáltal minden keveredik. Ez az egyik legnagyobb stressz-faktor, hiszen folyamatosan egy űzöttség érzés van az emberekben.

Nagyon nehéz úgy kikapcsolódni, hogy még este hétkor is jönnek az értesítések a céges email fiókról. Szerencsére az informatika is rájött erre és válaszként megszületett a Fókusz funkció, ami már megtalálható az újabb okostelefonokban és a Chrome böngészőben is.” – mondta Juhász Viktor, a felhőmegoldásokkal foglalkozó Isolutions ügyvezetője.

Ez nemcsak a szabadidő stresszmentes eltöltésében, de a hatékony munkavégzés támogatásában is jelentős innováció. A Fókusz használatával például elkerülhető a fontos prezentáció közben képernyőre felugró „Merre jársz édes?” üzenet, mellyel párunk a hollétünk iránt érdeklődik, de kiküszöbölhető az is, hogy a közös baráti chatben elszabaduló mém áradat elterelje figyelmünket a határidős projekt befejezéséről.

A munkatársak sok esetben akaratukon kívül is megszegik a vállalatok adatkezelési szerződését

A home-office viszonylag rövid időn belül történő bevezetését kevés hazai vállalat tudta adatbiztonsági szempontból kellő körültekintéssel megoldani. A legtöbb cégnél ez a gyakorlat annyiban merült ki, hogy a munkatársak hazavitték az irodában használt számítógépeiket és otthonról folytatták a munkát.

Azonban mivel megszűnt a közös bázis, a kollégák új, virtuális tereket nyitottak a kommunikációra. Sok vállalat külön Facebook vagy Viber csoportokat hozott létre a munkával kapcsolatos ügyek megbeszélésére, ezzel azonban több szempontból is veszélyes terepre tévedtek.

Egyrészről a dolgozókat elkezdte frusztrálni az, hogy olyan platformon kapnak munkával kapcsolatos üzeneteket, ami eddig a magánélet színtere volt, másrészt a privát chat fiókokban fokozott veszélynek lettek kitéve az érzékeny vállalati adatok. Nem csoda, hogy az otthoni munka tömeges bevezetésével az elmúlt években eddig nem tapasztalt méreteket öltött a vállalati kibertámadások száma, amik a legnagyobb szervezeteket se kímélték.

„Nagyon rossz irány volt, mikor a home-office bevezetésével a cégek munkatársai elkezdtek Messenger-en és Viber-en üzenni egymásnak, hiszen ezek nem vállalati rendszerek. A  bizalmas céges adatokat, fényképeket, jelszavakat a magánrendszerekből a legkönnyebb elhagyni.

Ezzel pedig akaratukon kívül is szerződésszegést követhetnek el a munkavállalók. Ha egy szervezet úgy dönt, hogy szeretne egy céges csevegőt, annak nincs akadálya, a vállalati fiókról létrehozott Google Chat például egy nagyon jó és biztonságos megoldás lehet.” – fejtette ki Juhász Viktor.

A fizetésnél is fontosabb szemponttá válik a munka-magánélet egyensúly kialakítása

A szakértő szerint a vállalatok versenyképességét már az elmúlt két évben is nagyban befolyásolta az, hogy mekkora szabadságot adnak a munkavállalóiknak. A következő évek trendjei pedig egyértelműen afelé mutatnak, hogy ki kell alakulnia a munkáltatók részéről egyfajta rugalmasságnak az időgazdálkodás terén.

Ez azt jelenti, hogy a dolgozók produktivitását a munkával eltöltött idő helyett el kell kezdeni a teljesítményükben mérni, függetlenül attól, mennyi időt vett igénybe a feladatuk elvégzése. Ez a szempont sok munkavállaló számára a fizetés előtt álló prioritás, így az új szemléletmód nemcsak a kollégák megtartásában, de az értékes munkaerő bevonzásában is segíthet a vállalatoknak.

A képlet pedig fordítva is igaz, ugyanis a cégek szemében is az a munkavállaló fog nagyobb értéket képviselni, aki önállóan is képes hatékonyan beosztani a munkaidejét.

„Azt gondolom, hogy a Fókusz mód megjelenése valami egészen újnak az alapja, ami a későbbiekben pozitív változást hozhat az emberek mentális egészségében is. Ez egy olyan alkalmazás, aminek segítségével készülékeken belül szétválaszthatóvá válik a munka és a magánélet, mert a home-office megjelenésével a legtöbb ember életritmusa nagyon felborult.

Nem beszélve arról, hogy a céges adatok privát rendszerekben való megosztása és tárolása mennyire veszélyes a vállalatok adatbiztonsága szempontjából.” – vélekedett Juhász Viktor a felhőmegoldásokkal foglalkozó iSolutions ügyvezetője.

Aki felhőrendszereket használ, annak nem fog problémát okozni a Fókusz mód alkalmazása

A felhő egy olyan infrastruktúra, ami lehetővé teszi a különböző fiókok és identitások egy helyen történő használatát, így a Fókusz mód bevezetését illetően azok vannak előnyben, akik már most is felhőrendszerekben élnek. Mivel ez egy nagyon friss innováció, így a szakértő elsősorban egyéni szinten látja a szélesebb elterjedését, ám fontosnak tartja, hogy a cégek is felkészüljenek a szervezeti szintű bevezetésére.

Ebbe azonban semmiképpen nem szabad egyedül belefogniuk a vállalatoknak, hiszen a fiókok és jelszavak szétválasztása szakértelem hiányában sok bonyodalmat okozhat a céges rendszerekben. A legjobb, ha a szervezetek olyan IT szolgáltatót keresnek, akik ebben is a segítségükre lehetnek.

„Ha a vállalatok hatékonyságra szeretnék tanítani a munkavállalóikat, akkor nem úgy vezetik be a Fókuszt, hogy kötelezővé teszik, hanem olyan képzésekre küldik a dolgozóikat, ahol el tudják sajátítani a használatát.

A munkavállalók pedig látni fogják, hogy ez egy nagyon jó dolog és anélkül kezdik alkalmazni, hogy kényszerítve lennének rá. Hiszen a Fókusz segítségével jobbá válik az életminőségük.” – érvelt Juhász Viktor, a felhőmegoldásokkal foglalkozó iSolutions ügyvezetője, majd folytatta:  „Ez egy olyan innováció, ami most indult és a következő években még rengeteg változáson fog keresztülmenni. Egy azonban biztos: ez a trend egyre komplexebb és mélyebb lesz, amihez a versenyképes cégek alkalmazkodni fognak.”


Munka