Káros hatások az állatokra

Környezetünk, a zöld területek, azaz az erdők és mezők, valamint az állatok mind ki vannak téve a szennyezés negatív hatásainak. A káros anyagok megnövekedett koncentrációban való jelenlétét a levadászott állatok húsában, májában, veséiben, sőt agancsaiban is számos tudományos vizsgálat igazolta.

Az óriási területeken folytatott monokultúrás termesztés őzekre kifejtett hatásáról szintén születtek tanulmányok. Azoknál az őzeknél, akik repcét legeltek, főleg hasmenéses eseteket és sajnos elhullásokat is feljegyeztek. Ugyanis az éretlen repcében lévő erukasavnak a vadállatoknál májkárosító hatása van, és májproblémák esetén az emésztés sem működik megfelelően. 

A repcénél és napraforgónál alkalmazott vegyszeres permetezésnek is negatív hatásai vannak az állatállományra, ami szintén a szervezetük túlterhelését jelenti.

A vadasparkokban erjesztett szénával, maggal és különböző minőségű granulátumokkal etetett állatok esetében is gyakran fordul elő akár végzetes kimenetelű anyagcserezavar.

A fácánneveldékben a gyenge minőségű takarmány miatt fordulhat elő hasmenés. Az antibiotikumos kezelések ilyen esetben pedig tovább emelik az állattartás költségeit. Ez ellen a legjobb módszer a védekezés, a természetes, kiváló minőségű Humac Farm Multilisal nyalósójának  és a Humac AFM magas huminsavtartalmú szerves-ásványi takarmány kiegészítő használatával.

Miért jó a nyalósó?

A nyalósók megkötik a mikrobiális és a penészgombák által termelt toxinokat és az egyéb mérgező anyagokat. Megelőző jellegű védelmet nyújtanak az állatok számára az anyagcserezavarok ellen, valamint csökkentik a gyulladások előfordulását, és az immunrendszert is támogatják. 

Az emésztőrendszer pH-értékét stabilizálják, és a bél mikroflórájának tevékenységét és összetételét is pozitívan befolyásolják. Továbbá ösztönzik a hasnyálmirigyenzimek termelődését és működését, hogy az állat egészsége és jólléte garantált legyen.

Humisavakkal az egészségért

A huminsavak olyan, természetben előforduló szerves savak, amelyek állati és növényi maradványok lebomlásával alakultak ki sok millió év alatt.

Így tehát a huminsavak, a só és az ásványi anyagok összessége remekül felszívódik az állati szervezetben. Érdemes természetes huminsavakat, valamint jól hasznosítható nátriumot és klórt tartalmazó értékes tápanyagforrást biztosítani szarvasmarhák, lovak, juhok, kecskék és szarvasfélék számára.

A Humac Farm Magyarország természetes huminsavakat tartalmazó termékei biztosítják az állatok egészségének megőrzését immunrendszerük erősítésével. Válaszd a minőségi takarmánykiegészítőket, alomkondicionálókat és nyalósókat az állatok számára, valamint próbáld ki a növényekhez ajánlott talajkondicionálót is!


Állatvilág