Az Osztrák Munkaügyi, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Minisztérium hivatalos adatai szerint 2019 végén közel százezer magyar dolgozott teljes munkaidőben Ausztriában. Ezzel a magyarok voltak a németek után a második legtöbbet foglalkoztatott nemzet a sógoroknál. A sok tízezer magyar család megélhetését garantáló virágzó munkaerőpiacnak vetett véget egyik napról a másikra a Covid megjelenése. De hogyan áll a helyzet most, ha ausztriai munkát keresünk?
Ausztria is szenved(ett?)
A vírus által előidézett válság Ausztriát sem hagyta érintetlenül. A Portfolio.hu online gazdasági újságon megjelent cikk szerint egyes tartományokban a munkanélküliség májusban elérte a 77%-ot is, ami rendkívül magas. A munkanélküliek legmagasabb arányban a közlekedés, szállítmányozás és építőipar szektoraiban dolgoztak korábban, és az egy évvel korábbi adatokhoz képest 122%-kal nőtt a vendéglátóiparban is a munkanélküliség. Ezek pedig tradicionálisan pont azok a szektorok, ahol a legtöbb magyart foglalkoztatták.
Ennek ellenére Ausztria köszöni szépen, jól van. Az időben és jó ütemben meghozott rendelkezéseknek köszönhetően a nyár folyamán jelentősen javult a munkaerőpiaci helyzet, bár a korábbi év azonos időszakában mért adatokhoz képest még mindig 100 ezer fővel magasabbak a munkanélküliségi adatok.
Várják a magyarokat
A tavaszi satufékes leállás során hamar kiderült, hogy a magyar munkavállalókra nagy szükség van az ausztriai munkahelyeken. A vendéglátóipar ugyan leállt, de az egészségügyben rendkívüli nehézségeket okozott a magyarok hiánya. Ausztriában rengeteg otthonápolási feladatot magyar munkaerővel oldottak meg, sokszor úgy, hogy a munkavállaló ingázott a határ másik oldaláról. Ennek jelentősége igazából akkor mutatkozott meg, mikor a határzárak miatt erre már nem volt lehetőség.
Az enyhítések hírére ezek az állások álltak helyre elsőként, de új állások nyíltak meg az újra induló szállítmányozásban és építőiparban is.
Mire figyelj, ha elindulsz?
Az osztrák munkaerőpiac bizonytalan, de kínál lehetőségeket. Ahhoz azonban, hogy ki tudd ezeket használni, három fontos dologra van szükséged:
Legyen legalább alapfokú német nyelvtudásod!. Ausztriában eddig sem lehetett e nélkül dolgozni, de a jelenlegi helyzetben a nyelvtudás elengedhetetlen. Ha bármi miatt ellátásra szorulsz, értened kell, hogy mi történik körülötted.
Legyen szerződésed! Ausztriában kevéssé jellemző, hogy feketén foglalkoztatnak, de most még fontosabb, hogy csak legálisan és szerződéssel vállalj munkát.
Rendezd az egészségbiztosításodat! A minimális lépések, hogy az OEP-nél ki kell jelentkezned az ellátásból, és kiváltani az Európai Egészségbiztosítási Kártyát. Ám emellé nem árt egy jobb fajta biztosítást kötni, mert az e-kártya nem fedez mindent.