A világ legnagyobb élelmiszeripari vállalataként a Nestlé felelősségének tekinti az élelmiszer előállítási és ellátási láncok átalakítását úgy, hogy ezzel hozzájáruljon a bolygó természetes erőforrásainak megújulásához és a fogyasztók fenntarthatóbb táplálkozásához.

„Az élelmiszeripari nyersanyagok megtermelőinek egyszerre jelentenek óriási kihívást a klímaváltozás hatásai, például az egyre gyakoribb, elhúzódó aszály; a romló talajminőség, valamint az olyan tényezők, mint a fenyegető műtrágyahiány, vagy a növekvő nyersanyagárak” – mondta Hőgyész Anna, a Nestlé Hungária fenntarthatósági vezetője.

A Nestlé Purina büki gyárába beszállított mintegy 140 ezer tonna alapanyag 60 százalékát a magyar gazdáktól vásárolt gabona teszi ki.

Ezért is kezdeményezte az üzletág, hogy az Egyesült Királyságban a 3Keel tanácsadócég által létrehozott és ott már eredményesen működő Landscape Enterprise Networks (LENs) programot a régióban először Magyarországon is elindítsák. 

A LENs Magyarország 2022-ben indított első üteme a tervek szerint három, különböző gabonákat termesztő gazdaságban, mintegy 2000 hektáron,  több mint 200 ezer euróval és természetalapú megoldások kivitelezésével járul hozzá a talajmegújító földhasználati gyakorlatok elterjesztéséhez, javítva az érintett területek és az ellátási láncok ellenállóképességét a Nestlé finanszírozásában.

A kezdeményezés megvalósításáért itthon a Preferred By Nature tanácsadó cég felel, a beavatkozások eredményeinek mérésében, a mérési módszertan előkészítésében és hitelesítésében pedig a világ egyik vezető mezőgazdasági vállalata, a Syngenta működik közre.

A programot az Agrárminisztérium is támogatja, hiszen az a hazai mezőgazdaság számára is fontos kérdéseket helyez előtérbe. 

„Az ehhez hasonló üzleti megoldások támogatják a mezőgazdaság versenyképességének növelését célzó kormányzati intézkedéseket, miközben hozzájárulnak a klímaváltozás kihívásaira adott válaszokhoz, a hatékony élelmiszertermelés feltételeinek megteremtéséhez, illetve a véges természeti erőforrások fenntartható használatához” – hangsúlyozta dr. Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár.

A Nestlé 2025-re a kulcsfontosságú nyersanyagok ötödét, öt évvel később pedig már a felét olyan területekről fogja beszerezni, amelyeket talajmegújító módszerekkel művelnek meg. A regeneratív mezőgazdaságnak köszönhetően az élelmiszeripar nyersanyagok megtermelése kevesebb terhet ró a környezetre, ugyanakkor hozzájárulhat teljes tájegységek megújulásához.

„A beavatkozásoknak köszönhetően nő a talaj vízmegtartó és szénmegkötő képessége, a biológiai sokszínűség, javul a vízminőség, viszont csökken a talajerózió mértéke és a megművelésből eredő karbon-kibocsátás.

A LENs Magyarország program keretein belül egy gazdaságokból álló hálózat kiépítését is támogatjuk a talajmegújító mezőgazdasággal kapcsolatos tapasztalatok és tudás közvetlen megosztása érdekében” – közölte Lukács Bálint, a Preferred by Nature magyarországi LENs projektmenedzsere.

A LENs program alapján üzleti alapú együttműködésekre épített kereskedelmi közösség kézzelfogható előnyökkel jár a vállalkozások számára, a gazdák részére pedig jövedelemmel. „A természeti értékek megőrzése nem csupán az élelmiszeripar és a mezőgazdaság érdeke, hiszen számtalan iparág működése, értéklánc-biztonsága köthető az ezen értékek által biztosított funkciókhoz” – teszi hozzá Hőgyész Anna.


Életmód Munka