Alee az X-Faktor legutóbbi évadának győzteseként bebizonyítsa a tehetségét, mégis ugyanazt a gyűlöletet érzi az emberek felől, ami fiatalabb korában mentális beteggé tette.

Noha úgy érzi, egyre több a gyűlölet körülötte, semmi sem tántorítja el Balázs Alexet, azaz Alee-t. Az X-Faktor legutóbbi évadának győztese még csak 17 éves, de rengeteg mélypontot megélt, s bár a tehetségkutató óta sikert sikerre halmoz, bántó megjegyzésekkel is gyakran illetik. Testsúlya miatt is gúnyolják, ám elmondása szerint sokkal jobban érzi magát a bőrében, mióta meghízott.

Alee elmondta, hogy az X-Faktor alatt nagyon le volt fogyva a rengeteg stressz miatt: 48 kilóról indult. Pánikrohamokkal és egyéb mentális problémákkal is küzdött, melyek miatt nem tudott rendesen enni. A tehetségkutatót követően azonban megváltozott az élete. Visszajött az étvágya, így visszanyerte normál testsúlyát is. Mint mondja, számára az a normális, amennyit most mutat alatta a mérleg, azaz körülbelül 68-70 kilósan érzi jól magát.

Sokan úgy vélik, a rapper negatív irányba változott a tehetségkutató óta, s hogy egy pénzember lett. Alee az egyórás beszélgetés során arról is őszintén beszélt, hogy ugyan előfordult, hogy szórta a pénzt, ám elmondása szerint nem a pénz irányítja.

„Élményekre [szórom]. Például kimegyek mondjuk Romániába a Transzfogarasra, nagyon régi vágyam, hogy ott végig menjek. Szimulátoron vagy már tíz éve járok rajta, szóval már megnézném élőben is.  Vagy eljárok gokartozni, ami szintén nagy flash. Volt, hogy egy este alatt elk*rtam félmillió forintot majdnem rá. Arra, hogy rohadt sokat mész és az egész pálya a tiéd konkrétan. Most jutottam el arra a pontra, hogy meg is tudom ezt fogni, nem kell elb*szni feltétlenül.

Mindig úgy voltam vele, ez egy nagyon hülye felfogás lehet, hogy b*ssza meg, megkerestem, mit spóroljak rajta. Oké, jó ha van megspórolt pénz, de annyira spúr módon nem szeretnék spórolni, ahogy azt az emberek szeretnék körülöttem.

Tehát ha megkeresek 2 milliót, abból nem fogok elrakni 1 millió 600 ezret, és 400-ból megélni. Ha van 2 millióm, akkor bőven elég, ha elrakok 1 milliót belőle és az 1 millióból hagy éljem ki magam. Szerintem ha már eljutottam idáig és csinálom, akkor ennyivel megjutalmazhatom magam.

A felfogásom az az amúgy, hogy nem durva módon kell spórolni, hanem többet kell keresni. Emiatt meg ütöm még a vasat mindenfele, tehát szeretnék vállalkozás szinten is megállni. Egyelőre még keresem azt az utat, ami járható

– magyarázta a fiatal rapper.

(Forrás:Velvet)


Laza