A diktátorokra jellemző, hogy saját hatalmukat az országban szinte abszolút módon gyakorolják.

Gyakran egyetlen ember vagy kis csoport áll a hatalom középpontjában, és minden döntést maguk hoznak meg, legtöbbször nem tartva tiszteletben a demokratikus folyamatokat és az állampolgárok véleményét.

Az önkényuralmi rendszerek megszerzése és fenntartása számos eszközzel történhet

Ezek közé tartozik például:

• a politikai ellenzék,
• a média,
• a vallási csoportok és más civil szervezetek elnyomása,
• az ellenőrző mechanizmusok (pl. titkosrendőrség, katonai erők) használata,
• a rendőrségi és katonai erők alkalmazása
• az állampolgárok megfélemlítésére,
• állandó megfigyelés és kémkedés.

Az önkényuralmi rendszerek gyakran korlátozzák az állampolgárok jogait és szabadságait, és az élet szinte minden területén beavatkoznak.

A diktátorok általában a saját hatalmukat és érdekeiket tartják szem előtt:

• Hatalmuk alapja gyakran a korrupció és a nepotizmus
• Az elit belső körébe csak a lojális személyeket engedik be, és azokat a hatalmi struktúrákban tartják, akik biztosítják a hatalmuk fenntartását.
• Gyakran a diktátorok személye és kultusza is központi szerepet játszik az országban, és a propagandagépezet segítségével igyekeznek megerősíteni hatalmukat és a lakosságban a lojalitást.
• Az önkényuralmi rendszerek gyakran szorosan ellenőrzik az ország határait és a külvilággal való kapcsolatokat is, és korlátozzák a nemzetközi kapcsolatokat és az információáramlást is.

A közös pontok, amelyeket a diktátorok használtak a hatalom megszerzése és fenntartása érdekében:

1. Nagy karizma és képesség az emberek manipulálására.
2. Erőszakos eszközök használata a hatalom megszerzésére.
3. A lakosság érzelmeire hatva történő befolyásolás.
4. A szabad sajtó és az ellenzék eltávolítása.
5. A hadseregre és a titkosrendőrségre támaszkodás.
6. Propaganda és manipuláció alkalmazása a lakosság szemléletének befolyásolására.
7. Szigorú szabályok és az emberek életének ellenőrzése.
8. Az emberek jogainak korlátozása.
9. A rendszeres megfélemlítés és elnyomás alkalmazása az ellenállás elnyomására.
10. Pszichológiai manipuláció alkalmazása, hogy befolyásolják az emberek viselkedését.

Az ismert diktátorok gyakran kihasználták az országuk természeti erőforrásait, és azokat saját maguk, illetve az őket támogató körök hasznosították.

Például:

• Nicolae Ceaușescu Romániában a termőföldek nagy részét államosította és kollektivizálta, majd azokat a környező országokban is árusította, hogy ebből fedezze az ország adósságát.
• Számos diktátor irányította az olaj-, gáz- vagy ásványkincsek kiaknázását, amelyekből jelentős vagyonra tett szert. Az olajkincsek kiaknázása például az Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársaság vezetőinek egyik fontos bevételi forrása volt, miközben a szovjet emberek többsége szegénységben élt.
• A diktátorok gyakran irányították a média és a kultúra intézményeit is, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a közvéleményt és az emberek gondolkodását. Az országokban gyakran állami médiumokat hoztak létre, amelyek csak a hivatalos álláspontot közvetítették, és az ellenzék szócsöveit elhallgattatták.
• Sok diktátor kihasználta a hadsereget és a titkosrendőrséget is, hogy ellenőrzésük alatt tartsák az országot és az emberek életét. Ezek az intézmények a diktátorok hatalmi bázisait jelentették, és hűséges katonák, illetve rendőrök toborzásával, tréningezésével és nagy hatalommal ruházták fel őket.
• Ezen intézmények mellett a diktátorok a jogi rendszerekre is hatással voltak, és azokat az irányításuk alá vették. Sok esetben a törvényeket úgy módosították, hogy azok a hatalmukat erősítsék, vagy éppen a politikai ellenfeleiket korlátozzák.

Összefoglalva, a diktátorok által alkalmazott módszerek között a természeti erőforrások kiaknázása, az intézmények irányítása, a média- és kulturális intézmények ellenőrzése, valamint a jogi rendszerek manipulálása mind szerepet játszottak a hatalom megszerzésében és fenntartásában.

A történelem ismert diktátorai sok esetben azonos módszereket alkalmaztak

Az első lépések:

Vedd irányításod alá a természeti kincseket és a közigazgatást, az igazságszolgáltatást az oktatást és írd át a törvényeket, hogy utána azokra hivatkozva a saját érdekeit szolgálja.

• Az ismert diktátorok gyakran kihasználták az országuk természeti erőforrásait, és azokat saját maguk, illetve az őket támogató körök hasznosították. Például, Nicolae Ceaușescu Romániában a termőföldek nagy részét államosította és kollektivizálta, majd azokat a környező országokban is árusította, hogy ebből fedezze az ország adósságát.
• Számos diktátor irányította az olaj-, gáz- vagy ásványkincsek kiaknázását, amelyekből jelentős vagyonra tett szert. Az olajkincsek kiaknázása például az Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársaság vezetőinek egyik fontos bevételi forrása volt, miközben a szovjet emberek többsége szegénységben élt.
• A diktátorok gyakran irányították a média és a kultúra intézményeit is, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a közvéleményt és az emberek gondolkodását. Az országokban gyakran állami médiumokat hoztak létre, amelyek csak a hivatalos álláspontot közvetítették, és az ellenzék szócsöveit elhallgattatták.
• Sok diktátor kihasználta a hadsereget és a titkosrendőrséget is, hogy ellenőrzésük alatt tartsák az országot és az emberek életét. Ezek az intézmények a diktátorok hatalmi bázisait jelentették, és hűséges katonák, illetve rendőrök toborzásával, tréningezésével és nagy hatalommal ruházták fel őket.
• Ezen intézmények mellett a diktátorok a jogi rendszerekre is hatással voltak, és azokat az irányításuk alá vették. Sok esetben a törvényeket úgy módosították, hogy azok a hatalmukat erősítsék, vagy éppen a politikai ellenfeleiket korlátozzák.

Összefoglalva, a diktátorok által alkalmazott módszerek között a természeti erőforrások kiaknázása, az intézmények irányítása, a média- és kulturális intézmények ellenőrzése, valamint a jogi rendszerek manipulálása mind szerepet játszottak a hatalom megszerzésében és fenntartásában.

Diktátorok a múltból és a jelenből

Adolf Hitler - Németország - 1933-1945

Hitler 1933-ban került hatalomra az NSDAP győzelmével a németországi választásokon. A hatalmát a Gestapo és a SS államrendőrségi szervek létrehozásával, valamint a saját hűséges vezetők kinevezésével tartotta fenn. A második világháború alatt kudarcok érték a német hadsereget, végül 1945-ben a berlini bunkerben öngyilkos lett.

Joseph Stalin - Szovjetunió - 1927-1953

Stalin a Szovjetunió vezetőjévé 1927-ben vált, miután Lenin halála után szembeállt a többi vezetővel és megszilárdította hatalmát. A Nagy Tisztogatás során rengeteg ellenzékit gyilkoltak meg vagy küldtek börtönbe. A második világháború után folytatta a hatalmi politikáját, de halála után Khruscshev reformjai miatt a Szovjetunióban az 1950-es években kezdődött a politikai és gazdasági nyitás.

Mao Ce-tung - Kína - 1949-1976

Mao 1949-ben jutott hatalomra, miután a kommunista forradalom győzelmet aratott Kínában. Az országot sztálini mintára kormányozta, és kivégeztette a politikai ellenfeleit. Az iparosítás és a mezőgazdasági reformok kezdeményezésével azonban jelentősen növelte a gazdasági teljesítményt. Az 1960-as években a kultúrforradalom káoszába sodorta az országot, de Mao a hatalmát továbbra is tartotta. Halála után Deng Xiaoping reformjai vezettek a gazdasági nyitás és a kínai modernizáció felé.

Fidel Castro (1959-2008) Kuba

1959-ben vette át a hatalmat Kubában, miután a kubai forradalom győzött Fulgencio Batista ellen. Az országban Castro kommunista rendszert épített ki, amely az állami ellenőrzés megerősítésére, az ideológiára és a személyi kultuszra helyezte a hangsúlyt. Castro az USA-val ellentétes politikát folytatott, és szövetségeseket kereste Kínában és Szovjetunióban. Az USA válaszként embargókat és egyéb gazdasági szankciókat vezetett be Kubával szemben. Castro hatalmát azonban nem csak a külső fenyegetések, hanem a belpolitikai elnyomás, az emberi jogok megsértése és az önkényes döntések is jellemezték. A hadsereg és a titkosrendőrség segítségével tartotta fenn hatalmát, és a politikai ellenzéket üldözte. Castro gazdasági reformjai sem vezettek a gazdaság fellendüléséhez, a gazdasági nehézségek és az életszínvonal romlása pedig sokak elégedetlenségét váltotta ki. Bár Castro hatalma évtizedeken át fennmaradt, a rendszer belső problémái, valamint az USA-val való konfliktus miatt az ország erőteljesen elszigetelődött a nemzetközi közösségtől. Castro hatalmát végül 2008-ban testvérének, Raul Castrónak adta át, aki enyhített a korábbi szigoron és reformokat indított el a gazdaságban.

Nicolae Ceaușescu - Románia (1965-1989)

Nicolae Ceaușescu 1965-ben lett Románia Kommunista Pártjának főtitkára, majd a következő évben államfővé választották.

• Ceaușescu egyre inkább kezdte kialakítani saját kultuszát, és a pártot is személyes uralma alá vonta. Nicolae Ceaușescu a kommunista Románia elnökeként és pártfőtitkáraként vezette az országot 1965 és 1989 között.
• Ceaușescu hatalomra jutása után azonnal elkezdte kiterjeszteni hatalmát, és személyi kultuszt épített maga köré. Több tízezer ember helyezte áldozatul a rendszerének, és rengeteg politikai ellenfelét likvidálta.
• A gazdaságirányítást is a kezébe vette, és kegyetlen módszerekkel igyekezett növelni az ipari termelést, és kényszerítette az embereket a lakótelepeken történő életre.
• A rendszerét szigorúan ellenőrizte a Securitate titkosrendőrség, és a cenzúra hatályos volt minden médiában. Ceaușescu a Nyugattal folytatott barátságosabb kapcsolatokat is igyekezett ápolni, de politikája és gazdasági döntései miatt egyre inkább elszigetelődött.
• Ceaușescu a román gazdaságot is a kezébe vette, és olyan ipari programokat indított el, amelyek az országot nagy adósságba taszították. Az ország szegénysége és élelmiszerhiánya miatt az emberek elégedetlensége fokozódott, ami végül 1989-ben felkeléshez vezetett.1989-ben azonban kitörtak a forradalmi zavargások, amelyek azonnal elterjedtek az országban.
• Ceaușescu nem volt hajlandó lemondani, ezért december 22-én az emberek elé vonult, de a tömeg kitört, és kényszerítette őt a menekülésre. Az utcákon üldözték, majd letartóztatták. Ceaușescu-t és feleségét, Elena Ceaușescu-t a forradalom idején kivégezték.

Saddam Hussein (Irak, 1979-2003)

Saddam Hussein az iraki Baath Párt elnökeként és Irak államfőjeként 1979 és 2003 között volt hatalmon. Hussein hatalomra jutása előtt a Baath Párt tagja volt és részt vett az 1968-as puccsban, amely megbuktatta a korábbi iraki kormányt. Hussein diktatúrájának alapja az erőszakos hatalomgyakorlás, a politikai ellenfelek letartóztatása, kivégzése és a széleskörű titkosrendőrségi apparátus volt. Hussein háborús konfliktusokat indított Irak szomszédaival szemben, amelyek súlyos gazdasági károkat okoztak az országnak. Végül 2003-ban az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság vezette koalíció megtámadta Irakot, és a konfliktusban Saddam Hussein hatalma bukott el. Hussein-t 2006-ban kivégezték.

Moammer Kadhafi (1969 - 2011)

Moammer Kadhafi líbiai katonatiszt, forradalmár, diktátor. 1969. szeptember 1-jétől 2011. augusztus 20-áig Líbia de facto vezetője1969-ben vette át a hatalmat Líbiában egy államcsíny során, és az országban a politikai ellenzéket és a média szabadságát szinte teljesen korlátozták. Kadhafi személye és kultusza központi helyet foglalt el az ország életében, és az ő gondolatai és politikái döntőek voltak a döntéshozatalban. Az önkényuralmi rendszer fenntartásának eszközei közé tartozott a politikai ellenzék erőszakos elnyomása, a média korlátozása, a titkosrendőrség alkalmazása, valamint a különböző intézmények és szervezetek közti rivalizálás kihasználása.

Saparmyrat Ataýewiç Nyýazow (1991 - 2006)

Saparmyrat Ataýewiç Nyýazow türkmén politikus. 1991-től haláláig, 2006-ig a Türkmén Köztársaság elnöke, előtte 1985-1990 között a Türkmén Kommunista Párt első titkára. 1991-ben lett Turkmenisztán elnöke, majd az 1990-es évek elején az országban megszűnt minden politikai ellenzék és a média is állami ellenőrzés alá került. Nyijazov személye és kultusza központi helyet foglalt el az ország életében, és az ő gondolatai és politikái döntőek voltak a döntéshozatalban. Az önkényuralmi rendszer fenntartásának eszközei közé tartozott a politikai ellenzék elnyomása, a média szabadságának korlátozása, a titkosrendőrség alkalmazása, a különböző intézmények és szervezetek közti rivalizálás kihasználása, valamint a kiszolgáltatott társadalmi csoportok (pl. parasztok, nők) elnyomása.

Kim Dzsongun - Észak-Korea

Kim Dzsongun 2011-ben vette át az észak-koreai vezetést az őt megelőző diktátor, Kim Dzsongil halála után. Kim Dzsongun apja és nagyapja is diktátorként uralkodtak Észak-Koreában, és az ország szigorú kommunista rendszert épített ki. Kim Dzsongun az állami propagandagépezet és a rendőrség teljes támogatásával tartja fenn hatalmát. Az észak-koreaiak számára az állam és a vezető személye szinte isteni tiszteletet élvez. Kim Dzsongun azonban rendkívül szigorú és kegyetlen, és az országban nagy a szegénység és az éhezés.

Kim Dzsong Un - Észak-Korea (2011- jelen)

Kim Dzsong Un 2011-ben vette át a hatalmat Észak-Koreában édesapja, Kim Dzsong Il halála után.

• Az ország kommunista diktatúrája azóta is fennáll, és Kim Dzsong Un a legtöbb döntést egyedül hozza meg.
• Az észak-koreai lakosság jelentős része azonban nagyon szegény és alultáplált, és szinte semmilyen szabadságjoga nincs.
• A Kim-család kultuszát még jobban kialakították, mint elődeik.
• A propaganda hatalmas szerepet játszik, és az ország szinte teljes mértékben el van zárva a külvilágtól.
• Kim Dzsong Un katonai erőt is felhasználta az ellenzékiek letartóztatására, és több százezer embert tartóztattak le a politikai elnyomás miatt.
• Kim Dzsong Un külpolitikája is több szempontból ellentmondásos, az USA-val folytatott viszályai miatt azonban az országa továbbra is nemzetközi szankciók alatt áll. Ennek ellenére Kim Dzsong Un még mindig
• továbbra is ragaszkodik az atomfegyver-programjához, amely nagy aggodalmat kelt az egész világon.
• Azonban a közelmúltban Kim Dzsong Un szerepe és jelenléte kevésbé volt észrevehető, és sokak szerint az egészségi állapota is komoly kérdéseket vet fel az ország jövőjével kapcsolatban.
• Az észak-koreai vezető politikájának és az ország állapotának helyes értékelése továbbra is nehéz, mivel az ország szigorúan korlátozza a külföldi híradásokat és kutatókat.
• Mindazonáltal, az elmúlt években az országban történtek alapján látható, hogy a Kim család továbbra is szilárdan tartja a hatalmat, és a lakosság továbbra is súlyosan elnyomva él.

Az Észak-Koreával való kapcsolatok továbbra is nagyon fontosak a világpolitikában, és a jövőbeni fejlemények nagy hatással lehetnek a nemzetközi viszonyokra és a régió stabilitására.

Recep Tayyip Erdogan - Törökország (2014 - napjainkig)

Recep Tayyip Erdogan Törökországban a 2000-es évek elején vált híressé, amikor az akkori kormányfőként kezdte meg a szekuláris állam és az iszlám hagyományok összeegyeztetését. Erdogan 2014-ben vált elnökké, és azóta fokozatosan növelte hatalmát. Erdogan több intézkedéssel korlátozta a sajtószabadságot, az emberi jogokat és a demokratikus intézményeket. A 2016-os puccskísérlet után Erdogan még szigorúbban kezelte a kritikákat, és sok ellenzéki politikust letartóztattak. Erdogan hatalmát az erős népszerűsége és a gazdasági sikerek tartják fenn, de a kritikusai szerint az országban egyre kevésbé működik a demokrácia.

Vladimir Putyin (1999 - jelenleg is) 

Vladimir Putyin hatalomra jutása Oroszországban 1999-ben kezdődött, amikor Borisz Jelcin elnök lemondott a posztjáról, és átadta a hatalmat Putyin-nak, aki akkor a kormányfői posztot töltötte be.

• Putyin azután lett az ország elnöke 2000-ben tartott választásokon, amelyeket győztesen zárt. Putyin az orosz gazdaság stabilizálása és modernizálása érdekében számos gazdasági és adóreformot hajtott végre, és kiemelte a központi hatalom megerősítését. Emellett az oroszországi politikai és média szabadság korlátozásával is vádolják.
• Az emberek kritikusai és ellenfelei gyakran eltűnnek vagy meghaltak rejtélyes körülmények között. Putyin hatalmi rendszere alapvetően az önkényuralmi diktatúra alapjain nyugszik. Az orosz parlament (Duma) tagjait és az összes szintű vezetőket az orosz államfő nevezi ki.
• Az ország vezetői közül sokan Putyin korábbi kollégái az Oroszországi Szövetségi Biztonsági Szolgálatból (FSZB), amely korábban a KGB-nek volt az utódja. Putyin korábban azt ígérte, hogy támogatja a jogállamiságot, de sokak szerint ezt nem valósította meg. Az orosz igazságszolgáltatási rendszer szintén nagyobb fokú politikai befolyás alatt áll, mint korábban.
• Putyin Oroszországának külpolitikája is egyre inkább aggasztóvá vált az utóbbi években. Az ország aktívabban kezdett eljárni a szomszédos országokban, beleértve Ukrajnát, Grúziát és Szíriát is, és a nyugati hatalmakkal is egyre inkább konfrontatív álláspontot képvisel. A választási folyamatok is egyre inkább manipuláltak, és Putyin korábban már többször is módosította az alkotmányt, hogy biztosítsa a hatalmát és a befolyását.

Összességében, Putyin hatalomra kerülése és uralkodása Oroszországban erős politikai befolyást, gazdasági reformokat és katonai expanziót eredményezett, ugyanakkor korlátozta a sajtószabadságot, az emberi jogokat és a politikai ellenzéket.

Orbán Viktor (2010 - jelenleg is)

Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke 2010-ben került hatalomra. Azóta több intézkedést hozott, amelyek számos kritikát kaptak a nemzetközi közösségtől és a belföldi ellenzéktől, és amelyek az állítólagos demokratikus intézmények és jogállamiság megsértésével járnak.

• Az Orbán-kormány a hatalomra kerülése óta számos lépést tett az ellenzék gyengítése és a hatalom koncentrációja felé. Egyik legjelentősebb lépése az Alaptörvény átfogó módosítása volt, amely a kormány számára nagyobb hatalmat biztosított az igazságszolgáltatás, az oktatás, a média és más területek irányításában.
• Orbán Viktor politikája erősen nacionalista, amely a magyar kulturális identitás és a keresztény értékek hangsúlyozásán alapul. Az ellenzékkel szemben agresszív retorikát használ, amelyet sokan a demokratikus értékek elutasításának tekintenek.
• Az Orbán-kormány a média ellenőrzésének és korlátozásának eszközeivel is él. Az állami média jelentős részét a kormány ellenőrzi, és az ellenzék baráti médiumainak tulajdonosait gyakran megbüntetik vagy megtámadják.
• A kormány migrációs politikája is nagyon szigorú, és gyakran kritikát kap az emberi jogi csoportoktól és az EU-tól. Az Orbán-kormány a migráció elleni harcot azzal indokolja, hogy a bevándorlás veszélyezteti a magyar nemzeti kultúrát és biztonságot.
• Az Orbán-kormányt gyakran kritizálják a jogállamiság megsértése és a demokratikus intézmények gyengítése miatt. Az Európai Unió több alkalommal kifogásolta a magyar kormány tevékenységét, és több jogi eljárást is indítottak Magyarország ellen.

Bár az Orbán-kormány a nemzetközi és hazai kritikák ellenére továbbra is hatalmon marad, sokan úgy vélik, hogy a magyar demokrácia sérülése és a kormány korlátozása a szabad sajtó, a független igazságszolgáltatás és az ellenzék számára komoly kihívások elé állítja Magyarországot.

Minden diktátor rendszerét az erőszak és a félelem fenntartásával tartották fenn 

Az önkényuralmi rendszerekben az ellenzék és a média ellenőrzése, a politikai aktivisták és az emberi jogi aktivisták elnyomása, az állandó kémkedés és megfigyelés, a vallási, kulturális és etnikai csoportok elnyomása, valamint az elit korrupciója és a nepotizmus is központi helyet foglalt az önkényuralmi rendszer fenntartásának eszközei között.