Azonban sok esetben ezek a vezetéstámogató rendszerek nem alkalmazkodnak a valós út-, forgalmi és időjárási viszonyokhoz, ekkor idegesítőek lehetnek, sőt, kifejezetten zavarhatják a sofőrt a koncentrálásban. Ám ezek a vezetéstámogató rendszerek valójában nagy segítséget is jelenthetnek – feltéve, hogy a sofőr tisztában van azzal, melyik funkció mire való, és hogyan érdemes használni.

Csiki Szabolcs, az Ayvens Magyarország Újautó Beszerzési Csoportvezetője szerint érdemes időt fektetni abba, hogy ezeket a berendezéseket megismerjük, megfelelően beállítsuk, hiszen így biztonságosabbá, könnyebbé tehetik utazásainkat.

„Az újabb autókban számos fejlett vezetéstámogató rendszer (ADAS) segíti a közlekedést: az adaptív tempomat, a sávtartó vagy sávkövető, a holttérfigyelő, a vészfékasszisztens, a fáradtságfigyelő és a közlekedési táblák felismerésére képes intelligens sebességasszisztens mind különböző módon támogatják a sofőrt, ám általános vélemény, hogy sok esetben zavaróak lehetnek a jelzéseik, ezért a legtöbben már tudják, hol található ezek kikapcsológombja” – mondta el Csiki Szabolcs. A szakértő most sorra vette a legismertebb, leggyakrabban használt berendezéseket és a hozzájuk kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat.

Adaptív tempomat

adaptív tempomat radar és kamera az autóban segíti a vezetőt

Az adaptív tempomat radar és kamera segítségével folyamatosan figyeli az előttünk haladó járművet, és automatikusan tartja a beállított követési távolságot, így szükség esetén helyettünk fékez vagy gyorsít. Ezzel jelentősen csökkentheti a sofőr terhelését, ha egyenletes a forgalom.

Mi magunk határozhatjuk meg, hogy milyen távolságot tartson az autó, ugyanakkor sok sofőr tapasztalata szerint még a legkisebb beállítás mellett is marad akkora hely a járművek között, hogy egy másik autó könnyen besorolhasson eléjük.

Ezzel pedig nemcsak a féktávolság csökken veszélyesen kicsire, hanem a bevágó autó megtöri az egyenletes haladást, intenzív fékezésre és gyorsításra késztet, így ilyen esetben a tempomat nem csökkenti sem az üzemanyag-felhasználást, sem a fáradtságot. Sűrűbb forgalom esetén ezért nem feltétlenül érdemes alkalmazni és biztonsági okokból kifejezetten tanácsos maximális figyelmünket az úton tartani még tempomat mellett is.

Holttérfigyelő

A holttérfigyelő városban és autópályán egyaránt hasznos, különösen nagyobb méretű és ezáltal nagyobb holtterű járművek esetében. A radarral működő érzékelők általában a hátsó lökhárítóban vannak elhelyezve.

Ha a rendszer azt érzékeli, hogy a holttérben valamilyen tárgy vagy személy tartózkodik, akkor a visszapillantó tükrön vagy az A-oszlopon elhelyezett figyelmeztető LED felvillan, jelezve a sofőrnek, hogy nem célszerű a sávváltás. Hosszú utazások alkalmával kifejezetten csökkentheti a sofőr terhelését vagy parkolásnál a tolatásban rejlő rizikókat, ezért érdemes aktívan figyelni a jelzéseit.

holltér figyelő és sávkövető rendszer is van sok személyautóban már.

Sávtartó és sávkövető

Bár a két fogalmat gyakran összemossák, a két technológia mást jelent. A sávtartó célja, hogy megakadályozza, hogy az autó elhagyja a sávot irányjelzés nélkül – ez az, amely, ha nem indexelünk, visszakormányozza az autót. Autópályán kényelmes segítség lehet, szűk belvárosi sávokban vagy kopott útburkolati jelek mellett viszont sok sofőr számára zavaró, hiszen gyakran avatkozik be – ráadásul feleslegesen – a kormányzásba.

A sávkövető célja ezzel szemben a sáv közepén tartani az autót: ez a megoldás folyamatosan aktívan kormányoz, és részben automatizált vezetési élményt ad. A sávkövető kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy egy hosszabb úton, például autópályán való haladáskor kevésbé fáradjunk el, ezért érdemes bekapcsolva hagyni.

Éberségfigyelő

A sebességtúllépésre való figyelmeztető jelzésnél talán csak az éberségfigyelő okoz gyakrabban bosszúságot az autóhasználóknak, hiszen adott esetben olyankor is jelez, amikor éppen úgy fogjuk a kormányt, hogy a rendszer nem lát minket, és fáradtságot feltételezhet akkor is, amikor például kátyús úton haladunk, és szükséges az úthibák kerülgetése.

Azzal pedig, hogy számos gyártó az autó főbb funkcióinak kezelőfelületét a középső kijelzőre terelte, az éberségfigyelőt még nagyobb elutasításra ítélte, hiszen egy klímaszabályozás vagy rádióállítás miatti félretekintésnél is „ránk szól” az autó. Bár valóban előfordulhatnak téves figyelmeztetések, a hosszabb autópályás utakon érdemes komolyan venni a jelzéseit.

Vészfékasszisztens

Nem túl népszerű a sofőrök körében a vészfékasszisztens sem, hiszen esetenként olyan tárgyakat is észlel, amelyek alapvetően nem befolyásolják az előrehaladást, ezzel ún. fantomfékezéseket produkálva. Ugyanakkor valódi veszélyhelyzetben jelentősen csökkentheti a ráfutásos balesetek kockázatát, ezért kikapcsolása helyett érdemes megismerni a működését. Használata kifejezetten a városi közlekedésben előnyös.

Specializált változata – a szűk parkolókat, garázsokat használók nagy örömére – a parkolási vészfékasszisztens, amely kifejezetten tolatásnál aktiválódik, és azonnal beavatkozik a haladásba, ha váratlan akadályt észlel az autó mögött.

Intelligens sebességasszisztens

A táblafelismerő rendszer és az ahhoz kapcsolódó intelligens sebességszabályozás segít alkalmazkodni a sebességhatárokhoz, így csökkentheti a figyelmetlenségből eredő gyorshajtásokat és a hozzájuk kapcsolódó bírságok kockázatát.

Ez kifejezetten hasznos akkor, amikor települések között nem autópályán, hanem országutakon autózunk: ha lakott terület közeledik, ez a rendszer már lelassít, mire elérjük a sebességkorlátozó táblát. Ha aktív állapotban hagyjuk, hosszú távon sok büntetéstől és bosszúságtól óvhat meg minket.

Eső, köd, szennyeződés

Érdemes észben tartani, hogy a vezetéstámogató rendszerek érzékelői nem minden időjárási körülmény között működnek tökéletesen. Erős esőben, hóban, ködben vagy szennyezett érzékelők esetén csökkenhet a kamerák és radarok pontossága. Emiatt a sofőrnek minden esetben készen kell állnia arra, hogy teljes mértékben átvegye az irányítást.

Határ a csillagos ég

Mind tudjuk, hogy a technológia gyorsan fejlődik, de igazán izgalmas újdonságokat tapasztalhatnak azok, akik magas felszereltségű új autókba ülnek át. Az egyes vezetéstámogató rendszerek további fejlesztései már olyan vezetési élményt nyújtanak, amelyek azt éreztethetik a sofőrrel, hogy a jövő és az önvezetés valóban a küszöbön áll.

A head-up display, amely immár a szélvédőre vetíti akár a sávkövető jelzését, a sebességünket vagy az éppen hatályos táblákat, nagyban könnyíti a sofőr figyelmének úton tartását és a navigációt. A kényelem egyik nagykövete a stop&go funkció, amellyel egyszerűen adhatunk engedélyt az autónak, hogy kövesse az előttünk haladó jármű mozgását, így a piros lámpa esetén szükséges lassítás-gyorsítás is automatikusan működhet már.

Az élmény mellett persze első a biztonság: több példát is látunk arra, hogy a mérnökök a vészhelyzetek esetére is kitaláltak már támogató funkciókat. Az övfeszítő már alapnak számít, de előfordul olyan technológia is, melynek segítségével az autó kiengedi a kéziféket, amennyiben nagy sebességgel közelít felénk egy másik jármű, ezzel is csökkentve a várható ütközési energiát.

„Hosszabb utazás előtt mindenképpen érdemes tájékozódni az adott autó funkcióiról, hogy az automatizált megoldások ne okozzanak meglepetést, ijedtséget. Különösen akkor érdemes előre megismerni az autó vezetéstámogató funkcióit, ha valaki bérelt vagy céges autóval indul útnak.

Egy váratlan kormánykorrekció vagy automatikus fékezés ugyanis könnyen meglepheti azt a sofőrt, aki először találkozik ezekkel a rendszerekkel. Indulás előtt néhány percet érdemes szánni az autó menürendszerének és a legfontosabb beállításoknak az áttekintésére – ez hosszú úton nemcsak kényelmesebb, hanem biztonságosabb utazást eredményezhet.

Záró gondolatként fontos azt is kiemelni, hogy ezek a rendszerek, bár egyre jobban az önvezetés érzetét keltik, jelenleg a sofőröket támogatják, nem helyettesítik. Így a szabályok betartása és a biztonságos közlekedés minden esetben a sofőr felelőssége” – mondta Csiki Szabolcs.