A Körkörös.hu legfrissebb cikkéből kiderül: a legbiztonságosabb megoldás a fémedény lehet – ehhez azonban jól felépített visszaváltási rendszerre van szükség.

A Seoul National University, a Korea Consumer Agency és a The Catholic University of Korea kutatói tizenhatféle, dél-koreai éttermek által házhoz szállításhoz és elviteles értékesítéshez használt csomagolást vizsgáltak. A minták között leveses dobozok, ebédes edények, szószos tégelyek, poharak és műanyag bevonatú papírpoharak is szerepeltek.

A Journal of Food Science and Technology júniusi számában megjelent kutatás eredményei szerint az egyszer használatos ételdobozokból szignifikánsan több mikroműanyag került az ételt helyettesítő folyadékba, mint az összehasonlításként elemzett többször használható edényekből.

A forró ételekhez használt edényekbe 100 Celsius-fokos, a hideg ételek és italok tárolására szolgálókba 20 Celsius-fokos desztillált vizet töltöttek. A lezárt dobozokat megrázták, harminc percig állni hagyták, majd a folyadékból kiszűrt részecskéket mikro-FTIR spektroszkópiával azonosították.

A legtöbb mikroműanyagot egy egyszer használatos polipropilén leveses dobozból oldódott ki: átlagosan 29,7 részecske került a tesztfolyadékba. Az újrahasználható edényeknél ezzel szemben jellemzően egy és valamivel több mint két részecske közötti mennyiséget mértek. A nem teljesen műanyag testtel és fedéllel rendelkező újrahasználható szószos edénynél az átlag az egy részecskét sem érte el.

A kutatók emellett megállapították, hogy az alapanyag kémiai összetétele mellett az is számít, mekkora, milyen vékony és mennyire kopásra hajlamos felület érintkezik az étellel.

A kutatásban külön kategóriát alkottak a papírpoharak: ezek belsejét rendszerint vékony műanyagréteg védi az átázástól. A vizsgált poharak esetében a belső bevonatból polietilén-részecskéket, a műanyag fedélből pedig polisztirol-darabokat mutattak ki. A „papír” megjelölés tehát önmagában nem jelent műanyagmentességet. Ha egy eldobható papírterméket műanyag bevonattal látnak el, az étel vagy ital továbbra is műanyag felülettel érintkezik.

Évente több ezer részecske adódhat össze

Az azonosított részecskék 48 százaléka PET-ből, 28 százaléka polipropilénből, 10 százaléka pedig polietilénből állt. A mikroműanyagok 93 százaléka kisebb volt 300 mikrométernél, a leggyakoribb mérettartományt pedig a 20 és 49 mikrométer közötti darabok jelentették. A kutatók egy tipikus dél-koreai levesmenü – egy leveses edény, egy rizses doboz és két kisebb tégely – csomagolásából rendelésenként körülbelül 41,8 részecskés kitettséget számoltak. Heti 1,6 ételrendeléssel ez éves szinten mintegy 3478 mikroműanyag-részecskét jelenthet.

A mérési módszer a 20 mikrométernél kisebb részecskéket nem tudta azonosítani, ezért a tanulmány a nanoműanyagok jelenlétét nem bizonyította. A mikro- és nanoműanyagok egészségügyi hatásairól jelenleg is intenzív kutatás folyik, és egyelőre nincs olyan egységes dózis-hatás összefüggés, amely alapján egy-egy ételdoboz egészségügyi kockázata pontosan meghatározható lenne, a rendszeresen ismétlődő kitettség azonban összeadódhat.

Az újrahasználható műanyag jobb – de nem feltétlenül a végső megoldás

A dél-koreai vizsgálatban a többször használható edények lényegesen kevesebb mikroműanyagot bocsátottak ki. Az eredményt azonban árnyalja, hogy ebben a csoportban rozsdamentes acél testű, polipropilén fedelű, illetve nem teljesen nem edények is szerepeltek.

A többször használható műanyagedény környezetvédelmi szempontból tehát fontos előrelépést jelenthet, de persze csak akkor, hogyha valóban számos alkalommal használták fel, mielőtt hulladékká vált volna – az étellel érintkező műanyagból azonban továbbra is mikro- és nanoműanyagok oldódnak az ételbe, ez a folyamat ráadásul felgyorsulhat az edény “öregedésével” a sok mosás, karcolódás, hőterhelés során. Korábbi kutatások alapján a magas hőmérséklet és a mosás mellett különösen a mikrohullámú melegítés növelheti egyes műanyag ételtárolók részecskekibocsátását.

Az ételcsomagolások között a kioldódás szempontjából három szintet érdemes megkülönböztetni: az egyszer használatos műanyag rövid használat után hulladékká válik, miközben már az első ételérintkezés során is részecskéket bocsáthat ki. A tartós műanyag sok eldobható dobozt kiválthat, de az étellel érintkező műanyag felületet továbbra is fennáll. Egy tartós, műanyagmentes felületű fémedény viszont mindkét problémára választ adhat: elkerülhető vele az állandó hulladéktermelés, és az edénytest sem válhat mikroműanyag-forrássá.

A fémedény csak akkor lehet valóban körkörös megoldás, csak akkor képes kiváltani az egyszer használatos csomagolás kényelmes modelljét (az étterem megtölti, a futár kiszállítja, a fogyasztó pedig kidobja), ha a visszajuttatása egyszerűvé válik.

Ehhez szabványosított edényekre, könnyen elérhető visszavételi pontokra, professzionális mosásra, minőség-ellenőrzésre és összehangolt logisztikára van szükség.

Egy igazán jól működő edényvisszaváltó rendszerben digitális azonosítással követik, hogy éppen hol van az adott edény, mikor vitték vissza, mikor mosták el, és mikor állhat ismét forgalomba.

Az újrahasználat akkor válhat tömegessé, ha nem erkölcsi próbatétel, hanem kényelmes és kiszámítható szolgáltatás, ahogy a mikroműanyag-kitettséget sem lehet pusztán a fogyasztók tudatosságára hárítani: a vásárló rendszerint nem tudja előre, milyen anyagú, mennyire kopott vagy milyen bevonattal ellátott dobozban érkezik az ebédje. Valódi választása csak akkor lesz, ha az éttermi és kiszállítási rendszer tartós, visszaváltható alternatívát is kínál.