Mikor hasznos egy kinyitható kanapé?

Sőt, manapság nem csak akkor lehet szükségünk kinyitható kanapéra, ha nincs hálószobánk. Hatékony segítséget nyújthat abban az esetben is, ha több embert látunk vendégül, akik ott is töltik az éjszakát. Ugyanilyen hasznos lehet két különálló fotel vásárlása is, hiszen ezzel két új ülőhelyet nyerünk, míg a kinyitható darabokkal, két egyszemélyes fekhelyet is.

Ez persze akkor is okos megoldás, ha a párunkkal mindketten szeretünk elnyújtózni este tévézés közben, és rendszeresen összeveszünk a kanapén. Ebben az esetben is sokat segíthet két fotel. Ha picit nagyobb nappalival rendelkezzünk, akár egy kinyitható kanapé és egy fotel is beszerzése kerülhet. Mivel manapság a fotelok jelentős része dönthető támlával rendelkezik, így akár egy ebéd utáni szieszta sem akadály, míg benne ülünk.

Szükség és lehetőség esetén akár kombinálhatjuk is a kanapét a fotellel, ha van elegendő helyünk. Valószínű, hogy a legtöbb eseteben nem fér be a nappaliba egy háromszemélyes kanapé, ezért ezzel a megoldással ugyanannyi ülőfelületet nyerhetünk. Arról az opcióról már nem is beszélve, hogy egy esetleges összezördülés után is van némi privát szféra, még ha egy légtérben is vagyunk.

Házhozszállítás összeszerelési szolgáltatással

Már maga a kanapé hazajuttatása sem egy egyszerű feladat, hiszen kevesen rendelkeznek olyan utánfutóval, amire ráfér egy - akár kicsi, akár nagy - kanapé. A kisebb teherszállító autók sem mindig jelentenek megoldást. Pont erre az igényre találták ki a házhozszállítást. Ennek egyetlen buktatója lehet az, ha a kanapé több darabban érkezik, mert akkor azt valakinek össze is kell szerelnie. Ez pedig, valljuk be, némi gyakorlatias érzéket és tapasztalatot is igényel.

Ha úgy érezzük, hogy nem vagyunk biztosak magunkban, akkor mindenképp érdemes a nonstopbutor.hu által felkínált lehetőséget választani. Eszerint a bútort házhoz szállítják, majd az otthonunkban össze is szerelik, és a helyére állítják azt nekünk. Természetesen ez a szolgáltatás a házhozszállítási díjon felül számolandó, de ha azt vesszük alapul, hogy készen kapjuk a bútort úgy, hogy biztosan él a rá szabott 24 hónap garancia, akkor megéri ez a kis befektetés.


Otthon