A bezártság feszültsége

Az elmúlt hónapokban tapasztalt járványhelyzet magával hozta a bezártság érzését. Az első hullám lecsengésével bizakodhattunk, hiszen úgy tűnt, minden visszaáll a régi kerékvágásba. Több szórakozási lehetőség, programok, újra kinyílik a világ és a társadalmi életünk is a helyére billenhet. Ősszel azonban ismét felütötte a fejét a vírus, így a szigorúbb intézkedéseknek köszönhetően megint megfosztva érezhetjük magunkat a kimozdulás lehetőségétől.

Ez a téli időszakban eleve egy fontos probléma, hiszen még a vírus nélkül is korlátozódnak a lehetőségek és mi sem hajlunk annyira arra, hogy elhagyjuk a lakást és belevessük magunkat az utca forgatagába. Ez persze nem is csoda, hiszen a hűvösebb idő, a korai sötétedés sokak kedvét veszi el attól, hogy bármit is kezdjenek magukkal, így marad a négy fal és az ücsörgés.

Ezek a hónapok még könnyebben vezethetnek szorongáshoz, melyet a bezártság érzése tovább fokoz. Tulajdonképpen önmagunk ellen harcolunk, ha hagyjuk, hogy legyűrjön minket ez a depresszívebb hangulat és nem teszünk semmit az ellen, hogy ne érezzük magunkat elszeparálva. A szorongás leküzdhető, a harc első lépése pedig nálunk kezdődik.

Aktivizált attitűd

Ha arról beszélünk, hogy a változás bennünk kezdődik, azt bizony szó szerint értjük, hiszen saját magunknak kell eldöntenünk, hogy belesüppedünk a helyzetbe, vagy pedig igyekszünk kihozni belőle a maximumot. A szorongás elkerülése végett mindenképpen az utóbbi ajánlott. A lényeg, hogy igyekezzünk aktívan tölteni ezt az időszakot, keressük a lehetőségeket arra, hogy kikapcsolódhassunk, olyan dolgokkal foglalkozhassunk melyek őszinte örömet okoznak.

Szakítsunk időt olyan elfoglaltságokra, melyek már régóta szerepelnek a listánkon, csak épp a zsúfoltabb időszakokban nem foglalkoztunk velük. Olvassuk el a könyveket, melyeket régóta szerettünk volna, nézzünk meg kiállításokat, amik régóta érdekelnek, vágjunk bele új hobbikba. Kiváló alkalom lehet ez a tanulásra is, legyen szó akár zenéről, főzésről, vagy bármilyen más képességről. Határozzuk el magunkat és a szorongásnak esélye sem lesz.

Külső segítség

Ha ezek ellenére nem tudunk lépni és úgy érezzük, hogy a szorongás elhatalmasodik rajtunk, még mindig fordulhatunk külső segítséghez, mely természetes módon segít javítani hangulatunkat és oldani a szorongást. Ennek az egyik kiváló opciója lehet például a CBD olaj, melynek már néhány cseppje is segíthet pozitívabban látni a helyzetet.

A kenderből kivont CBD káros hatások nélkül ránt ki minket a téli bábunkból és mi is sokkal határozottabban vágunk majd bele a terveinkbe. Ne temetkezzünk be a hóréteg alá, rázzuk meg magunkat és kezdjük el a pozitív attitűd felépítését még ma. Az üzemanyagot pedig akár a CBD olaj is biztosíthatja.


Egészség