Hogyan őrizhetnénk meg több vizet azon a területen, ahová megérkezik? Milyen lehetőségeket kínál az esővíz hasznosítása, és miért okoz egyre súlyosabb nehézséget az ivóvízvezetékek elöregedése? A Szunyogh Média beszélgetésében ezekre keresi a választ az egyetemi szakember, valamint a vízgépészet gyakorlati oldalát képviselő Dienes Gábor és Dienes György.

Ha ereszt egy vödör, választhatunk: folyamatosan pótoljuk az elvesző vizet, vagy megszüntetjük a szivárgást. A hazai vízgazdálkodás sok tekintetben az állandó utánpótlásra rendezkedett be. Egyre többször szembesülünk azonban azzal, hogy ehhez már nem áll rendelkezésre elegendő víz.

A száraz nyarak, a csökkenő folyóvízszintek, az elszáradó kertek és az elrendelt vízkorlátozások egy közös probléma különböző megnyilvánulásai. A víz ráadásul nem csupán magától tűnik el: jelentős mennyiséget mi vezetünk ki a tájból, a lakott területekről és közvetlenül az otthonaink mellől is – hívta fel a figyelmet dr. Goda Zoltán, a bajai Víztudományi Kar Vízellátási és Csatornázási Tanszékének adjunktusa.

Az oktató vízellátással, víztisztítással és modern vízgazdálkodási megoldásokkal foglalkozik. Nyilvános szerepléseiben visszatérően kiemeli a víz helyben tartásának, a készletekkel való felelős gazdálkodásnak és az éghajlati változásokhoz történő alkalmazkodásnak a jelentőségét.

Ritkább esőzések, szélsőségesebb csapadékeloszlás

A vízhiány megértéséhez nem elegendő azt nézni, összesen mennyi csapadék hullik egy évben. Legalább ennyire számít az időzítés és az eső intenzitása. A szakember szerint mind jellemzőbb, hogy az elhúzódó szárazságot rövid ideig tartó, nagy erejű záporok szakítják félbe.

Egyetlen zivatar sok vizet hozhat, ám ebből kevés hasznosul, ha a csapadék nagy része rögtön továbbfolyik. A burkolt területeken ez különösen szembetűnő, de a kiszáradt föld sem tudja minden esetben azonnal magába fogadni a hirtelen érkező víztömeget. A lehullott mennyiség ezért nem feltétlenül jelent akkora enyhülést a vízhiányban, amekkorát elsőre feltételeznénk.

Goda Zoltán arra is rámutatott, hogy néhány kiugróan aszályos esztendő alapján még nem lehet új éghajlati átlagot megállapítani. A hosszabb távon megfigyelhető folyamatok ugyanakkor azt indokolják, hogy a vízgazdálkodás ne a régebben megszokott, egyenletesebb csapadékeloszlásból induljon ki. Ma már a lehulló eső mennyisége mellett az is meghatározó, mennyit vagyunk képesek helyben megőrizni és felhasználni belőle.

Másfél évszázadon át a víz elvezetése volt az elsődleges cél

A hazai vízgazdálkodás fejlődését az árvízi védekezés, a belvizek rendezése és a mezőgazdasági területek művelésbe vonása határozta meg. A nagy kiterjedésű csatornarendszer kialakításának tehát megvoltak a történelmi okai, azóta azonban jelentősen átalakultak a körülmények.

Az adjunktus felidézte: az elmúlt száz–százötven évben alapvetően a víz minél hatékonyabb elvezetésére törekedtünk. A csatornák jelenleg is gyorsan elszállítják a vizet, pedig alkalmas helyeken, megfelelő üzemeltetéssel annak visszatartásában is szerepet kaphatnának.

Már egy meghibásodott zsilip helyreállítása is mérsékelhetné az elfolyás sebességét. Ettől az árokban még nem feltétlenül lenne egész évben víz, de néhány napos visszatartás is több lehetőséget adhat a talajba szivárgásra. Ehhez nem minden esetben hatalmas új beruházás kell: sokszor a meglévő infrastruktúra eltérő működtetése is előrelépést jelenthet.

A víz visszatartása természetesen nem azonos azzal, hogy mindenhol vissza kell duzzasztani. Az árvíz és a belvíz veszélyét, valamint a gazdálkodás és az élővilág igényeit együttesen szükséges mérlegelni. Az azonban nem lehet magától értetődő, hogy minden helyzetre az elvezetés a válasz.

Amikor a megszokott táj is átalakul

A vízhiány súlyát sokan akkor érzik meg igazán, amikor a környezetük látványosan megváltozik. Baján például a Sugovica alacsony vízszintje jóval többet jelent egy mérési adatnál. Az apadó folyó látványa érzelmileg is megérinti az embereket: eltűnik a megszokott vízparti kép, és személyes tapasztalattá válik az, ami korábban leginkább statisztikákban és prognózisokban jelent meg.

A folyók apadása ugyanakkor csak az egyik jelzés. A talaj víztartalma, a felszín alatti tartalékok állapota, a mezőgazdasági vízfelhasználás és a települések biztonságos ellátása szorosan kapcsolódik egymáshoz. Ugyanazokra a készletekre tart igényt az ivóvízszolgáltatás, az ipar és az energiatermelés is. A vízzel való gazdálkodás ezért egyszerre érinti a környezetet, a gazdaságot és a társadalmat.

A szivacsváros megőrzi és hasznosítja a csapadékot

A hagyományos települési csapadékvíz-elvezetés arra törekszik, hogy az utcákra hulló esőt a lehető leggyorsabban elszállítsa. A szivacsváros elve más megközelítést követ: befogadja a vizet, mérsékli a lefolyását, tárolja, és lehetőséget teremt a hasznosítására.

Goda Zoltán szerint ehhez önmagukban nem elegendők a vízáteresztő burkolatok. Esőkertekre, süllyesztett zöldterületekre, szikkasztó létesítményekre és átmeneti tározókra is szükség lehet, hogy a csapadék ne egyszerre terhelje meg az egész települést. Ezek a megoldások csökkenthetik a csatornahálózatra nehezedő nyomást, miközben segíthetik a növények vízellátását és kedvezően hathatnak a helyi mikroklímára.

Érzékelők és automatikusan működő szerelvények alkalmazásával a csapadékvíz elosztása is irányítható lehet. Erre azért is lehet szükség, mert egy heves zápor a város egyik részén elöntést okozhat, miközben néhány kilométerrel távolabb szinte egyáltalán nem esik.

Valóban tiszta minden esővíz?

A csapadékvíz szennyezettségének oka gyakran nem a légkörben, hanem azokon a felületeken keresendő, amelyekkel a lehullás után érintkezik. Egy lakóház tetejéről összegyűjtött víz más anyagokat sodorhat magával, mint egy nagy forgalmú útról lefolyó csapadék. Az utóbbiban olajszennyeződések, kopásból származó részecskék, mikroműanyagok, a téli időszakban pedig útszóró só is megjelenhet.

Az esőkertek és szikkasztók megtervezésekor ezért a várható vízmennyiség mellett a víz összetételét és az előkezelés szükségességét is értékelni kell. Bizonyos szennyező anyagok mennyisége ülepítéssel vagy olajfogó alkalmazásával mérsékelhető, mások kiszűrése összetettebb feladat. A vízmegtartás nem jelentheti a különféle eredetű vizek ellenőrizetlen talajba juttatását.

Dienes György és Dienes Gábor, a HYDROKING vízgépészeti szakemberei hangsúlyozták: a lakossági és az ipari esővíz-hasznosításnál egy rendszerként kell kezelni a tárolókapacitást, a szűrést, a felhasználás módját és a többletvíz elhelyezését. Az esővíztartály megfelelő méretének meghatározása így jóval több egyszerű termékválasztásnál. A háztartásokban alkalmazott gyűjtésnek, felhasználásnak és szikkasztásnak nagyobb léptékben is megvannak a megfelelő megoldásai.

A felszín alatti rétegek is szolgálhatnak víztárolóként

A csapadék megőrzése nem feltétlenül áll meg a kerteknél és a közparkoknál. Felmerül az is, hogy tervezetten segítsük a felszín alatti készletek utánpótlását. Az adjunktus szerint ehhez már rendelkezésre áll bevált műszaki eljárás: a managed aquifer recharge, röviden MAR, vagyis az irányított felszín alatti vízpótlás.

Dr. Goda Zoltán támogatja ezt a megközelítést, és az egyetemi képzésben is foglalkozik vele. A beszélgetésben utalt Mádlné dr. Szőnyi Judit, az ELTE hidrogeológus professzorának munkájára is. A professzor vízvisszatartással és a felszín alatti készletek pótlásával kapcsolatos álláspontját korábbi cikkünkben már ismertettük.

A MAR során megfelelő minőségű vizet vezetnek szabályozott, ellenőrzött módon a felszín alatti vízadó rétegekbe. Erre szolgálhatnak például akár több hektárt elfoglaló beszivárogtató medencék. Miközben a víz áthalad a talajon, természetes tisztulási folyamatok is lejátszódhatnak, és bizonyos körülmények között a betározott víz később kutakon keresztül visszanyerhető.

A szakember párhuzamot vont az eljárás és a parti szűrésű vízbázisok működése között. Budapest ivóvízellátásának fontos alapja, hogy a Duna vize a meder, illetve a folyópart üledékein áthaladva éri el a kutakat. Eközben fizikai, kémiai és biológiai folyamatok járulnak hozzá a tisztulásához. A két megoldás nem ugyanaz, a természetes szűrés azonban mindkettőnél lényeges szerepet játszik.

Az irányított vízpótlás alapos mérnöki előkészítést és folyamatos vízminőségi kontrollt kíván. Ez különösen lényeges, ha megfelelő további kezelésen átesett szennyvíz kerül a rendszerbe. Nem pusztán elméleti lehetőségről beszélünk: más országokban évtizedek óta használják, és hazánkban is működnek talajvízdúsításon alapuló megoldások. Szélesebb elterjedésüket részben az is fékezte, hogy korábban a vízhiány nem teremtett ennyire erős alkalmazási kényszert.

A már megtisztított víz is távozik

A megszokott vízhasználati folyamatban kiemeljük a vizet a természetből, felhasználjuk, tisztításnak vetjük alá, majd valamelyik folyóba vezetjük. Ez a vízminőség védelmében fontos eredmény, a helyi készletek megőrzését azonban nem minden esetben segíti.

A bajai egyetemi szakember szerint megfelelő utókezeléssel és ellenőrzéssel a tisztított szennyvíz egyes esetekben mezőgazdasági felhasználásra vagy felszín alatti vízpótlásra is alkalmas lehetne. Ehhez azonban a jogszabályi kereteket, a minőségi követelményeket, a gazdasági szempontokat és a műszaki feltételeket össze kell hangolni.

Érdemes tehát feltenni a kérdést: miért kezeljük eleve hulladékként azt a vizet, amelynek tisztítására már sok pénzt és energiát áldoztunk? A körforgásos vízgazdálkodás célja éppen az, hogy a rendelkezésre álló víz minél hosszabb ideig szolgáljon hasznos célokat.

Az ivóvíz egy része el sem éri a fogyasztókat

A csapadék és a tisztított szennyvíz megőrzése mellett a vezetékes ivóvíz veszteségeire is figyelni kell. A hálózatba táplált víz számottevő hányada ugyanis már azelőtt elvész, hogy eljutna a háztartásokhoz. Goda Zoltán a víziközmű-rendszer elöregedését a legsúlyosabb gondok közé sorolta.

Az országos hálózati vízveszteség nagyságrendje megközelítheti a 25 százalékot. Vagyis a kitermelt, megtisztított, ivóvíz-minőségű és a vezetékekbe juttatott víz jelentős része nem érkezik meg a felhasználókhoz, noha előállítására, kezelésére és továbbítására már komoly összegeket fordítottak. A veszteségek területenként különböznek, de összességükben országos jelentőségű problémát alkotnak.

A vezetékek kora tovább nehezíti a helyzetet. Magyarországon még másfél évszázadnál is régebbi vízcsövek vannak használatban: Budapesten például egy 157 éves vezeték javítására volt szükség. A rendszer megújítása jelentős forrásokat, elegendő képzett szakembert és több évtizedre előretekintő tervezést követel.

Nemcsak elegendő ivóvizet kell biztosítani, hanem a már előállított víz elvesztését is mérsékelni kell.

Mindeközben egyre nehezebb összeegyeztetni a tartósan alacsony lakossági díjakat a működtetés és fenntartás tényleges költségeivel. Az adjunktus ezért inkább fokozatos, társadalmilag elviselhető változtatást tartana indokoltnak, nem feltétlenül egyszeri, drasztikus díjemelést. Ehhez természetesen a rászorulók támogatásának is társulnia kellene.

Több-e az esővízgyűjtés magánügynél?

Az országos vízügyi nehézségekhez képest egy háztartási esővíztartály szerepe csekélynek tűnhet. Gyakori ellenérv, hogy ha ritkán esik, a gyűjtésnek sincs értelme. Goda Zoltán szerint azonban eleve hibás elvárás, hogy egyetlen otthoni megoldás megszüntesse a vízhiányt. Elképzelhető, hogy a tartály vize nem fedezi az egész nyári öntözést, de így is mérsékelheti a vezetékes víz fogyasztását. Ez pedig önmagában is hasznos.

A HYDROKING szakemberei arra is kitértek, hogy az összegyűjtött csapadék felhasználása nem korlátozódik a kert locsolására. Megfelelően kialakított rendszerrel WC-öblítéshez is alkalmazható, és ezzel olyan feladatnál helyettesítheti az ivóvizet, amely nem követel ivóvízminőséget.

Az épületen belüli használathoz ugyanakkor elkülönített csőhálózat, szűrés, biztonságos műszaki kialakítás és rendszeres karbantartás szükséges. Emiatt egy ilyen rendszer költsége magasabb, mint egy egyszerű kerti gyűjtőtartályé. A két megoldás eltérő felhasználási igényeket szolgál.

A helyben észszerűen felhasználható vizet nem szükséges automatikusan elvezetni. A megmaradó csapadék pedig alkalmas talajviszonyok és megfelelő vízminőség esetén elszikkasztható. A gyűjtés, a hasznosítás és a talajba juttatás így ugyanannak az átgondolt rendszernek az elemei lehetnek.

A sok kisebb beavatkozás együttes hatását egy egyszerű számítás érzékelteti. Ha százezer háztartás évente egyenként 50 köbméter csapadékvizet hasznosít, az összesen ötmillió köbmétert jelent. Ötszázezer háztartás esetében ez már 25 millió köbméter lenne. Ezek szemléltető számok, nem mért hazai megtakarítások, és az évi 50 köbméter sem érhető el minden ingatlannál. A példa a lehetséges nagyságrendet mutatja meg, egyúttal azt is, miért lehet közösségi jelentősége a háztartási esővízgyűjtésnek.

A széles körű elterjedéshez támogatásra is szükség lehet

Az otthoni vízmegtartás egyik fő korlátja a kiépítés ára. Egy egyszerű kerti tartály még viszonylag kis ráfordítással beszerezhető, a földbe telepített tárolót és épületen belüli felhasználást is magában foglaló megoldás viszont már komolyabb beruházás.

A hasznát ráadásul nem lehet kizárólag a vízszámla csökkenésével kifejezni. A biztosabb vízellátás, a növények megőrzése és a csapadék helyben tartása szintén értéket képvisel.

Goda Zoltán szerint önkormányzati és országos programok egyaránt segíthetnék az elterjedést. Ezek az egyszerű gyűjtők telepítését, megfelelő feltételek esetén pedig az összetettebb rendszerek kiépítését is ösztönözhetnék. A műszaki követelmények betartása azonban alapvető: egy fedetlen vagy elhanyagolt víztartály könnyen a szúnyogok szaporodóhelyévé válhat.

A törekvés nem az, hogy minden háztartás teljesen függetlenedjen a közművektől. A cél az indokolatlan ivóvízhasználat mérséklése és annak elkerülése, hogy a csapadék túl gyorsan távozzon a területről.

A növényválasztásnál a következő évtizedekre is gondolni kell

Az éghajlat átalakulásával a sok vizet igénylő növények fenntartása egyre több öntözéssel járhat. Közben a települési zöldfelületek szerepe is felértékelődik, hiszen hozzájárulnak a hőség enyhítéséhez.

Az egyetemi oktató egy bajai példát említett: egy utcában a kipusztult vadgesztenyék helyére ismét ugyanabból a fajból ültettek fákat, noha a még élő példányokon is láthatók voltak a kedvezőtlen környezet nyomai. Egy most elültetett fánál azonban már azt is számításba kell venni, milyen éghajlati viszonyok között kell fennmaradnia húsz vagy harminc év múlva.

Az önkormányzatok a szárazabb körülményeket tűrő, helyben jól alkalmazkodó fák, bokrok és talajtakaró növények telepítésében is szerepet vállalhatnának. A vízhiányhoz történő alkalmazkodásnak ugyanis nemcsak a rendelkezésre álló vízmennyiség növelése lehet része, hanem a szükségletek észszerű csökkentése is.

Egyetlen technológia sem old meg mindent

Amikor dr. Goda Zoltánt a magyarországi vízválság érdemi kezeléséről kérdezték, nem egy konkrét fejlesztést vagy eljárást jelölt meg megoldásként. Álláspontja szerint nincs olyan egyetlen beavatkozás, amely gyorsan és olcsón rendezné a helyzetet.

A vízmegtartás különböző módszereit összehangolva, az adott térség sajátosságaihoz igazodva kellene alkalmazni. Van, ahol a csatornák üzemeltetésének módosítása lehet eredményes, máshol a tájban történő vízvisszatartás, a felszín alatti készletek feltöltése vagy a tisztított szennyvíz ellenőrzött újrafelhasználása kaphat nagyobb szerepet.

A beavatkozások mérete is változó. Az ingatlanok szintjén az esővíz összegyűjtése, felhasználása és megfelelő feltételek melletti elszikkasztása segíthet. A településeken az esőkertek, a zöldterületek és a csapadékkal való gazdálkodás fejlesztése hozhat javulást. Országosan pedig a vízügyi létesítmények korszerűsítésére és a szabályozás megújítására is szükség van.

Dienes Gábor és Dienes György ehhez kapcsolódva kiemelték, hogy ezek a lehetőségek egymást kiegészítve működhetnek. A megfelelő műszaki megoldás kiválasztásánál a helyi adottságokat, a gazdasági és a társadalmi szempontokat egyaránt figyelembe kell venni. Egy adott háznál vagy településen bevált rendszer más környezetben változtatásokra szorulhat.

A műszaki fejlesztések mellett átfogó iránymutatás is kell. Dr. Goda Zoltán olyan klímastratégiát tart szükségesnek Magyarország számára, amely a jelenlegi helyzetből indul ki, és az általános célkitűzéseken túl gyakorlati kapaszkodókat is ad. A települések, az ágazatok és a döntéshozók számára világossá kellene tenni, milyen lépések élvezzenek elsőbbséget, és ezek hogyan illeszkedjenek a hosszú távú, összehangolt alkalmazkodásba.

Az előrelátásnak különös jelentősége van, mert a vízgazdálkodási döntések gyakran évtizedekre kijelölik a mozgásteret. Új közművezetékek építésekor, vízvisszatartó létesítmények tervezésekor vagy a települési zöldterületek kialakításakor már a várható éghajlati változásokat is mérlegelni kell. A korábbi állapotok megőrzése önmagában kevés: azokra a körülményekre is fel kell készülni, amelyek között a rendszereknek a jövőben működniük kell.

A szakember ugyanakkor kedvező fejleményt is lát. A vízhiány kérdése egyre inkább kilép a tudományos rendezvények és szakmai viták világából. Az emberek a saját lakókörnyezetükben találkoznak az apadó folyókkal, a kiszáradó kertekkel, és bizonyos térségekben már a vízhasználat korlátozásával is. Az erősödő társadalmi érdeklődés idővel a szükséges intézkedések meghozatalára is ösztönzően hathat.

A veszteségek megszüntetésével is foglalkozni kell

Csábító volna egyetlen nagy beruházástól várni a vízválság rendezését: új tározóktól, a folyókból átvezetett víztől, mélyebbre fúrt kutaktól vagy esővízgyűjtő rendszerektől. Külön-külön azonban egyik sem elegendő.

Ahogy az egyetemi adjunktus is hangsúlyozta, a fejlődést számos, egymáshoz kapcsolódó intézkedés együtt alapozhatja meg. Ilyen lehet egy felújított zsilip, amely lassítja a víz távozását. Egy település, ahol a csapadék a talajt és a növényeket látja el, mielőtt a csatornába jutna. Egy otthon, ahol az ivóvíz helyett esővízzel öblítik a WC-t. Vagy egy város, amely a következő évtizedek klímájához igazodva alakítja ki a zöldfelületeit.

Ezek önmagukban nem szüntetik meg a hazai vízgazdálkodás nehézségeit. Összekapcsolva, következetesen és hosszú távon alkalmazva viszont számottevő javulást eredményezhetnek.

Ha ki akarunk lépni a folyton újratöltött, mégis eresztő vödör helyzetéből, nem alapozhatunk arra, hogy egyszer majd több víz áll rendelkezésünkre. A meglévő készletekkel kell gondosabban bánnunk: helyben tartani, értelmesen felhasználni és megóvni annyi vizet, amennyit csak lehet - számolt be a Szunyogh Média.