A nagy fűtőértékű fák köbmétere lett igazán drága, a fenyők és a lágylombú fák köbméteréért azonban elég 19 ezer forintot fizetni.

 

Rőzsét ingyen lehet szedni!


Már lehet jelentkezni a hatósági áras tűzifaprogramba!

– tudatta vasárnap reggeli közleményében az Agrárminisztérium. Az állami erdőgazdaságokban megtermelt tűzifa így egységes áron vásárolható meg, de nem korlátlan mennyiségben: háztartásonként legfeljebb tíz erdei köbmétert adnak majd az ország 152 értékesítési pontján.

 

A tűzifaprogramban három típusú fát tüzelőanyagot lehet megvásárolni, ezek ára már tartalmazza a forgalmi adót is:


 - a keménylombos fák (ilyen például a gyertyán, a bükk, a tölgy, az akác és a kőris is) köbmétere 30 ezer forintba fog kerülni,


a lágylombosért (ilyenek az égerek, a nyár, a hársak és a fűz) és a fenyőért pedig 19 ezer forintot kell köbméterenként kifizetni.


Az olcsóbb fák nem tartják úgy a hőt, sok időre van szükségük ahhoz, hogy kiszáradjanak, ellenben legalább olcsóbbak, akárcsak a fenyőfélék.

 

Az Agrárminisztérium azonban egy kisebb szigorítást is elrejtett a tűzifaprogramban:

a tíz köbméteres határ visszamenőlegesen is érvényes, egészen 2022. május elsejéig. Vagyis ha valaki azóta vásárolt állami erdőgazdaságban kivágott fát, akkor az bizony bele fog számítani a tíz köbméteres keretbe.


A minisztérium azonban közleményében hozzátette: továbbra is biztosítják az erdőben a rőzsegyűjtést, ez a rászoruló családoknak jelenthet nagy segítséget.

 

A minisztérium közleményéből természetesen nem maradhatott ki az Oroszország elleni szankciók ekézése sem: Nagy István agrárminiszter azt mondta, hogy az európai energiaválság az orosz-ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt alakult ki, ezért kellett megteremteni a lehetőséget arra, hogy ahol lehet, ott gáz helyett fával fűtsenek.

Forrás:hvg.hu

 


Pénzügy