A nyári időszakban érezhető volt egy megtorpanás, de a november-december általában mindig erős szokott lenni a lakáspiacon. Ha nem éri el és söpri magával Magyarországot egy világválság, az árak a következő években is megmaradnak, és további emelkedésre is lehet számítani, ami főként a típuslakásokra és a központi városokban található ingatlanokra lesz jellemző.
A további élénkülést annak is be lehet majd tudni, hogy beindul a Nemzeti Otthonteremtési Közösség, amely egy új, nem banki, hanem közösségi finanszírozású lehetőséget biztosít azok számára, akik újépítésű otthont szeretnének vásárolni és azt tervezetten, alacsony rárakódó költséggel kívánják megvalósítani. Jelenleg csak a Central NOK Szervező Zrt. rendelkezik a Magyar Nemzeti Bank által adott engedéllyel, a cég egyik közvetlen értékesítő partnere pedig a GV Hitelközpont.
Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, hogy bár a NOK egyelőre nincs bejáratva, az első, 180 fős közösség indítását már a napokban jóváhagyhatja a Magyar Nemzeti Bank.
„2017-ben azt tapasztaltuk, hogy az emberek egyre több lakástakarékot kötnek, pedig egy nagyjából húszéves termékről van szó. 2018-ban és 2019-ben a NOK érhet be úgy, mint ahogyan beérett a piaci környezetnek megfelelően a lakástakarék” – nyilatkozott a szakértő.
Mint fogalmazott, a NOK-nak köszönhetően közeljövőben a vásárlók le fogják foglalózni a 2019-es átadású ingatlanokat, ami növeli az eladási statisztikákat és a magyar gazdaságnak is kifejezetten jót tesz.
A Nemzeti Otthonteremtési Közösség legfőbb előnyei közé tartozik, hogy a tagok által nyújtott megelőlegezett összeg lényegét tekintve kamatmentes hitelt jelent a lakásvásárló tag számára, és az állami támogatás felső plafonja a lakás-takarékpénztárak évi 72 ezer forintjával szemben itt évi 300 ezer forint. Gadanecz Zoltán elmondta, aranykorát éli az ingatlanpiac, és amíg ennyire jó lesz albérletpiac és alacsonyan lesznek a kamatok, 2019-ig kiszámítható emelkedéssel lehet számolni.
„A fák nem nőnek az égig, nem fog örökké tartani, de amíg az emberek úgymond biztonságban érzik magukat, a tendencia nem változik” – tette hozzá a GDN szakértője.
Ingatlan piaci (adó, illeték, albérlet stb.) kalkulátorainkat a cikk alatt találod meg.