Az első írásos emlékek

Bármilyen hihetetlen, de már időszámításunk előtt 1000 körül is ismerték és használták a gyöngyöket, legalábbis erről tesznek említést a Védákban. A Védák könyve egy ősi, szanszkrit nyelven íródott szent szöveg, amik többségében Krisna életét, tetteit és tanításait írja le. Ez alapján a gyöngyök nagy mértékben összekapcsolódnak a jóléttel és a hosszú élettel, de legalábbis szerepük van abban, ha valaki sokáig él. 

Itt ismerhetjük meg azt a történetet is, ami először tesz említést a mélyben található apró gyöngyökről, melyeket Krisna hozott fel a tengerek mélyéről, hogy azt a lányának adja az esküvőjére. Talán pont ez az, ami megihlette az embereket és népszerűvé tette az esküvőn viselt gyöngyöt?

Egy kis gyöngytörténelem

Az ókori görögök is hasonlóan gondolkoztak a gyöngy és a házasság kapcsolatáról. A felfogásuk szerint a gyöngyök nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a házasság boldog és tartós legyen, ezen felül pedig megakadályozzák, hogy az ifjú asszony a házassága alatt (sokat) sírjon. Így nem meglepő, hogy a hitük szerint a gyöngy az, amit az esküvőn a menyasszonynak viselnie kell. 

Később, a középkorban is népszerű szokás volt a lovagok részéről, hogy a keresztes háborúból, ha visszatértek, akkor gyöngyöt ajándékoztak a kedvesüknek, szerelmük jeléül, amit később az esküvőn természetesen viselhetett is. 

Így nem meglepő, hogy a gyöngy és a házasság fogalma menthetetlenül is összeforrt. Gondoljunk csak Boleyn Anna méltán híres gyöngysorára, ami meghozta neki a szerelmet és a trónt, majd bár valószínűleg újrahasznosították, de máig a királyi család ékszereinek eleme.

Később, még szintén a középkorban annyira az esküvők részévé vált a gyöngy, hogy a násznép minden tagja attól ragyogott. 

Természetesen ez a hagyomány a mai napig tartja magát, hiszen Amerikában a menyasszony az apjától vagy a vőlegényétől egy gyöngy ékszert kap ajándékba az esküvőjére. 

Miért pont gyöngy?

Azt gondolhatnánk, hogy csak a gyémánt olyan törhetetlen, hogy az igaz szerelmet jelképezze, ez mégsem teljesen igaz. A gyöngy sokkal jobban kifejezi a szerelem folyamatát és ebből kifolyólag tartósságát. Hiszen a szerelemnek is idő kell, hogy kialakuljon, lépésről lépésre mélyüljön, ahogy a gyöngy is rétegenként alakul. Ugyanígy szembe kell néznie kihívásokkal, de ha igazgyöngy, akkor tartós és törhetetlen, egy életen át tart. 

A Perla for You tökéletes, kézzel készített egyedi gyöngysorai minden szempontnak megfelelnek, és biztosan elkápráztatnak minden menyasszonyt és vőlegényt. 

A cikkhez ajánlott kalkulátorunk


Életmód