A magyarországi piacot is jellemző bőséges, sőt akár extrém színválaszték ellenére a hazai autóvásárlókra inkább a viszonylagos biztonságra, értéktartásra és eladhatóságra való törekvés, valamint a közízlésnek megfelelő választás jellemző. Évek óta megfigyelhető, hogy a monokróm, vagyis a fekete, a szürke, az ezüst és a fehér színekben pompázó járművek a legkelendőbbek, ami meglehetősen konzervatív attitűdre enged következtetni.

A színtrendek ráadásul olyan meghatározók, hogy akár értékcsökkentő vagy -növelő tényezők is lehetnek, de mindenképpen befolyásolják az eladás gyorsaságát. A carVertical utánajárt, mely színek a legkeresettebbek ma Magyarországon, és mire számíthatunk, ha egy fekete, egy fehér vagy egy színes járművet kínálunk eladásra.

A zöld színű autók hamarabb kelnek el, mint mások

Lényegesen jobbak az esélyeink, ha zöld fényezésű autót kínálunk eladásra. A felmérések alapján a többihez képest jóval rövidebb idő, átlagosan csupán 14,3 nap telik el ilyenkor a meghirdetéstől az eladásig.

Jelentős különbség ehhez képest a listán másodikként szereplő ezüstszínű karosszéria – ezeknek az autóknak az eladásához 5 nappal több időre, vagyis 19,1 napra van szükség. Ezt a két variánst követi a szintén népszerű kék, mely nem sokkal marad el az ezüstszínű autók mögött: jellemzően 20,2 nap, míg gazdára találnak.

Érdemes megnézni, mit jelent ez egy konkrét típus esetében. Vegyünk példának okáért egy Volkswagen Golfot, mely nemcsak hazánkban, de az egész világon az egyik legnépszerűbb autó. Az átlagos idő, amely alatt egy VW Golf eladható ma Magyarországon, az ezüstszínű autóknál 18,9, a zöldeknél 20,3 nap.

Nem sokkal maradnak el mögöttük a szürke modell, melyek eladásához mintegy 20,7 nap szükséges. A fekete autók viszont már csak 21,4 nap elteltével, az ezüsthöz képest három nappal később találnak gazdára.

„Világosan látható, hogy Magyarország kivételt jelent a régióban azzal, hogy a zöld szín a toplistás az autóeladás gyorsasága tekintetében. Még a környező országokkal, például a Cseh Köztársasággal összehasonlítva is szembeötlő, hogy a zöldszínű autók fogynak a leggyorsabban.

Míg hazánkban egy zöld autó eladásához nagyjából két hét szükséges, Csehországban az adásvétel túlnyomórészt csak három hét múlva bonyolódik le” – árulja el Matas Buzelis, a carVertical kommunikációs vezetője.

Ma már nem kapkodunk a ritkább színekért

Általánosságban elmondható, hogy az élénk színű járművek iránti kereslet mára jelentősen visszaesett. A valaha nagy népszerűségnek örvendett, feltűnő színeket most már inkább csak egy szűk réteg részesíti előnyben, és kizárólag bizonyos ritkább modellek esetében. Hazánkban ma a sárga az a szín, amelyért a legkevésbé sietnek az érdeklődők.

Míg egy zöld autón jó eséllyel 2 hét alatt túladunk, egy sárga csoda eladásához jóval több időre van szükség. Átlagosan 23,7 nap az, amit rá kell szánnunk, hogy vevőt találjunk rá. 

Minimálisan ugyan, de a sárga autóknál a barna és a fehér színű járművek iránt is nagyobb az érdeklődés. Bár továbbra is népszerűek és nagy számban futnak az utakon, az eladás gyorsasága szempontjából a barna és a fehér színek is a sor végén kullognak, 22,4 napos átlaggal. Ez azért is meglepő, mert nem is olyan régen a fehér autók még az eladási lista élén álltak.

A már említett Volkswagen Golf esetében Magyarországon 22,9 napra van szükség ahhoz, hogy egy sárgaszínű verzió elkeljen. Ugyanennek a típusnak a zöld változata viszont 20,3 nap elteltével jó eséllyel gazdára talál. Meglepő módon az egyébként oly népszerű fehér fényezés a VW Golfok eladási listáján az utolsó előtti helyen áll.

A 22,8 napos átlag egyértelműen arról árulkodik, hogy már nem tartozik a legvonzóbb alternatívák közé. Ugyancsak csökkenő kereslet mutatkozik a barna Golfok iránt, melyek az átlagosan 22,4 napos eladási idejükkel hátulról a harmadikak a népszerűségi listán.

„A sárga az egyik legritkább autószín, melyet általában csak a kifejezetten extrovertált személyek választják, akik nem tartanak attól, hogy feltűnést keltenek. Ráadásul az autóvásárlók ezt a színt is inkább a speciális, szívükhöz személyes okokból közel álló járművekhez hajlamosak választani, legyen szó kabrióról, kupéról vagy egzotikusnak számító autóról.

Ezeket a járműveket általában nehezebb is eladni, mivel lényegesen kevesebben engedhetik meg maguknak őket” – magyarázza Matas Buzelis, a carVertical autóipari szakértője.

Színválasztás szempontjából konzervatívak vagyunk

A carVertical cég által ellenőrzött, többnyire eladásra vagy vételre váró autók adatbázisából is egyértelműen kirajzolódik, hogy melyek jelenleg a legkedveltebb színek a magyarországi autópiacon. A legtöbb vásárló a fekete autók mellett teszi le a voksát, melynek számos oka lehet.

A népszerűség feltűnően magas aránya utalhat arra, hogy ez a szín tradicionálisan az erőt, a magasabb státuszt szimbolizálja, és kétségtelenül felhívja magára a figyelmet. Bár balesetmegelőzés szempontjából nem a legjobb választás, nem elhanyagolható, hogy esztétikai szempontból a fekete szín gyönyörűen kiemeli az autó formáját, viszont kevésbé feltűnők rajta a karosszéria apróbb hibái. Nem csoda, hogy a negyedik a sorban azok között az autók között, melyek a leghamarabb, 20,6 nap alatt kelnek el.

A második legnépszerűbb autószín hazánkban a szürke. A vásárlók 22,7%-a dönt emellett, ami nem meglepetés a korábbi évekhez képest. Előnyükre válik, hogy könnyen javíthatók, és túladni is egyszerűbb rajtuk. Nem tűnnek ki a tömegből, és az utakon sem keltenek feltűnést. A szürke autók iránti érdeklődés Magyarországon 22,7%, a kelendőségük pedig az 5. helyen áll: átlagosan 21,6 nap alatt lehet őket eladni.

A harmadik leggyakoribb színválasztás a fehér. Bár a jó láthatóságú, sőt nyáron különösen előnyös tulajdonsággal bíró járművek látványosabban koszolódnak, viszont jól matricázhatók, így sok cég is ebből a színből tölti fel a flottát.

Hazánkban az utakon futó autók 18,5%-a fehér, de ami az eladáshoz szükséges napok számát illeti, csak a nyolcadik helyen áll. Várhatóan 22,4 nap telik el a meghirdetéstől az adásvételig.

A hazai helyzet tehát egyértelműen azt mutatja, hogy igencsak visszafogottak vagyunk a járművek színének kiválasztása tekintetében, de valójában ez nem áll ellentétben az összesített európai trenddel, melyben a listavezető három szín – a fekete, a szürke és a fehér – ugyancsak dominánsnak számít.


Autó