Ebben a cikkben bemutatjuk, miért érdemes megpróbálkozni a vakolással saját kezűleg, illetve szó lesz arról is, hogy miért fontos odafigyelni arra, hogy minőségi eszközökkel dolgozzunk. Utóbbiak beszerzéséhez javasoljuk, hogy a Zákány Szerszámház kéziszerszámai között nézelődj.
Érdemes megpróbálkozni a vakolással
Mielőtt áttekintenénk, hogy pontosan milyen lépésekből áll a munkafolyamat, fussuk át, miért érdemes házilag megoldani a vakolást!
Az első (és sokak számára talán a legfontosabb) szempontot a költséghatékonyság jelenti. Ha mi magunk végezzük el a falakkal kapcsolatos munkálatokat, akkor sokat spórolhatunk a kivitelezők költségein. Ez jelentős összeget takaríthat meg nekünk, ugyanis az utóbbi években kifejezetten magasra nőttek a mesterek árai.
A pénzügyi oldal mellett rengeteget számíthat a rugalmasság kérdése is: a jó szakemberekre általában heteket, hónapokat kell várni, és kénytelenek vagyunk az ő időbeosztásuk köré szervezni a munkálatokat. A saját kivitelezéssel ez elkerülhető.
Végül pedig említendő a személyes tapasztalat és sikerélmény is. Kevés jobb élmény van annál, mint amikor a saját kezünkkel szépítjük az otthonunkat - az eredmény biztosan büszkeséggel tölt majd el minket a folyamat végén.
A vakolás főbb lépései
Az alábbiakban vázlatosan sorra vesszük, hogy milyen lépéseken kell végighaladni, ha le akarjuk vakolni otthonunk falait.
1. A fal állapotának felmérése: mielőtt bármit is csinálnánk, meg kell róla győződni, hogy biztosan száraz-e a fal, van-e rajta málló rész vagy esetleg olyan hiba, ami javítandó.
2. A fal előkészítése: meg kell tisztítani a falat a portól, szennyeződésektől, hiszen a tisztaság alapvető fontosságú a megfelelő stabilitáshoz. Esetenként vakolaterősítő hálóra is szükség lehet.
3. A környezet előkészítése: természetesen célszerű megóvni a lakásunk berendezését, padlóját a vakolóanyagoktól. A villanykapcsolókat, konnektorokat érdemes leragasztani, illetve ügyeljünk az ajtókra és ablakokra is.
4. Előfröcskölés: gúzolásként is emlegetik ezt a lépést, melynek elvégzése után 24 órát kell várni, mielőtt folytatnánk a munkát.
5. Vakolat felhordása: ha letelt az egy nap, akkor bekeverhetjük a vakolatot és felvihetjük a felületre.
Ügyelj a minőségi eszközökre!
A minőségi munkaeszközök, szerszámok használata sokat segíthet a kivitelezés során. Tény, hogy ezek a kellékek időtállóak, így több projekten át is használhatod őket, de a legfőbb előnyük az, hogy általuk sokkal hatékonyabban tudsz majd dolgozni.
Ha szeretnéd kipróbálni magad a vakolás terén, akkor a szerszámokat mindenképp a fenti áruházból szerezd be! Itt megbízható gyártók termékei között válogathatsz, melyekkel a munkád precíz és gyors lehet.