Tévék 50 ezer alatt…
Nem csalás, nem ámítás, akár 50 ezer forint alatti összegért is vásárolhatunk televíziót, ez esetben viszont komoly kompromisszumokat kell kötnünk. Ebben az ársávban jellemzően 80 centiméternél kisebb képátlóval rendelkező készülékeket találunk; a gyártók nevei sokak számára kevésbé ismerősek. Persze előfordul, hogy a neves gyártók egy-egy akciós készüléke beesik az 50 ezres szint alá, de ilyen esetben rendszerint egészen kis képátmérővel találkozunk…
A legalsó árkategória készülékei a LED tévék közül kerülnek ki, ám ez önmagában nem indokolja az alacsony árat, hiszen ilyen készülékekkel a felső árkategóriában is találkozhatunk. Ezeknél a televízióknál egy folyékony kristály réteget hátulról megvilágítunk, ezáltal történik a képmegjelenítés. Ez magyarázza, hogy a technológiát két különböző névvel illetik; a LED a megvilágításra, az LCD elnevezés pedig a folyadékkristályos megjelenítésre utal.
Sajnos az alacsony ár gyenge felbontással jár együtt. A 50 ezer alatti készülékek zöme HD felbontással rendelkezik, ami ma már jószándékkal sem nevezhető kielégítőnek, de találhatunk néhány tévét fullHD felbontással is.
Az 50-100 ezres kategória
Ebben az ársávban jellemzően fullHD felbontással rendelkező készülékeket találunk, de beférkőztek közéjük gyengébb HD és erősebb felbontást megjelenítő 4K tévék is. Utóbbiak inkább a 100 ezret közelítő palettán helyezkednek el. A 4K televíziók 3840×2160 pixelt tartalmaznak, ezáltal kiváló részletességet képesek megjeleníteni. Sokkal magasabb vizuális élményt képesek nyújtani, mint a fullHD készülékek, ráadásul egyre több tartalom érhető el, ami ilyen felbontással készül.
Készülékek 100-200 forintért
Ez az az árkategória, amelyben magas minőségi elvárásoknak megfelelő készülékeket találhatunk megfizethető áron, vagyis erre az ársávra jó ár-érték arány jellemző. Túlnyomó többségük 4K felbontással rendelkezik. Jellemzően LED/LCD technológiával működik, de mutatóban találkozhatunk közöttük QLED tévével is. A QLED tévék tulajdonképpen továbbfejlesztett LED készülékek; ebben az esetben a LED és az LCD réteg közé bekerült egy kvantumpontokból álló réteg, innen származik a Q előtag. A technológiának köszönhetően a képmegjelenítés tűpontos, a színek tisztábbak.
200-500 ezer forint között…
A kínálatot jellemzően 4K felbontással rendelkező LED és QLED televíziók alkotják, de egy-egy OLED tévé is elérhető lehet ebben az ársávban. Az OLED technológiát alkalmazó készülékek esetében a képmegjelenítés LED diódák segítségével történik, így szükségtelenné vált a folyadékkristályos réteg. Ennek köszönhető, hogy az OLED tévék még vékonyabbak, ráadásul a megjelenített képminőség betekintési szögtől függetlenül kiváló.
500 ezer felett
Ebben az árkategóriában 4K és 8K felbontással rendelkező LED/LCD, QLED és OLED tévéket találunk, amelyek kivétel nélkül ismert és elismert gyártóktól származnak. A legtöbb ilyen készülék okos funkciókkal is rendelkezik.