Sorra születnek meg a támogatói döntések a lakossági napelemes pályázat első ütemében beérkezett rekordmennyiségű kérelemről. Az első 500 támogatott már kézhez is kapta az értesítést, és folyamatosan érkeznek a támogatói okiratok a nyertes pályázókhoz, amelyet várhatóan legkésőbb az ősz folyamán mindenki megkap. A több mint 200 milliárd forint keretösszegű pályázati támogatás több tízezer átlagjövedelem alatti családnak segíthet a rezsiterhek további csökkentésében – jelentette be Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.


A decemberben elindított lakossági pályázat segítségével a háztartások környezetszennyező fűtési rendszereiket megújuló energiaforráson alapuló, korszerű és környezetkímélő megoldásokkal válthatják ki, így a családok saját maguk termelhetnek olcsó áramot. A kiírást példátlan érdeklődés kísérte, több mint 43 ezer kérelem érkezett, ezért az első ütem keretének a megemelésével lehetővé tették, hogy mindenki, aki a benyújtott pályázata alapján jogosult a támogatásra, megkaphassa az igényelt összeget.

Sikeres pályázat esetén napelem telepítésére az igénylők 2,9 millió, energiatakarékos fűtési rendszer kialakítására pedig 11,3 millió forintot is kaphatnak.

A következő hetekben folyamatosan zajlik a támogatói okiratok megküldése a nyertesek részére, hogy az érintett családok mihamarabb megkezdhessék a kivitelezést, a beruházások által pedig jelentősen csökkenthessék a rezsiköltségeiket – mondta az államtitkár. 

Aki még nem pályázott, ám szeretne élni a lehetőséggel, annak a második ütem keretében lesz módja az első ütemet követően fennmaradt keretösszegre.

A második ütemben 2023 tavaszán lehet benyújtani támogatási kérelmet a lakossági napelemes pályázaton,

a felhívás módosítása a második ütem benyújtási szakaszára vonatkozóan folyamatban van. 

A pályázat lebonyolító szervezete, az ÉMI Nonprofit Kft. felgyorsította a döntés-előkészítési eljárásokat, illetve a támogatói okiratok kiállítását.

Ennek köszönhetően a kedvezményezettek rövidebb határidővel kezdhetik meg a beruházásokat.

(Forrás: Világgazdaság)


Pénzügy